Minden pótolható, a kulcs is, csak a fejünket ne veszítsük el!

Manapság már mindenhez kulcs kell. Valamilyen kulcsféle. Nem álkulcs, az mást jelent. De valami olyasmi. Kulcsok, amik ezt meg azt nyitják. Sokféle nevük van. Jelszó, pin kód, puk kód, rejtjel, ilyen-olyan beléptető rendszer. Egyre több mennyiségben. Képtelenség megjegyezni őket. Pedig szükséges kulcsok sokasága jelentik az életünket.

Kulcs, az az átkozott kulcs – mondhatnám így, de nem merem, félek, lelke van és zokon venné, hogy szidalmazom. A végén még elhagyna engem és kulcstalanná válnék. Elő nem fordulhat! Pótolni? – persze lehet, bonyolult módon és egy kisebb vagyonért. Ugyanis nem akármilyen kulcs ez, kérem. Ez egy csoportkulcs. A zárrendszerek okos megoldása. Egyszerre nyit kertkaput, bejárati kaput, bicikli tárolót, tárolóhelyiséget és lakást. Persze csak egy bizonyos lakást. Azt, amiben mi lakunk. A rafinéria megoldókulcsa abban van, hogy a zárrendszerben lévő minden kulcs és zárbetét egyedi jelölést kap, a különböző jogosultságoknak megfelelően.

Fő kulcsok és csoportkulcsok

A fő kulccsal minden, a zárrendszerhez tartozó helyiséget lehet nyitni, míg a csoportkulcsokkal csak bizonyos ajtókat. Magánházak, lakóparkok, irodaházak, közintézmények, iskolák, kollégiumok, kórházak, színházak, panziók és szállodák is használják. Először ezzel a megoldással Svédországban találkoztam, csengetett a szerelő, hogy bejönne. Ha nem nyitottunk ajtót két percen belül, akkor csengetett még egyszer, várt még egyszer két percet, majd nyitotta az ajtót és belépett a lakásba, hogy elvégezze a munkáját. Persze mindenki tudta a házban, hogy minden lakásban áthúzzák a vezetékeket, és beleegyezett a munkálatokba.

Ugye, nem akármilyen kulcs ez!? Vigyázok is rá, mint a két szép szememre. Bocsánat a szememre. Hogy szép-e az külön kérdés, de így szokás mondani. Tehát vigyázok rá. A kulcsra. Annyira, hogy olykor kisebb szívszélütést kapok, ha nem lelem, hová tettem? Ugye nem elveszítettem? Folyton ellenőrzöm hol van. Szeret elbújni. Hiába neki a külön rekesz a táskában. Ahányszor megijedek, persze azonnal nyugtatom magam, hogy biztosan nem veszett el. Pótolható, csak a fejemet ne veszítsem el. Ha észnél próbálok maradni, akkor bizonyára megtalálom. Csak levegő….egy, kettő, három, négy…és itt van!

Kódok és jelek

Mint minden mást is megtalálok, vagy rájövök. Például a bankkártya pin kódjára, ami új, és annyira egyszerű számsor, hogy mindig téves sorrendben ütöm be. Ilyenkor már csak a megfelelő helyről kell előkeresnem a telefonom biztonságából. Persze úgy van belerejtve, hogy ne legyen egyértelmű mi a csuda az, ha például egyszerre veszíteném el, lopnák el a mobilomat és a bankkártyámat egyszerre. Ilyenkor persze duzzad a sor mögöttem a pénztárnál. De lehet az a gond, hogy átléptem, a saját magam meghatározott kártyalimitemet és azt kell feloldanom. Már ha tudom hirtelen azt a jelszót, amivel be tudok lépni az internetes bankomba. Ki ne járt volna már hasonlóval?

Minden pótolható, a szemüveg is, csak a fejünket ne veszítsük el, amikor keressük. Erre például reggelente gyakran van esélyünk, amikor a fiam nem találja a szemüvegét. Nehéz ilyenkor nem elveszíteni a fejemet is, melyik az a szülő, aki nem idegeskedik attól, hogy a gyereke elkésik az iskolából?! Én igen. Mindent ki is készítek neki reggelre, de hogy ő készülődés közben mikor és hol veszi le a szemüvegét, azzal már nehezebben számolhatok. Azért ő felel. 

Kulcs, a kulcshoz

Így is annyi mindent kell megjegyezni, nem elfelejteni, nem elhagyni, vigyázni rá. Megtalálni a kulcsot. Ilyet és olyat. És amolyant is. Mobilt. Személyi igazolványt, lakcímkártyát és egyéb iratokat. Bankkártyákat, beléptető chip kártyákat, pontgyűjtőket és egyéb kártyákat. Nem elfelejteni pin kódokat, puk kódokat és jelszó emlékeztetőket. Belépéshez ide és oda. És amoda is. Ahány e-mail fiók, közösségi oldal, streaming szolgáltató, fórum, ilyen-olyan előfizetés és szolgáltatás, az annyi – akár különböző – felhasználónév és jelszó.

Mert gyakran az sem lehet akármilyen. Négy karakter, hat, vagy éppen legalább nyolc. Csak számok, csak betűk. Betűk és számok is. És kis betűk és nagyok is. Végtelen a variáció.

Némelyiket bizonyos idő között változtatni is szükséges, figyelmeztet a rendszer. És jaj nekünk, ha elfelejtettük a jelszót. A jelszó emlékeztetőről ne is beszéljünk. Kulcs kell a kulcshoz. Amit pláne elfelejthetünk. Most nagy betűvel adtam meg a kutyus nevét, Buksi vagy kicsivel? Lehet nem is a kutya nevét adtam meg házi kedvencnek, hanem a macskáét? Melyikét? Mirciét vagy Cirmiét? Olykor ez egy kész tébolyda tud lenni. Sokszor nap, mint nap. 

De végül is a hangsúly azon van, hogy minden pótolható, csak a fejünket ne veszítsük el! Ha lehet.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pixabay