Ünnepnapok, évfordulók mérföldkövek a családnak: adjuk meg a módját!

A mérföldkövek, amik mögöttünk vannak, jelzik honnan-hová jutottunk, amik emlékezésre, ünneplésre adnak okot. Ez a lényegük az ünnepeknek és az évfordulóknak. Ám jelentőssé attól válnak, hogyan üljük meg azokat. Hiszen az ünnepek sosem olyanok, mint a hétköznapok. Másak. Különlegesek. Felemelőek. Ettől lesz az ünnep, ünnep.

Az ünnepnapok és az évfordulók számomra fontosak. Nagyon fontosak. Szerintem, az életünknek ezek az események adják meg a mérvföldköveit. Még egy sokaknak jelentéktelennek tartott névnap is. Gondoljunk csak arra, éppen hogyan szólítanak bennünket a szeretteink?

Szólíts a nevemen

Amikor még baba voltam az édesanyám Gyönyörűmnek szólított. Egészen kislányként Ágikának, és bár most is gyakran becéz az anyukám sokféleképpen, a hétköznapokon Ági vagyok. 

Én szeretem a keresztnevemet. Egészen pontosan fogalmazva, semmi bajom nincs vele. Ha én választhattam volna, akkor lehet nem Ágnes lennék. Vannak, akik egyenesen utálják a nevüket. Nem mindig, csak egy időszakosan. Például tiniként, vagy fiatal felnőttként. Majd egyszercsak elfogadják, beletörödnek a megváltoztathatónak. 

Mert a keresztnév változtatható. Macerás eljárás, de nem lehetetlen, az más kérdés, hogy lehetnek negatív pszichológiai következményei is. Nem véletlenül, a nevünk mi vagyunk. Ezért sem mindegy egy névnap. A saját nevünk, annak hogyan becéznek bennünket a szeretteink, igenis van jelentősége. A megszólításunk változása is mérföldkő. Jelzi az idő múlását, a viszonyunkat a megszólítónkkal.

Akár egy pillanatnyi állapotot is. Amikor a férj nem becézi a feleségét, avagy fordítva, akkor valami galiba van közöttük. De a szülőknél is gyakori, én is alkalmazom, ha a fiamnak végig mondom a család-, majd a két keresztnevét, akkor a fiam tudja, hogy valami rossz fát tett a tűzre, mert egyébként folyamatosan becézem.

Nem kell túldimenzionálni, egy szép virággal, egy finom bonbonnal, egy kedves aprósággal igenis ünnepelhető a névnap. Amitől az a nap, más lesz, mint a többi. 

Ha születésnap, akkor Bécs

A napokban lettem 44 éves. Mostanában többször álmodtam arról, hogy Bécsben jártam. Hol folyékony némettel kértem a Sacher tortaszeletet Residenz Kávéházban, a hamisíthatatlan bécsi kapucínerhez, hol a Práterben sétáltam lufikkal a kezemben. Hol a Belvedere-ben állok Gustav Klimt A csók arany szeccessziója előtt.

Németül rendelni annak nem nagy vasziszdasz, aki valóban beszéli a nyelvet. Én alig. Egy cukrászdai rendelés még menne nekem. De nem folytatnék társalgást a pincérrel, mint az álmomban. Amiben bármi előfordulhat, akár az is, hogy valóban az osztrák fővárosban ünneplem a születésnapomat, és mindenki ott van, aki fontos nekem. De miért éppen Bécsben?

Mert egyszer kislányként ott ünnepelhettem a születésnapomat. Lehet nem azon a napon, de talán abban a hónapban, amikor születtem, akkor utaztam el az anyai nagymamámmal Bécsbe. És mivel elhangzott, hogy ez születésnapi ajándék, bennem úgy maradt meg, ez bizony az évforduló napján történt.

Ami biztos, hogy busszal mentünk. A nagymamám az utazási formát kizárólag a kedvező ára, és nem az idegenvezetés miatt választott. A jó német nyelvtudásával és helyismeretével nem volt szüksége rá. Míg mások vásárolni mentek a Mariahilfer straße-ra, addig mi a Schönbrunni kastélyt látogattuk meg. Nem csak akkor, más alkalommal is. Viszont a Hundertwasser-házba sosem mentünk be, csak már mellette elsietve mutatta, arra sosem maradt idő. 

Ezért azóta is bennem a vágy, újra és újra Bécsben születésnapozni, csak azért, hogy bemehessek a furcsa festő házába. Később, – az akkor még – férjem teljesítette a vágyam: a születésnapomon látogattuk meg a Hundertwasser-házat. 

A születésnapok fontosak. Azok is mérföldkövek, az idő múlásán túl, az életünk alakulását is számontarthatjuk vele. Igenis meg kell adni az ünneplésének a módját. Ha nem is lehet elutazni mindig Bécsbe, elhozni az érzést igenis lehet. Legyen bármilyen messze a hely, ahol a születésnapunkat töltenénk. Akár egy képeslap, egy várostörténeti könyv, vagy egy mozi is elég lehet ehhez.

Felnőtt fejjel 

Egy korábbi írásomban elárultam, nekem sok barátnőm van. Úgy fogalmaztam, talán azért is van sok barátnőm, hogy velük pótoljam a hiányzó lánytestvéreket. Azóta újra és újra megfogalmazódik bennem ennek az érzésnek a mély igazsága, és most a születésnapomon rá is eszméltem miért érzem így. 

Az egyik szoros kapocs köztünk, hogy a barátnőimmel kölcsönösen képesek vagyunk arra, hogy a legegyszerűbb módon tegyük emlékezetessé egymás életének a mérföldköveit. Legyen szó bármiről. Névnap, születésnap, ingatlan vásárlása, költözés, eljegyzés, házasság, diplomaszerzés, valamelyik gyermekünk első szava, lépése, kiesett tejfoga, munkahelyváltás, bármi, ami a másiknak fontos, amellett nem megyünk el szó nélkül. És igen, egy szakítás, válás adta fájdalomban is osztozunk egy-egy üveg bor és doboz fagylalt társaságában, ahogyan ez a csajos filmekben is szokás. A gyászról is megemlékezünk. 

Nem kell nagy dolgokra gondolni. Ünneppé, különlegessé, felemelővé tudunk varázsolni bármit a lehető legegyszerűbb eszközökkel.

Egy frappáns videóüzenet, egy legyező a nyári forróságban, egy futárral küldött kávés szappan, egy kis üveg pezsgő a moziban születésnapon, az ajtó elé letett süteményes kosár Szentestén, pontban éjfélkor. Egy jópofa felfújhatós gumimatrac a strandoláshoz, egy hajhoz színben illő pulóver csak úgy, egy Balatonról küldött képeslap, egy házilag sütött torta, egy cuki füzet, egy pár fülbevaló vagy éppen egy vödör paradicsom a kertből. Legyen a tárgy, a gesztus bármi, akár egy fogkefe vagy egy százas szög, ami valami közösen átélt élethelyzetre emlékeztet bennünket. 

Családi kör

Nekem az ünnepek fontosak. És szerintem másoknak is. Akkor is, ha sokan úgy gondolják nem így van. Nem ünnepelnek, talán azt sem tudják, hogyan tegyék, mert nem azt hozták otthonról, hogy az ünnepeknek jelentőségük lenne. Pedig van.

A sokszor egyhangú, megfeszített hétköznapok után igenis jó megállni és ünnepelni ezért vagy azért, hogy utána könnyebb legyen a mókuskereket hajtani. És az ünnep, attól lesz ünnep, hogy mindannyian jelen vagyunk, hogy megadjuk a módját az eseménynek. Ilyenkor egybegyűlhet a család. A szűk vagy éppen a nagy családi kör. A barátok. 

Elárulom az olvasónak, én például egy kezemen tudom megszámolni, mennyi olyan születésnapom volt, amin egyszerre volt jelen az édesanyám és az édesapám is. Utoljára huszonhat éve volt ilyen. A 18-ik születésnapomon. Miért? Mert elváltak, és az apukám külföldön él. 

Talán ezért is fontosak nekem az ünnepek. Amikor együtt lehetek azokkal, akik fontosak nekem. Ilyenkor elő lehet venni a legszebb porcelánt, a féltve őrzött kávés készletet, amikor gazdagabban roskadozhat az étel és ital az asztalon, amikor gyertyát lehet gyújtani, fényfüzért kapcsolni, virágot tenni az asztalra, koccintani a jelentős eseményre, élvezni egymás társaságát, kifejezni a szeretetünket és a hálánkat azért, mert vagyunk egymásnak. Amikor mindannyian megállhatunk egyszerre akárcsak egy órára vagy kettőre, hogy egymásra figyeljünk. 

Mert az élet kiszámíthatatlan és törékeny. Semmit nem szabad készpénznek venni. Amit ma együtt ünnepelhettünk, lehet, hogy holnap már nem együtt tehetjük. Adjuk meg a módját annak, hogy a mérföldköveink igenis jelentősek lehessenek! Köszöntsük fel azt, akinek névnapja, születésnapja van. Örüljünk az emlékezetes eseményeknek, emlékezzünk a fontos mérföldköveinkre. 

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Godfoon