Jó estét! – Torta vacsorára: van, amit csak egy anya érthet meg

Jó estét! – Torta vacsorára: van, amit csak egy anya érthet meg

Így volt. Nincs mit szépíteni rajta. Elfogott az őszinteség. Hiába ezt otthonról hoztam. Legyél őszinte. Hű önmagadhoz. Hiteles. Vállald a tetted következményeit. Ne szépíts, ne hazudj. Elő a farbával. Nekem elmondhatod. Még ha szomorú leszek, vagy mérges, akkor is szeretlek, bármit tettél, csak mondd el. Őszintén. Az őszinteség, az egyenesség mindig kifizetődő. Ezekre az édesanyám tanított. És tényleg így volt, így van és így lesz. Mindig mellettem áll, történjék bármi. Van, amit csak egy anya érthet meg. Csak legyek őszinte. Nincs kivétel. Vagy mégis?

Ki a fene gondolná, hogy a dietetikussal nem lehet őszinte az ember?! Jobban járunk, ha nem vagyunk azok. Az anyukám szerint is túl őszinte voltam. Nem szabadott volna elárulnom, hogy az uzsonna és a vacsora is egy-egy szelet Pavlova-torta volt. Hangsúlyoznám: csak egy-egy szelet. Vékonyak. Mert persze egy szelet lehet óriási is. De az egész torta négy tojásfehérjéből készült. Tehát nem volt valami nagy adag. És nem valami mellett, előtt, után, esetleg közben volt az a tortaszelet. Nem nasi volt, hanem az volt maga a vacsora. 

Ja, hogy szülinap volt aznap a családban, és azért? – bólogat a szakértő. Jó-jó. De volt hozzá gyümölcs? Volt. Mangó. Jó, legyen gyümölcs, mert az mindenhez kell. És zöldség – az is kell minden étkezésnél. A kalács a kis vajjal, mézzel és tejjel reggelire teljesen rendben van. De zöldség nem volt hozzá? Nem, nem volt. Valahogy nem éreztük, hogy kellene hozzá paradicsom vagy uborka. A szénhidrát amúgy teljesen oké, csak legyen hozzá zöldség vagy gyümölcs, hangsúlyozza. Inkább nem kérdezem meg, hogy a mákos patkóhoz is legyen? Inkább hallgatom tovább: Mindig, mind az ötszöri étkezésnél legyen zöldség vagy gyümölcs. És fehérje is kell, a kalácshoz nem volt sonka? Nem. A méz mellé nem gondoltuk. Picit talán a doktornő is soknak érzi, ezért így fogalmaz: – a gyerek nincs elhízva, egyébként helyesen étkezik, de ha kötekednem kell, akkor ezekre figyeljenek. Mégis csak magas az a fajta koleszterin.

Később erről a barátnőmmel beszélgettem, rám is dörren: – Bevallott maroknyi szőlőcukor – na azt, azt végképp nem szabadott volna elárulni! Bevallani a nasit – megőrültél? Eleve nem szabadott volna pont a születésnapot választani, inkább leírni a hétköznapit, a megszokottat. Ja, hogy ez három nap volt? Akkor sem! Azt kellett volna leírni, hogy a gyerek egyébként lazacot eszik és rákot, előbb nyúl a paradicsomhoz, mint a kiflihez és a sonkához. Meg, hogy egyetlen egy gyümölcs van csak, amit nem eszik. A sárgadinnye, az összes többit igen. Két almát uzsonnára, magától, nem könyörgésre. A barátnőm hangsúlyozza, az ő gyerekei csak a krumplit esznek, mint zöldség. Nem úgy, mint az enyém. Aki főzeléket kér ebédre. A barátnőm hozzáteszi: ha neki kellene beszélnie a dietetikussal, akkor inkább nem lenne őszinte. Hiába, nem éri meg annak lenni.

Nem éri meg, mert azt, hogy egy beteg gyerek egyáltalán eszik valamit, azt csak egy anya érti meg. Legyen bármi is, amit a gyerek végre magához vesz: a kifli csücske, három szál sülkrumpli, egy harapás virsli. Vagy éppen egy vékony szelet Pavlova torta. Ezt csak egy anya érti meg. Nem más. Az anya, aki ott van mindig, és lesi a gyerekét mit kér, mit kíván, hogy gyógyuljon. 

Szerző: Polgár Ágnes további írásai ITT érhetőek el
Kép: GettyImages