Szívem, tartsunk egy kis szünetet!
A párkapcsolatok bonyolultak. Gyakran magunk tesszük tulajdonképpen azzá. Olykor, amikor teljesen össze vagyunk zavarodva szükséges lehet a hátralépés, a távolság. De vajon, ha szünetet tartunk akkor már szakítunk is?
A szünet alapszabálya, hogy az nem szakítás, csak gondolkodási idő, amit egy kemény beszélgetés zár le, és bizony benne van a pakliban, hogy szakítás lesz a vége, de addig is az csak egyféle próbaidő, ami akár jót is hozhat egy kapcsolatnak.
Még akkor is, ha úgy véljük és egészen biztosak vagyunk abban, hogy egy igazi szerelemben elő sem fordulhat az, hogy a felek egymás nélkül akarjanak lenni, szünetet akarjanak tartani, gondolkodni akarjanak magukról, a másikról, arról mit várnak el az adott kapcsolattól, mit jelent számukra a másik, vagy éppen milyen irányban és iramban szeretnének továbbhaladni. Vagy sem.
Ugyanis, egy bizonyos koron túl, amikor már nem húszéves az ember, mert már sok minden mögötte van, és már nem előtte, akkor pontosan tudja mit nyerhet vagy veszíthet egy kapcsolaton. Éppen ezért, ha valami nem stimmel benne, a szünetre, mint megoldásra tekint.
Érzi persze, hogy jó lenne újra felhőtlenül, csupán a szerelemért, szenvedélyért, vágyért együtt lennie valakivel, nem gondolkodni, nem tervezni, kételkedés nélkül hinni, hogy a kapcsolat amiben benne van az életre szóló, színtiszta, mindent elsöprő szerelem, de ez egy bizonyos kor után már nem így működik, ha túlélt már többéves kapcsolat utáni szakítást, esetleg egy eljegyzés felbontását, pláne ha egy válást.
Próbaidőt kérhetnek a fiatal szerelmesek, a régóta együtt élők, de akár a házaspárok is. Ennek számtalan oka lehet. Az egyik fél a saját érzelmeit nem véli elég erősnek, kétségek gyötrik a jövőt illetően, nem találja a helyét a párkapcsolatban, vagy nem tetszik neki ahogy saját magát látja benne, de akkor is, ha mindezt a másikon érzi. Ha túl sok a konfliktus, vagy éppen ellenkezőleg már vitázni sincs kedvük, ha nem éreznek vágyat az intimitásra, ha letértek arról az útról, amelyet eredetileg kitűztek maguk elé, ha nem köti össze őket már csak az idő, a felelősség és a megszokás.
A különléttel többé-kevésbé megszakadnak a felek közötti konfliktusok forrásai, egy lépést hátralépve mindketten jobban rálátnak önmagukra, a kapcsolatukra, egymáshoz fűződő viszonyukra, arra milyen jövőt képzelnek el magunknak a felek.
Bízol bennem?
De a szünetnek számtalan más oka is lehet, olykor semmi köze nincs egymáshoz, sokkal inkább máshoz. Még össze sem jöttek, de csaknem félévig levelezett az a fiú és lány, akik ma már házasok és két gyermek szülei. A kapcsolatuk viszont még szinte el sem kezdődött, amikor a fiú szünetet kért a lánytól. Azért, hogy elválhasson. Ám ezt nem akarta elmondani a lánynak, hogy ő egyébként válófélben van. Tartott attól, hogy a lány össze sem jönne vele, ha tudná, ő bizony – még- nős. Éppen ezért alig pár hét randizás után a fiú szünetet kért, minden különösebb ok nélkül, egészen pontosan megkérdezte a lányt, bízik e benne. A lányt a környezete merő idiótának vélte, hogy bízott a fiúban, és félévig csak levelezett vele randizás helyett.
Legyinthetünk milyen szép történet, na meg, hogy még nem volt veszíteni valójuk. Valóban nem volt, viszont az is igaz, hogy betartotta a fiú az ígéretét, miszerint nem egészen hat hónap várakozást kért.
Az egyik legfontosabb szabály a szünetben, hogy a kezdetekor meg kell határoznunk annak a végét és kritériumait. Egyikünk sem maradhat egy ponton túl válaszok nélkül.
Például együttélésnél, hogy hová költözik el a másik, hogyan, hányszor, és mikor kommunikálnak egymással a felek, mi az az indok, (vész)helyzet amiért mindketten kereshetik a másikat, találkoznak-e a szünet ideje alatt, és ha van közös gyermek akkor hogyan gondoskodnak róla. S legfőképpen egy párnak vagy sem tartoznak ez idő alatt, szabad e a pálya, a kifelé nézegetésnek? S igen, meddig tart ez az egész?
Egy anya már nem is lehet szexi?
Tizenegy év házasság és három gyermek után döntött úgy a feleség, hogy egy időre el akar otthonról költözni, ám nem tudta meghatározni mennyire, amikor pakolta a bőröndjeit. A gyerekek teljesen kiborultak, a férj összezuhant, de nem volt mit tennie időre volt szüksége. A férj azonnal tudta, hogy fel kell mondania a szeretőjének, ugyan is azt gondolta, a neje, az ő barátnője miatt költözött el otthonól. De tévedett, a feleség ugyanis azért pakolt össze, mert már a sokadik szeretőjét fogyasztotta és úgy érezte megfullad ebben az állapotban. – Úgy éreztem magamat, mint egy szajha. Nem kívántam a férjemet, idegesített az állandó óvása, féltése és az, hogy csak az anyát látja bennem. Keményebbnél keményebb pasikat választottam magam mellé, akiktől úgy éreztem, hogy végre egy igazi nő lehetek. De mégsem lettem boldogabb – meséli a 44 éves feleség.
Ám a négy hónapos különélés alatt rá kellett jönnie, hogy ő tulajdonképpen anya, és majd beledöglik a gyerekei hiányába, és bár nagyon jó ez a kurvás szerep, de ő inkább szeretne tisztességes feleség maradni, amihez a férje minden körülményt meg is teremt. Amikor végre leültek egymással beszélgetni, és a férj elárulta, hogy évek óta milyen nagyon hiányzott neki a szexi felesége, de félt attól, hogy egy, kettő majd három gyermek világra hozása után elsősorban ne anyaként tekintsen a feleségére, hiszen a nők érzékenyek, és kell nekik a romantika, majd a feleség is színt vallott, hogy de ő a gyerekek után is nő maradt, és éppoly szüksége van arra is, hogy a férjének a felesége, ne csak a gyermekei anyja legyen, azóta egyikőjüknek sincs szeretője, és jó házasságban élnek.
A szünetet kérő félnek gyakran nem a kapcsolattal, a párjával van problémája, hanem saját magával, ám nem biztos abban, hogy mi az ami nem jó a számára, és hogy ezt kiderítse kér távolságot.
Bár igaz, hogy egymás nélkül nem lehet helyzetet tisztázni, problémát megoldani, a másik fél érzéseit feltárni, ugyanakkor a külön töltött idő segítségünkre lehet abban, hogy egymagunkban tisztázzuk pontosan mit akarunk, merre tartunk, mire van szükségünk, mit adhatunk a másiknak és mit nem. A másik hiánya, a hallgatás, a kívülről való betekintés tisztább képet nyújthat sok mindenről. Ráébredhetünk rég eltemetett, be nem teljesült vágyak hiányára, pótcselekvések miértjére, viták okára.
Vigyáznunk kell arra, hogy mindeközben biztosítsuk a másik felet arról, hogy nincs harmadik fél a képben, vagy ha tőlünk kértek szünetet, próbáljunk meg nem dühösnek, féltékenynek, bántónak lenni, sokkal inkább készségesnek, hogy mihamarabb leülhessünk beszélgetni magunkról.
Sokat segíthet ebben, ha a szép dolgokra összpontosítunk, kedves emlékek után nyúlunk, felidézzük magukban mi vonzott a legelején a másikban, milyen egyéni és közös céljaink voltak. Hogy könnyebben meg tudjuk állapítani, hol vagyunk most mindehhez képest, önmagunk, a másik és mi ketten. S vajon ez jó önmagunknak, a másiknak és mindkettőnknek így tovább, egyáltalán hogyan és merre van tovább? Ha van még egyáltalán tovább? Vagy miért ne lenne együtt tovább?
Kép: Pixabay
Korábban megjelent, hasonló témájú írásunk:
arról 
