Társaságban önmagammal

Ha az ember egyedül töltheti a szabadidejét, lehetősége kínálkozhat arra, hogy kiderítse, ki is ő valójában, mit szeret igazán és mit nem. Erre mindannyiunknak szüksége van, még akkor is, ha párkapcsolatban élünk. De különösképpen szakítás, válás után, ha a párkapcsolatban kissé vagy nagyon elvesztettük volna önmagunkat.

Megvan az a jelenet az Oltári nő című filmben, amikor Maggie Carpenterre (Julia Roberts), hogy megismerje végre önmaga gasztronómiai ízlését, elkészíti az összes reggelire tálalható tojásételt, az omlettől, a buggyantott tojáson át a ham and eggs-ig és végig kóstolja azokat, hogy megtudja, melyik is az, amit ő valójában szeret? Mert az évek során mindig úgy szerette a tojást, ahogyan az éppen ügyeletes vőlegénye kedvelte.

Mindannyian idomulunk többé-kevésbé a szerelmünk ízléséhez. Az ételek és italok során túl, akár az öltöködésben, a kultúrafogyasztásban, habitusban, szóhasználatban, napi rutinban, a felkelés és lefekvés időpontjában, de még a szabadidő eltöltésében is. Ami nagyon jó, hiszen így alakul ki két embernek a saját és közös érték-, és szokásrendje, tradíciói.

Viszont, azon túl, hogy szükségünk van, – szeretetnyelv igényünk mértékében, a közösen eltöltött minőségi időre-, arra is szükségünk van, hogy időnként önmagunkban legyünk. A saját magunkkal eltöltött órák, fél napok, hétvégék, kifejezetten építő és hasznos lehet a számunkra. Ekkor töltekezhetünk fel olyan plusz élményekkel, amelyek további színt vihetnek az életünkbe, amivel a projektszerű mindennapi párbeszédeken, – nyári tábor, megrohadt a hagyma, kellene a pörkölthöz, nyikorog a hintaágy, a nagypapát látogassuk meg a hétvégén, elfogyott az elem, fizesd be a gázszámlát -, túlléphetünk.

Továbbá azért is, mert lehet szükségünk olyan kikapcsolódásra, önfejlesztésre, élvezhetünk olyan sportot vagy kedvelhetünk olyan hobbit, ami a párunkat egyáltalán nem érdekli.

Ki vagyok én?

Amikor ránk szakad a magány, nem feltétlenül könnyű elfoglalni magunkat. Az egyedüllétnek számos oka lehet, és az ideje is változhat. Tarthat csak egy óráig, egy hétvégére, egy teljes hétre, vagy végeláthatatlan messzig. Dolgozik a párunk, elutazik a család, kórházba kerül a szerelmünk, elhunyt egy szerettünk, szakítás után vagyunk, vagy válóper alatt, az ok számtalan lehet.

És az időszakos magányra mi magunk is tarthatunk igényt. Pont azért, hogy egy kicsit levetkőzhessünk abból a ruhából, amibe gyakran öltözünk mások kedvéért, hogy ne lógjunk ki a sorból, hogy megfeleljünk. Szimplán csak lazítsunk. A nyári forróságban mászkálhatunk egy szál semmiben, ehetünk a tévé előtt, olvashatunk a kádban, böföghetünk egy hangosat a szénsavas kóla után, feltehetjük a lábunkat az asztalra és végre benyomhatunk egy jó nagy adag pacalpörköltet a sarki kifőzdéből, mert ezúttal nem fintorog a szagára az asszony.

Az egyedüllét alatt pontosan az a lényeg, hogy olyan dolgokat csináljunk, amelyek csak nekünk kedveznek, és nem igazán tesszük azokat meg a hétköznapok során, mert idomulunk a szeretteinkhez.

És hogyan jöhetünk rá mit is szeretünk, úgy, ha hagyjuk magunkat sodorni az árral. Elindulunk arra amerre szeretnénk céltalanul. Ha megéhezünk és megérzünk egy illatot akkor arra felé haladunk, megkóstoljuk azt is, ami számunkra új, a könyvesboltban hagyjuk magunkat azokhoz a polcokhoz eljutni, ami kivételesen nem a gyerek olvasónaplójához segítene művet elemezni, ahol nem is a párunk kedvenc íróját találjuk, és arról is nyugodtan elfeledkezünk, hogy melyik kötet van éppen a top húszas listában.

Az utcán csodáljuk meg a nekünk tetsző kirakatokat, akár be is megyünk olyan üzletekbe is, ahová a hétköznapok során nem mennénk, elidézzünk nekünk érdekes épületek, műemlékek előtt, vagy éppen gyorsan elhaladunk mellettünk, ha egyáltalán nem érdekel bennünket, hogy kinek a szobra „foglalja a teret”. Figyeljünk befelé, hogy melyik zene érint meg bennünket a rádiót hallgatva, és nyugodtan kapcsoljunk el az olyan filmekről, ami nekünk nem tetszik. Nézzünk direkt filmajánlókat, hogy rálelhessünk a saját stílusunkra. Akárcsak a ruhákban is, próbáljunk fel a megszokottól merőben más darabot egy olyan márkaboltban, ahová eddig nem tettük be a lábunkat.

Egyedül, de nem magányosan

Dobjuk el azt a szörnyen merev beidegződést, hogy kirándulni, moziba, hangversenyre, színházba, múzeumba vagy éppen étterembe csak párban jó menni! Dehogy!

Ha nem félünk, de miért is félnénk attól, hogy felfedezzük a lakókörnyezetünket és betévedjünk olyan utcákba, ahol ezeddig nem jártunk, vagy túracipőt húzzunk és a legközelebbi erdőben sétáljunk egyet, akkor induljunk neki. Végre, csak arra mehetünk amerre mi akarunk, ott állunk meg nézelődni és azt bámulunk meg, amit mi akarunk, sőt vihetünk egy szép falevelet, kavicsot vagy virágot is haza emlékbe vagy éppen ajándékba. Olyan filmet nézhetünk a moziba, amit a családtagjaink nem szívlelnek, hasonlóan választhatunk olyan színházi darabot is, amiben a mi kedvenc színészünk és nem a párunk favoritja játszik. A múzeumban jegyet válthatunk másnak szokatlan, vagy furcsa kiállításra is, vagy látogathatunk olyat is, ahová az egész családot nagyon drága lenne elvinni, és nem is mindenkit érdekelne.

Üljünk be nyugodtan az autóba is egyedül, és nézzünk meg olyan települést, vidéket, természeti területet, ami régóta a vágyunk, de a család leszavazta, vagy nem érdekelte a többieket annyira. Vezethetünk azért is, hogy csak élvezzük a megengedett száguldást, a hangos zenét a rádióban, az elsuhanó tájak szépségét, arra amerre csak mi gondoljuk.

Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk azért, mert olykor hasznosan töltöttük magunkkal a felszabadult, üres időt, akkor sem, ha ezért plusz pénzt költöttünk magunkra – viszont figyeljünk arra, más is kapjon lehetőséget máskor önmagára -, építsük be a saját tapasztalatainkat a közösen töltött időbe, meséljünk az élményeinkről a párunknak, családunknak, avassuk őket be az új elfoglaltságainkba. Legyen az életünk színesebb úgy, hogy hagyjuk magunkat olykor önmagunk lenni!

Kép: Pixabay