Karácsonyi ajándék: A férfi mosolyáért megéri gondolkodni!
A karácsony ünnepe még a legkeményebb férfiszívet is meglágyítja, egy gondosan kiválasztott ajándéknak különösen örülnek. Bár nem könnyű számukra ajándékot venni, de megéri.
Az a bizonyos mosoly, ölelés, puszi vagy csók mindent visz, amit egy nő kaphat egy férfitól, amikor sikerül olyan ajándékot választania, ami valóban hasznos a férfi számára. Mert a kulcsszó végül is ezen van, a hasznosságon. Vagy legalábbis így gondoltam mindaddig, míg öt tucat férfit, igen hatvan férfit nem kérdeztem meg arról, hogy ő mint férfi minek is örülne karácsonykor.
Kiderült többek között az is, hogy férfiként sem könnyebb egy másik férfinak ajándékozni, de ha eltalálják a másik gondolatát, akkor az mindkettő számára igazán értékes pillanatot jelent, amit egy erős kézfogással, esetleg egy öleléssel köszönnek meg. Ahogy egy kedves férfi ismerősöm fogalmazott:
Férfiembernek ajándékot vásárolni, az maga Isten csapása, függetlenül attól, hogy az ajándékozó nő vagy férfi! Ám ha az ajándék egyfajta élmény, akkor nagyon nem lehet mellélőni.
És erről igazán meg is győzödhettem, miután mind a hatvan megkérdezett, jobban mondva hatvan válaszoló, merthogy ennél több férfit kérdeztem az elmúlt két hétben, egytől-egyig olyan ajándéknak örülne, ami tulajdonképpen valamilyen élményt jelent a számára. A felsoroltak között a következők szerepeltek például: új bőrhuzat a kormányra, mert reggelente lefagy a férfi keze az autóban ebben a hidegben. Egy hétvégi kiruccanás valamelyik lombház hotelbe, vagy pincészetbe. Egy új dartskészlet, mert a régi versenyszett már hagy kivetni valót maga után. Ehhez hasonlóan volt, aki egy új speciális golfütőt és hozzá táskát említett.
De volt, aki a kedvenc rockbandájának a koncertjére szeretne jegyeket. Elhangzott több ízben a vezetéknélküli fülhallgató zenehallgatáshoz vagy éppen filmnézéshez, memóriakártya a fényképezőgépbe, avagy egy újabb objektívre is merült fel igény másnál. Egy valaki említett kézzel készített ajándékot is, mert nem szereti a pénzköltést az ünnepen. Válaszként a kérdésemre, építészeti szakkönyvek is szóba kerültek, illetve egy kedvenc írónak új kötetére is vár valaki. Az egyik férfi ismerősöm egy új karórát szeretne, nem a régi helyett, hanem mellé, de nem akármilyet, neki egy sportórára lenne szüksége, pontosan azért, mert a legújabb hobbijának a terepfutásnak egyre több időt szeretne szentelni, ugyanakkor óvnia kell az egészségét, mert cukorbeteg. Volt, akinek a foga régóta egy olyan halradarra vágyik, ami partról, vagy hajóból, csónakból is használható és a napfényben is jól látszik.
A kiragadott felsorolásból látható, hogy a legtöbb ajándék tényleg valamilyen hobbihoz, szabadidős tevékenységhez, sporthoz, azaz a férfinek élményt adó programhoz köthető a befutó ajándék.
Stylistszolgáltatás
Bármilyen meglepő, van olyan ismerősöm, aki egy stylist segítségének örült a legjobban tavaly karácsonykor. Az ötlet persze nem a saját fejéből pattant ki, mi több egyenesen haragudott a feleségére, amikor ezzel, a számára őrült ajándékkal állt elő. Ám amikor ráeszmélt, hogy így pár óra alatt letudhatja egy teljes évszakváltás gadróbváltást, akkor tulajdonképpen még meg is szerette a dolgot. Frank Patrícia stylist, aki a segítségre volt, évről-évre több férfi ügyféllel találkozik: – Az első találkozást, ami arra szolgál, hogy megismerjem az ügyfél személyiségét, stílusát, ízlésvilágát és igényét, férfi esetében igyekszem rövidre venni, annak ellenére, hogy mindent erre alapozok a későbbiekben. A férfiak türelmetlenebbek a vásárlás során is, még úgy is, hogy mindent odahordok számukra a fülkébe és valójában csak próbálniuk kell. Ugyanakkor, pont azért hálásak, mert így a fehérneműtől kezdve a cipőn át, a kabátig mindent beszereznek pár óra alatt és nem kell egy ideig vásárolniuk. Továbbá, ők is értékelik, hogy a környezetük észleli rajtuk a változást.
Élménytúrák
Olykor a nőknek is, de a férfiaknak vissza-visszatérően szükségük van olyan élményekre, amelyek az adrenalin szintjük emelkedésére hat. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy pontosan mi emeli a hormon mennyiségét a szervezetükben, a lényeg az, hogy minél mélyebben tudják megélni azt, lehetőleg legyen róla visszacsatolásuk és persze olyan műfajban történjen, ami valamiért a legközelebb áll hozzájuk. A választék elképesztően széles, mert éppen úgy lehet nyúlra vagy vaddisznóra vadászni, mint medvére vagy oroszlánra, csak éppen a helyszín és az ajándék értéke tér el egymástól. Lehet búvárkodni folyóban, tóban, tengerben, óceánban, éjszaka vagy roncsok között. Lehet csúszni sítalpon, snowboardon, hótalpakon túrázni, airbordozni, vagy akár egy óriás hógömbben lejtőt érni. A Snow Zorb guruláshoz tulajdonképpen semmi másra nincs szükség, mint bátorságra. A vitorlázás sem csak nyáron működik, bár kétségtelen, hogy egy hajós télen is bárminek örül, amit nyáron majd felhasználhat a vitorláján, de az sem kizárható, hogy kedve szottyanna télen jégvitorlázni egyet a Balatonon. A klasszikusabb élménylehetőségek közül a sportautó vezetés, a repülés szimuláció, az ejtőernyőzés, a sétarepülés vagy éppen a lövészet is befutó lehet.
A fantáziátlan borokon túllépve
Italt ajándékozni elterjedt szokás, holott mindannyian tudjuk, mennyire fantáziátlan megoldás. Ugyanakkor ha egy üveg bor csak kiegészítés, akkor még igazi meglepetést is szerezhetünk! Mivel? Például egy dekantálóval: a borlevegőztető kancsó használata valódi élményt nyújt egy igazi borfogyasztó számára. A különbség már az első kortynál érezhető: a bor megtelik aromával, kinyílik. Ha szeretnénk látni azt a bizonyos elégedett mosolyt, akkor az ajándékozott kedvenc borához poharat is választhatunk! Kevesen gondolnák, hogy a bor vagy az igazi pezsgő ízét mennyire befolyásolhatja, hogy milyen pohárból fogyasztjuk. A Boriroda Riedel-pohárbemutató programján ezt saját magunk is megtapasztalhatjuk két vörös és két fehér borkülönlegességet ízlelve négyféle pohárból. A 11. generáció óta kristálypohár-készítéssel foglalkozó osztrák Riedel vállalat a szőlőfajta-specifikus poharak tervezésekor is ilyen tapasztalati módszerrel járt el: a nyelvünk különböző területein más-más jellegű ízeket érzünk, ez az alapja a kehelyforma kialakításának.
Két Riedel pohár az ajándékozott kedvenc borához párosítva tökéletes ajándék lehet, ahogy egy Riedel borkóstoló is a sokat hangsúlyozott élményszerzést garantálja.
Élményt csak társaságban!
Persze, a mindennapokban a családé a főszerep, de ahogy a nőknek szükségük van arra, hogy a barátnőikkel cseverészenek, mozizzanak, színházba menjenek vagy éppen x-box táncoljanak, úgy, a férfiaknak is szükségük van arra, hogy kikapcsolódjanak a haverokkal. Legyen az egy tavaszi, nyári motorozás, egy téli hófánkozás, egy fontos meccsen a szurkolás vagy éppen egy jókedvű sörözés valami jó pubban. Így, amikor élményt ajándékozunk egy férfinak gondoljunk arra, hogy a férfi lehetőleg ne magányában élhesse át az ajándékát, hanem társaságban. Beszéljünk a haverokkal, munkatársakkal egy igazán kiemelkedő rangadóra a többiek is bizonyára elmennek, az összehangolt jegyvásárlás akár nagyon is kedvezményes lehet.
Igyekezzünk ne túl spirázni a dolgot, ha átgondoljuk mi jelenti a kikapcsolódást, az élményt, a jókedvet az ajándékozottnak és szimplán ahhoz igazítjuk az ajándékot, tényleg nem választhatunk rosszul.
Kép: Boriroda, a Riedel Veritas Champagne Wine Glass az októberi Ferrari kóstolón