Vendégség gyerekekkel: Ma már ugye senki nem jön hozzánk?

A gyerekek őszintesége felbecsülhetetlen. Vagy nyílt szívvel fogadnak, vagy zokszó nélkül hátat fordítanak, amikor az ajtóban megjelenünk. A vendégség műfaját tanulni kell. Jó házigazdának lenni sem könnyebb, mint jó vendégnek. Kivált nem gyerekkel.

Sem házigazdának, sem vendégnek lenni nem könnyű műfaj. Szerintem, a siker titka – legyünk bármelyik oldalon –abban rejlik, hogy mennyire vagyunk képesek nyitottak lenni és alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Vendéglátóként jól fogadni a meghívottat, elengedni az érzést, hogy kiszolgáltatottá válunk mert ajtót nyitunk másnak. Ahogy fordított helyzetben, pont ebből kiindulva, vendégként igyekezni úgy viselkedni, hogy szem előtt tartjuk a megtiszteltetést, hogy betekintést nyerhetünk más mindennapjába. Be kell látni a szituáció mindkét oldaltól kölcsönösséget kíván.

Érezd magadat otthon!

Nálunk mindig nyitva van az ajtó. Gyakoriak a vendégek. Annyira, hogy a vendégek, nem is vendégek. Mert komolyan gondolom, hogy akit beinvitálunk, az érezze otthon magát nálunk! A barátok gyakranbe is futnak hozzánk. Kiszolgálok bárkit, de általában senki nem kér belőle, inkább otthonosan nyúlnak a pohárért. Általában a konyhasziget a bázis, de a kanapék is éppen olyan kényelmesek. Sőt, mivel a nálunk megfordulók legtöbbje (kis)gyermekes szülő, gyakran a földön kötünk ki, ezért vannak a nagy szőnyegek, ahol nyugodtan játszhatnak kicsik, nagyok. Tőlem aztán bárki felülhet törökülésben a kanapéra, és átrendezheti kényelmének megfelelően a díszpárnákat, nem csinálok ügyet belőle. Csak érezze jól magát!

Akkor vagyok nyugodt, ha senki nem feszeng. Csak mert jómagam képes vagyok rá másnál. Egyszerűen azért, mert utálok kellemetlenkedni. Általában idő kell nekem ahhoz, hogy bárkinél felszabaduljak. Éppen ezért jobban szeretem, ha hozzánk jönnek, mintsem nekünk kelljen máshoz menni. És ezért hagyom, hogy a hozzánk betérő hamar feltalálja magát nálunk. Ehhez, ha kell, megkérem a másikat, hogy szedjen le a magasról egy vázát, amit én kis létra nélkül nem érek el, vagy hogy válasszon üdítőt a polcról.

A barátnőim bármikor felugorhatnak hozzánk. Hétköznap ebédidőben egy húszperces könnyű étekre, délután a gyerekek óvodai-iskolai begyűjtése előtt egy életben tartó kávéra, és néhány biztató szóra, hogy utána együtt induljunk tovább. Hétvégén egy vacsorára, esti borozásra.

A szomszédokkal a gyerekeink is összejárnak játszani. Hétvégenként, a szünetekben ide-oda mennek: sáskajárás van. Attól függően táboroznak le itt vagy ott, hogy kinél van éppen valami izgalmas(abb) új játék. Mi szülők csak átszólunk egymásnak, hogy elindultak, ha éppen felkerekednének. És ott ebédelnek vagy vacsoráznak, ahol az alkalom éppen éri őket. Éhes még egy gyerek sem maradt.

Viszont egy valamire háklis vagyok. Bár sosem csináltam gondot abból, ha szétszakadt nálunk egy lámpaernyő, vagy egy társasjáték doboza, de lehetőleg ezeknek a közös játékoknak ne legyen túl katasztrofális következménye. Vagyis a gyerekek az életkoruknak és képességeiknek megfelelően játszanak, vigyázzanak egymás testi épségre, és egymás értékeire. A játék végeztével ne maradjon el a közös rendrakás, senkinek nem kellemes, hogy rendetlenség marad egy-egy alkalom után.

Felkészülten az aprónépre

Zalán és Örs. Nálunk. A föld volt akkor a legbiztonságosabb pont.

Be kell látni gyerekekkel vendégeskedni külön kategóriát jelent. Ebbe is bele kell rázódni. Nálam ez úgy alakult, hogy eleinte én voltam a gyermektelen látogató vagy éppen házigazda. Emlékszem, hogy a hozzám érkező babás, kisgyerekes barátok jól tudják érezni magukat, igencsak össze kellett úgy pakolnom a lakást, hogy a kicsik biztonságban lehessenek nálunk. Hogy ne arról szóljon az összejövetel, hogy valaki mindig lohol a gyerek után mert a kicsi bármit magára ránthat, szájába vehet, vagy összetörhet. Ez senkinek sem kellemes, és pont a lényeg veszik közben el, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Ahogy később azt is meg kellett tanulnom, hogy amikor már én lettem anyuka, akkor mi ne okozzunk túl nagy felfordulást a jelenlétünkkel. De legfőképpen én ne feszengjek emiatt. Megtanuljam elengedni magam akkor is, amikor a kisfiam egy vendégségben éppen kipakolja a konyhaszekrényt, ahogy az a címlap képen is látszik.

A gyerekekre másképpen is fel kell készülni. Ők alapjában véve szeretnek vendégségbe menni, hiszen az újdonság inspirálja őket a játékra. Egy idegen helyen már egy szimpla bújócska is izgalmasabbá válhat, ahogy az a társasjáték is, ami ugyan otthon is meg van, de valahogy máshol mégis érdekesebb vele játszani. Talán azért is, mert a játékszabályok családonként kicsit változnak, aszerint ki hogyan értelmezi a szabályzatban leírtakat. Ami különbség mindig érdekes, persze csak addig, míg nyerésre állunk, egyébként, ha vesztésre, akkor csak a vendéglátók tudják rosszul a szabályokat! Ugye?

Apropó, szabályok! Már utaltam rá, hogy mindenhol vannak. Szerintem, ez az egyik legfontosabb, hogy erről érdeklődni kell vendégként, vagy éppen házigazdaként elébe jó menni a kellemetlenségeknek és előre közölni mindazt, amit szabad, és azt is, amit nem. Főleg, ha a vendégeink gyerekesek. És még így is történhetnek balesetek. Olyanok is, amikre nem gondol(hat)unk.

Lehet egy gyerek a játék hevében figyelmetlen, dönthet le, ejthet le, önthet ki, szórhat szét, boríthat fel akármit. Véletlenül. És még akár direkt is. Lehet, hogy pont vendégségben tesz olyat a gyerekünk, amit egyébként ezedig soha. Például dühében, csalódottságában, a helyzet szokatlanságában. Akármiért. Felkészültnek kell lennünk.

Az újdonság varázsa

Bogi és Zalán nálunk, a kihagyhatatlan labdasátorban

Tapasztalataim szerint, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ami a felnőtteknek izgalmas, az lehet, hogy a gyerekeknek nem az. Ahogy fordítva is igaz ez. Nagyon sok áll azon, hogy milyen a vendéglátó, mennyi mozgásteret ad a vendég gyerek(ek)nek. Hiszen, ha nagyon keretek közé van szorítva egy gyerek, akkor akár unatkozni is kezdhet. Márpedig az unatkozás egyeneságú rokonságban áll a rosszalkodással, vagy legalábbis a nyüglődéssel. Ha a gyerekek még nem egy összeszokott társaságot képeznek, és nehezen találják fel magukat, akkor valamelyik felnőttnek bizony fel kell áldoznia magát, vagy inkább mindenkinek. Miután a gyerekek segítséggel, de belelendülnek a játékba, akkor előbb vagy utóbb, a felnőtteknek is hagyják élvezni az összejövetelt.

Számolnunk kell azzal is, hogy nem csak a vendég, hanem a vendéglátók gyerekei is bizony bedobhatják az unalmast, amit bizonyára nem rejtenek véka alá. Megkérdezhetik mikor megyünk haza már, vagy hogy ugye már nem jön több vendég aznap hozzánk? – amiket nem szabad sem a szívünkre venni, sem figyelmen kívül hagyni.

Ami még elkerülhetetlenül megoldást szokott kívánni, a különféle korú gyerekekkel összegyűlt társaságnál, az  egyénileg eltérhető napi rutin kérdése. Szinte lehetetlen, hogy ne boruljon kissé vagy nagyon fel a megszokott rend. Vendégként érdemes előre jelezni, hogy szükségünk lehet egy nyugodt térre, ahová elvonulhatunk, legyen szó szoptatásról vagy altatásról. De vendéglátóként is felkészülhetünk erre.

Kérdés szokott lenni az is, ha vendéget fogadnánk, de még kicsi a gyerekünk, hogy tehetjük-e? Miért is ne? Szerintem, mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy mikortól érzi magát és a babát készen arra, hogy vendégeket hívjanak. Akiket meg hívunk bizonyára tisztában van azzal, hogy baba van a családunkban, de mondani is lehet előre, hogyan képzeljük el a meghívás forgatókönyvét. Amúgy is jó előre tisztázni, hogy félórára, több órára vagy egy egész napra szól a meghívás.

Egyeztetést kíván

Vendégségben Bogiéknál. Az ajándékkal puszi is jár.

A pontosság témája is elkerülhetetlen. De úgy látom, ez vérmérséklet kérdése. Van, aki minden körülmény ellenére megkívánja a pontosságot, míg más nem csinál ügyet abból, ha a vendég nem percre pontosan érkezik. Bevallom, én se nem vagyok kínosan pontos, de nem szeretek késni sem. A legkorrektebbnek azt tartom, ha egy tól-ig határt szabunk meg az érkezésre, pontosan azért, mert gyerekekkel szóló vendégeskedésről van szó. Márpedig az aprónéppel az oldalunkon, karunkon könnyen találhatjuk magunkat váratlan akadállyal szemben elinduláskor vagy akár menet közben. Kicsi gyereknél az evés-alvás-szobatisztaság kérdése okozhat csúszást, nagyobb gyerekeknél az elindulás ütközhet nehézségbe: gondoljunk a háromév körüli dackorszakra, vagy a későbbi kiskamasz-nagykamasz kor önfejűségére. De az sem kizárt, hogy ezért vagy azért kell megállni útközben. Ám szerencsére Bell már feltalálta a telefont, és internet is van, hogy jelezzük mikor érünk oda, ahol már várnak bennünket, ha nagyon késnénk.

Vendéglátó szemszögből elkerülhetetlen manapság arra is felkészülni, ha valaki nem ehet, nem eszik meg bármit. Ma már nem létezik olyan család vagy baráti kör, ahol ne lennének speciális étkezési igények. Akár kényszerből, mert a vendég küzd az allergia, az ételérzékenység vagy éppen az ételintolerancia valamelyikével, akár önnön választásból nem fogyaszt bizonyos összetevőket, így ő a vegetarianus, a vega, a paleo, a ketogén vagy másféle diétát tart.

Mi például erről, ha mi készülünk vendégségbe valahová, akkor mindig előre egyeztetünk erről, főleg, ha az egy új meghívás, mert a fiammal összesen 13 alapanyagot nem fogyaszthatunk, s tudjuk mennyire nem könnyű, a mi összetett diétánknak eleget tenni.

És így már el is jutottunk ahhoz a kérdéshez mit vigyünk magunkkal egy vendégségbe, azaz az ajándékozáshoz. Bevallom, zavarban vagyok az egésztől. Tudom, hogy illik megköszönni valahogy, hogy vendégül látnak bennünket, de valahogy én azt a filozófiát követem, hogy nem egy ajándékért, hanem a másik társaságáért nyitom az otthonom ajtaját más előtt. Azaz én egyáltalán nem várom, hogy virágot hozzanak nekem, vagy valamilyen desszertet. Főleg akkor nem, ha ezek a meghívások gyakoriak, vagy éppen rövidek. Külön kategóriába is helyezném az olyan vissza-visszatérő vendéglátásokat, amik a szoros baráti társaságot jellemzik. Amikor felváltva találkozunk egyikünknél-másikunknál egy borozós estére, egy uzsonára vagy egy gyerekeket összeeresztő ramazúrira. Viszont praktikusnak tartom, ha valaki speciális diétát tart, akkor esetleg hozzon olyan ételt, amit ő ehet, vagy jelezze előre, hogy én vendéglátóként felkészült lehessek rá.
Szerintem ilyenkor a kölcsönösség inkább a mérce, hogy nagyjából egyenlő arányban szóljanak oda-vissza a meghívások. Megoldás lehet még, hogy akik éppen akkor a vendégek, akkor azok viszik az italokat vagy a gyerekek nasiját, hogy mégse érezze senki magát attól kellemetlenül, mert üres kézzel érkezik. Ez végülis megbeszélés kérdése már. Ahogy minden, hogy a gyerekek és a felnőttek egyránt jól tudják érezni magukat egymással.

Kép: A szerző családi képalbumából

Szerző: Polgár Ágnes

Ha tetszett az írásunk, kérjük lájkold. Amennyiben nem tetszett, azt is nyugodtan fejezd ki, ahogyan megosztani is ér! Köszönjük a véleményedet!