Születésnap előtt: Szeressük magunkat úgy is, hogy elismerjük a hibáinkat!
Tetszik vagy sem, egyikünk sem tökéletes. Mindannyiunknak vannak kevésbé jó tulajdonságai. Vagy olyan tulajdonságai, amit nem a legjobban használunk fel. És ezt mindannyian tudjuk. Fejben. Mégis mindannyian arra törekszünk, hogy tökéletesek legyünk. Mindent tökéletesen tegyünk. Minden tökéletes legyen körülöttünk. Pedig elismerhetnénk, hogy vannak hibáink, és megtanulhatnánk azzal is szeretni magunkat.
Tökéletesnek lenni fárasztó. Na meg lehetetlen is. Már csak azért is, mert ami az egyikünk szerint tökéletes, az a másikunk szerint tökéletlen. Vagyis nem is lehetünk tökéletesek. Nem hiába ajánlják a randiguruk, hogy az első találkozásokon ne mutassuk sokkal jobb színben, másabbnak magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, mert úgysem lehet évtizedeken át színlelni. Abba szeressen bele a másik, amilyen valójában vagyunk. Előbb vagy utóbb mindannyian kimutatjuk a fogunk fehérét.
Tökéletes születésnap?
Egy kedves ismeretlen írt nekem ma üzenetet, hogy tetszik neki az Instagram oldalam, és rákérdezett az oldalon látotton valamire. Megköszöntem neki az elismerést, mert valóban jólesett, de megkértem, nézze el nekem, hogy csak két nap múlva válaszolok, a fiam holnap lesz tizenkét éves, és éppen készülődök az eseményre. Amire a kedves ismeretlen boldog születésnapot kívánt és hozzátette, biztosan minden tökéletes lesz.
Elgondolkodtam ezen nyomban, hogy vajon mitől lehet tökéletes egy szülinap? Finom a torta? Valódi meglepetés az ajándék? Van lufi, izgalmas a helyszín, és mindenki ott van a bulin, aki az ünnepeltnek számít?
Ez nehéz ügy. Most sem lehet igazán még bulizni, védettségi kártya ide vagy oda, vagy legalábbis nem közösségben, nem kortársakkal. A mi esetünkben már csak azért sem lehet, mert a fiam éppen beteg. Ágyban fekve nem nagyon lehet tökéletes a szülinap.
Legfeljebb azért majdnem tökéletes ágyban lennie, mert pont most kapott egy új ágyat. Aminek most a fiam nagyon örül. Bár nem a születésnapjára kapta. De ez nem is számít neki. Mert ő megköszönte, megköszönte nekem, az anyukájának, hogy megvettem neki. Nekem ettől tökéletes ez a születésnap. Mert érezhetem úgy, hogy jól nevelem őt. Ha úgy érzi, egy ágyat is meg kell köszönni.
Merthogy egy születésnap nem csak az ünnepeltről szól. Egy gyerek esetében a szüleiről is. Ők is annyi éve a szülei a gyereknek, amennyi idős a gyerek, nekik is ünnep, hogy a gyerekük egy évvel idősebb lett, és így maguk is, mint szülők több ideje szülők. Ilyenkor olyan szép visszagondolni a gyermek születésének körülményeire, és arra, milyen volt a gyerek egy, vagy több évvel ezelőtt.
Na meg a szülő rendezi, tartja a születésnapokat, ő készül rá tortával, lufival, ajándékkal, konfettivel, virággal és miegymással. Számára akkor lesz tökéletes a születésnap, ha a gyerek maradéktalanul örül a születésnapjának. Vagy egy ágynak.
Tökéletes ágy
Merthogy egy ágy is lehet tökéletes. Hogy a csudába ne lehetne az? Erről szólnak a reklámok. Legyen ilyen és olyan az ágy, legyen benne ilyen és olyan az ágybetét, a matrac, a matracot védő fekvőbetét, az azt védő lepedő. Legyen, puha, félkemény, kemény a matrac. Rugós avagy nem. Memóriahabos, habrugós vagy valamilyen természetes anyaggal bevont, például olyan huzatú matrac, amiben aloe vera van. Az ágy legyen kárpitozott vagy sem, valódi fából készült, avagy kovácsolt vasból, farostlemezből és papírfóliából, forgácslemezből.
Mennyi féle lehet a tökéletes ágy, ugye?– merthogy mindegyik megoldás tökéletes a maga nemében, és annak, aki azt a megoldást választotta. Mindenkinek más a tökéletes, még az ágyban is. A születésnapban is. És abban is, ahogyan egy születésnapon akár számot vetünk az addigi életünkkel.
Merthogy ezt tesszük mi emberek. A születésnapjainkon szembesítjük magunkat önmagunkkal. Már egy tizenkét éves is lehet megteszi. A fiamnak például hetek óta téma az, hogy ő most már nagyfiú, és mitől lesz más az élete, hogy már tizenkét éves lesz. Mennyi mindenben lett ő maga más, mint amilyen volt egy, két, három éve, vagy éppen babakorában. Beszélgetünk arról, hogy egy tizenkét évestől már elvárják a felnőttek, hogy még ha gyerek akkor is, viselkedjen már nagyfiúsan, nagylányosan, rendesen számos dologban.
Beszéltünk arról, a kissé ijesztőnek tűnő, de elkerülhetetlen kérdésről is, hogy bizonyos bűncselekmények elkövetése esetén a büntethetőség alsó korhatára hazánkban bizony 12 év. És bár ő egy jó gyerek, egy tizenkét éven felülire már más büntetőjogi szabályok vonatkoznak. Vagyis egy tizenkét éves már felel a tetteiért.
Születésnap előtt: Elismerni a hibáinkat
A fiam sorolja milyen volt ő maga, milyennek látja magát utólag ennyi avagy annyi idősen. Az utóbbi egy-két évben rendre megállapítja azt is, ha egy másik gyerek nem úgy viselkedik, ahogy szerinte kellene. És beismeri azt is, amikor ő maga nem volt még ebben vagy abban szerinte jó gyerek. Merthogy ez számít. Hiszen mást sem hallanak az iskolában, hogy viselkedjenek jól, rendesen. Legyenek jó gyerekek. Az osztályfőnök ne halljon rosszat felőlük. Aminek ő meg akar felelni. Vagyis felel a tetteiért.
Arról az iskolában, sem az életben ritkábban esik szó, hogy mindannyiunknak vannak hibái, és ezekre nem kéne mindenáron mumusként tekinteni. Hiszen egyikünk sem tökéletes. Illetve, hogy tökéletesnek lenni egyébként is szubjektív. Mert mindannyiunknak más a tökéletes. És ami az egyikünknek jó tulajdonságnak számít, az a másik vélekedése szerint rossz. Vérmérséklet kérdése. Meg annyi másé.
Mégis, ha úgy érezzük, hogy valamiben nem vagyunk jók, szerintem akkor sem szabad elkeserednünk, pláne nem bántani magunkat. Sokkal kifizetődőbb megvizsgálni, hogyan lehet a mumusainkat a saját javunkra fordítani. Törekedni arra, hogy ne azok legyenek előtérben. Szeretni magunkat a tökéletes tökéletlenségünkben. Születésnapokon. És egész évben. Én ezt kívántam most a fiamnak. Legyen önmaga. Szeresse önmagát úgy ahogy van. Tökéletlenül.
Szerző: Polgár Ágnes
Kép: AdobeStock