Tüntetés: Én más vagyok. Te is más vagy. Ő is más. Senki sem egyforma

Arról, hogy mindannyian mások vagyunk arról nem szabad hallgatni, sőt arról beszélni kell. Mert az a normális, hogy mindenki a maga személyiségében valamilyen. Más, mint a többi. Ettől színes a világ. Az egész. Színesebb, mint a szivárvány. És ettől olyan nagyon-nagyon szép.

Erre csodálkozunk rá mi emberek egészen kisgyermekként. Anya haja vörös, apáé fekete, az egyik nagypapának ősz a haja, a másiknak nincs. Az egyik nagymama alacsony és duci, a másik magas és vékony. De lehet más a kombináció. A testvéremnek szeplős az arca, az enyém nem, pedig egy tőről fakadunk. Ő utálja a spenótot, én meg imádom.

Élni és élni hagyni

Én a fiúkat szeretem. A legjobb barátom is. Fiúként a fiúkat szereti. Úgy. Azaz pont úgy, ahogyan én lányként szeretem a fiúkat. Nincs ebben semmi különös. Hiszen a szív teszi a dolgát. Dobog és szeret. Várja, hogy viszonozzák.

A világ szép, míg szabad. Míg szabadon dobbanhat a szív, gondolhat a fej és szólhat benne a száj. Megszorítások nélkül. Annyi kötöttséggel csupán, ami segíti az élni, és élni hagyni elvét.

Vagyis lehetőleg nem böfögünk hangosan egy jó lángos-almafröccs kombó után idegenek előtt, az illemhelyen végezzük a dolgunkat, és köszönünk, amikor belépünk valahová. Nem bántunk senkit semmivel. Azért sem, mert a füle kissé jobban kiáll, mint a sajátunk. Vagy nem vesszük el a  másik szendvicsét, ha éhesek vagyunk, de kérni szabad.

Az iskolában és a mesékből tanulunk

Arra valók a mesekönyvek, hogy tanuljunk belőlük. Senki nem akad fenn azon, hogy a mesékben a sárkány elrabolja a tündérkirálylányt, pedig egy sárkány-ember párosítás azért kívánhatna némi kérdést maga után, hiszen az egyikük egy kitalált lény, a másik meg egy húsvér ember. De megértjük a szörny választását, a szőke és kék szemű királylány mégis csak szép lehet. Vagy nem?

A szőke haj és kék szem sem garantál semmit, mégpedig azért nem, mert ami nekem szép, az az olvasónak nem. Vagy fordítva. És nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a sárkány szíve megdobbant. Talán pont azért, mert a királylány nem egy sárkány.

Hanem más. Más, mint a ő maga.

Én más vagyok. Te is más vagy. Ő is más. Senki sem egyforma. Ugyanazt az a-betűt ahányan vagyunk annyifélén írjuk le. Valakinek az A-betűből O-betű lesz, vagy akár nulla. És, attól még senki nem nulla, mert nem szépen ír. Vagy mert más. Másféle összetételű családban él, mint amiben mi magunk.

A család, az család

Engem az anyukám egyedül nevelt fel, a nagyszüleimnél éltünk tizennégy éves koromig, míg saját otthonba nem költöztünk. Az apukám, a válása után újranősült, és megszületett a testvérem. Igen, a testvérem. Mindenféle előjelző nélkül. Aztán ők egy másik országba költöztek. Mivel soha senki nem látta az apukámat az általános iskolai barátaim közül, és a gyerekek fantáziája színes, feltételezték börtönben van, ezzel is csúfolt egyszer egyikük.

Ha akkor beszélnek arról az iskolában, hogy létezik válás, létezik olyan, hogy valaki újranősül- férjhez megy, és lehetnek egy gyereknek így  testvérei, hogy lehet más városban, megyében vagy országban élni, mint ahová születtünk, akkor talán nem csúfolnak, én meg nem sírok és reszketek újra és újra azért, mert úgy érzem rossz vagyok valami olyan miatt, amiről én nem is tehetek. Akkor talán megspórolom azt a, felnőttektől is gyakran megejtett javítást, nem a testvérem, hanem a féltestvérem, mostohatestvérem, holott én az öcsémet teljes értékű testvérként szeretem, és ő is engem. Volt olyan időszak, amikor azért nem beszéltünk másoknak arról, hogy nem vagyunk egykék, valahol messze, egy másik országban van testvérünk, hogy ne kelljen magyarázkodnunk, és azzal újabb sebeket szereznünk magunknak.

A gyerekeknek tudniuk kell, hogy színes a világ. Hogy bármi és minden lehet más benne, mint amit ők maguk ismernek. Hogy lehet az anyukánk vagy az apukánk más, mint akik biológiailag tehetnek az érkezésünkről. Bárki lehet a családunk. Bárkivel alkothatunk egy családot. Függetlenül attól mennyien vagyunk benne, és milyen kötelékben.

A család az család.

Ahogy az is lehet, hogy a szívünk olyanért dobban meg, ami nem a megszokott választás, ám az nem rossz, csak más. Más, mint a többi szerelem, és közben mégis ugyanaz. A legjobb fiú barátom a fiúkat szereti. Pont úgy, ahogyan én lányként. Semmivel sem kevésbé.

A szerelem az szerelem. 

Ha mindezt tudja egy gyerek, mert elmondják, elmesélik neki, megtanítják, és nem a saját színes fantáziájából merít, akkor azzal megvédjük őt attól, hogy nem pontos, téves információval gondoljon önmagára vagy másra, kirekesztve érezze magát, vagy azt gondolja neki kell elhatárolódnia mástól, ne adj’ Isten kirekeszteni.

Mert senkit nem zárhatunk be önmaga másságába, vagy rekeszthetünk ki egy közösségből, legyen az a másság bármi. Alapvető emberi jogunk a szabadság. Szabadnak lenni abban, amilyenek vagyunk. Én más vagyok. Te is más vagy. Ő is más. Senki sem egyforma.

Az ember az ember.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Unsplash