Szőrszálhasogatás: magunknak vagy másoknak megfelelni?

Már az újszülött korunkban felfedezni vélték bennünk a szüleink az egyént, és még totyogós korunkban is boldogan mesélték másoknak, mit hogyan szeretünk, másként, amikor viszont oviba kerültünk, már nem örültek neki, ha kilógtunk a sorból. Tiniként meg már mi nem akartunk. A lányok meg is vásároltatták magunknak az első borotvájukat. A fiúk meg a csupasz lábú lányokat szerették meg.

Hogy most a tojás volt előbb vagy a tyúk, a fene se tudja már. Szőrszálhasogatás lenne, abba belemenni, miként terjedt el, hogy a nők igenis szabaduljanak meg a lehető legtöbb szőrüktől. Amely trendbe mára már a férfiak is bekapcsolódtak. Újabb vitára adva okot, hogy na már most, az a férfi vajon eléggé férfias vagy sem, amelyik megálljt parancsol a váll alatti hajlat elbozontosságára, vagy sem, azaz borotválják a hajlatukat. Miközben az arcukon meg a szakáll a divat.

Végtére is édes mindegy, hogy most a divat, az elvárás vagy az igény volt előbb, de valahogy úgy vélem, ha ez csupán csak divat lenne, hogy borotválja magát a nő, ahol úgy érzi, kell, nem árt, muszáj, na meg illik, akkor már ennek a trendnek is többször lett volna már leszálló és felszálló ága az elmúlt jó pár tíz évben, mint más divathullámnak, de nem volt. Nyíltan legalábbis nem.

Egészen mostanáig, hogy Morgan Mikenas, modell egyszer csak fel nem hagyott a borotválkozással, majd ezt meg is osztotta a közzel, hozzátéve, hogy  ő most már jól és önazonosnak érzi így magát. Nemcsak a lábára, hanem a hajlatára vonatkoztatva is a kérdést.

Szerintem, nincs olyan nő, akivel ne fordult volna elő, hogy nem borotválta, epilálta, gyantázta le volna akár napokig le a lábát, mert mindennap rohant, mert kiégett a villany a fürdőszobájában, mert beteg volt, ő maga vagy a gyereke, mert kutya hideg tél volt…akármi….és akkor bizony megcsodálhatta magán, hogy na ő aztán mennyire is randa úgy vagy sem, éppen hogy nagyon is szép, ahogy a Jóisten megteremtette, vagy végig járta négykézláb, majd két lábon az evolúciós útját, a majmoktól egészen az epilált lényig. S ha azt nem találta szépnek, hát újra lecsupaszította magát. Vagy sem, és hagyta magán a prémet, de, hogy nadrágba bújt az biztos. Miért?

Mert egyszerűen már így szoktuk meg. Nem csak hogy társadalmi elvárás, hogy tükörsima legyen a láb, és a váll alatti hajlat, hanem a legtöbbeknek már ez is jelenti a szépet.

A szép fogalmát, tudjuk jól, definiálni lehetetlen. Mindenkinek mást jelent. De ha most önmagában egy női testre gondolunk az a legtöbbünknek attól szép –  legyen az a test sovány, vékony, átlagos, molett, elhízott, fiatal vagy öreg, hogy mindezek mellett vagy ellen, tiszta.

Jönni azzal, hogy az a szép, ami természetes, mondjuk ki, ostoba önámítás. Igen, kevés valóban önmagában szép ember van. És aki még szép az is lehet fáradt, beteg, kialvatlan, elcsigázott. Miért ne javíthatnánk a hibákon, az élet nyomain egy leheletnyi sminkkel, egy csinosabb hajjal? Ha a legtöbb nő úgy érzi szebbnek magát, hogy szépítkezik, mosakodik, krémezi magát, sminkel és frizurát visel, akkor miért ne borotválkozna? Egy szőrös női láb, de leginkább egy hajlat bármennyire is természetes, hogy szőrös, az egyszerűen a legtöbb embernek nem szép. Azért nem szép, mert nem a tisztaság látszatát kelti.

Elvétve eddig is láthattunk persze nőt szőrös lábbal, hajlattal, na meg a kis bajuszkával a szája felett. Így tetszik önmagának, az urának (vagy sem, de így maradt) és így érzi jól magát. Valóban nem lehet könnyű egy erősebb szőrzettől mindennaposan megszabadulni. Végül is Mrs. Doubtfire mediterrán típusú lába is megtetszett a buszsofőrnek. És igen, vannak férfiak akiknek ez tetszik. De valahogy ritkán hallani erre igényt.

Éppen ezért a legtöbb nő egy pár napos kihagyás után azonnal szalad a kozmetikushoz egy teljes szőrtelenítésre vagy ragad éles eszközt, hogy megszabaduljon a felesleges szőrzetétől. Elsősorban a hajlatukban, mert kérem szépen, ha ottmarad a szőr, akkor az elkezd bizony bűzleni. Nincs mit ezen szépíteni. Használhatja a legflancosabb deot, izzadsággátlót, kenceficét, bizony azok a fránya erőnléti cseppek megakadnak azokon a bestia szőrszálakon, és ha az még jó dús is….na hát…..nem nőies az a szag, ami onnan kijön, kijöhet. ( Igen, persze, minden igazi nő friss virágillatot áraszt. Én is. Giorgio Armani, Acqua di Gioia parfümnek hívják. Vagy másnak)

Túl sokan vagyunk emberek, túl szűk helyen, a megfelelő higiénia, egyszerűen nem lehet kérdés. Ez nem szimplán megfelelés, hanem igény kérdése. Ha én nem akarok másokat szagolni, engem se szagoljanak.

Persze lehet többször is zuhanyozni egy nap, és használni sok kartonnyi dezodort, ám ezzel sem időt, sem pénzt nem spórolunk. Ha egyszerűbb szőrteleníteni a hajlatot, tegyük. Ha meg olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kell, mert nem kell, akkor örüljünk.

A külső elvárások folyamatosan változnak, és sokszor ezek ellentmondanak egymásnak. Megfelelni manapság mindenkinek valóban képtelenség. És nem is kell. Ha úgy cselekszünk ahogy nekünk jó, jobb, akkor önazonosak lehetünk, s így elégedettek és boldogak. Ami nagyon szép és jó. Nekünk.

Csakhogy így vagy úgy megbánthatunk másokat. Pont azzal, hogy kilógunk a sorból, és mi több, mutogatjuk azt a szociális köznek. Akik nem biztos, hogy kíváncsiak a Dior kosztümbe és magas sarkú cipőbe bújtatott tökszőrös lábunkra. Főleg nem a munkahelyen, egy üzleti tárgyaláson, a kiszolgálótér túloldalán, vagy felünk szemben ülve a vonaton. Még akkor sem, ha nekünk az a szép, és úgy tetszik.

Ez van. Ilyen a világ. El kell fogadnunk, hogy az egyfajta különcségünkkel bíró identitásunkat megtartani bizony piszok nehéz feladat. Kilógni a sorból – legyen az meggyőződésből, vagy csupán lázadozásból – olykor sokkal fárasztóbb, és kevésbé kifizetődő, mint egyszerűen benne maradni. És elfogadni, hogy a férfiak lába szőrös, a nőké meg inkább nem.

Kép: Adobe Stock