Egy negyvenévesnek valóban illene, hogy már legyen gyermeke, az sem gond, ha már nagyszülő, de az, hogy egyedülálló az igen is megkérdőjelezhető, és nevetség tárgya? Vagy inkább szomorú és elkeserítő, hogy míg mások beértek már, addig valaki még csak keresi az igazit? Akik ítélkeznek, azok valóban beértek, boldogok is, vagy már a válás szélén állnak, és csak onnan okoskodnak?