Jó estét! A nap, amikor végleg megutáltam a lépcsőket

Jó estét!

A nap, amikor végleg megutáltam a lépcsőket

Most beszéljünk a lépcsőkről. A lépcsők olyan semmilyenek. Jellegtelenek. A funkciójukat értem és elfogadom: magasba visznek viszonylag költség-, és terület hatékonyan. Kiküszöbölik az igencsak drága lifteket. Ha pedig minden magaslatra lassan magasodó emelkedőn kellene felcaplatnunk, akkor szinte alig férnénk el az emelkedőktől.

S hogy miért is semmilyenek a lépcsők? Mert amíg nem okoz problémát a megmászásuk, addig eszünkbe sem jutna, hogy léteznek. Pedig a lépcsők azért lennének, hogy segítsenek. Feljutni, lejutni.

A lépcsők mindenhol ott vannak. Állomásokon, lépcsőházakban, az utcán, intézményekben, középületekben, lakóházakban. Tehát tényleg mindenhol. A lépcsők jelenlétén akkor kezdünk el filozofálni először, amikor nem tudunk feljutni a tetejére. Vagy fel tudunk, de csak segítséggel. Például a friss anyuka a babakocsival. Vagy az idős néni a piacról hazafelé tartva. És van olyan, aki egyáltalán, még segítséggel sem tud fel, vagy lejutni a lépcsőfokon. Mert mozgásában valamiért olyannyira akadályozott, hogy egyszerűen nem megy.

Ilyenkor akadály a lépcső. Olyan akadály, amelyet borzasztó nehéz átlépni. Már-már emberfeletti teljesítmény. Ha mégis sikerül. Mert hiába akadályozott valaki a mozgásában, attól még élnie szabad. Muszáj. S mit tegyen, ha egy első emeleti, lift nélküli lakásból kellene csak a bejáratig eljutnia?

Nem szórakozni, vagy nyaralni. Mondjuk orvoshoz menne. Ugyebár kézenfekvő, hogy kérjen segítséget. De a mozgásában korlátozott embernek sem segíthet akárki. Mert mi lesz, ha az a valaki árt neki. Aki segíthetne, mert megvan hozzá az eszköze, az sem mindig tud. Vagy csak kemény tízezrekért.

Ilyenkor mi van? Küzdés, várakozás. Hogy hátha mégis érkezik a szakszerű segítség. Hiába intézünk már mindent gombnyomásra, valamit mégsem lehet így. Akadálymentesítés, tolerancia a másikkal szemben. Ha mi segíthetnénk, és a másiknak kibírhatatlan fájdalmai vannak.

Nem az a megoldás, ha az összes lépcsőt leromboljuk. A fejekben kellene kezdeni. De mégis azt érzem, hogy ez az a nap, amikor végleg megutáltam a lépcsőket. Lerombolnám az összeset.

Szerző:Karóczkai-Müllner Helga

Kép: Pixabay