Szex a lelke mindennek

Társadalmunk inkább prűd, mint engedékeny. Ami nem feltétlenül baj. Hiszen nem tartozik minden mindenkire. Vagy legalábbis nem kellene, hogy tartozzon. Ugyanakkor kéne lennie olyan közegnek, ahol nem szabad(na) szemérmesnek lennünk. S ez a hely nem más, mint a párkapcsolatunk.

Egy mesébe illő, de trendi esküvői videót láttam a minap. Olyat, amilyenről a legtöbb lány álmodozik. A menyasszonyt még kislánykorában, négyévesen ismertem meg. Akkor én pont annyi idős voltam, mint most ő. Huszonhárom éves. Mesébe illő menyegzőt képzeltem magamnak is a szívem legmélyén. Az eszem viszont tiltakozott ellene, mert már akkor tisztán láttam az intimitás hiányát kapcsolatok sokaságában.

A friss házasoknak sok mindent szokás kívánni az esküvőn: boldogságot, egészséget, gyermekáldást, gazdagságot elsősorban. Másodsorban sírig tartó szerelmet és az ehhez szükséges kitartást, türelmet és humort. De arról senki sem szól egy szót sem, legfeljebb csak a lakodalom hevében a jóféle házi pálinka hatására, hogy legyen bőven áldása a párban a négy fal között is, ami nem kizárólag a gyermekáldás bevégeztére vonatkozik.

Merthogy amikor párt választunk, a sokféle erény mellett bizony nagyon fontos lenne az is, hogy a választottunk hasonló szexuális étvágyú legyen, mint mi magunk.

Egy keresztény, hívő ember ezen sorok olvasásakor bizony felszisszenhet, hiszen a bibliai hit szerint, testben és lélekben tisztán ildomos az Úr színe elé járni. Ami nem zárja ki azt, hogy két ember ne beszélgessen eleget arról, mit hogyan képzel el, és miben hol húzódnak a határvonalak, miután egymásé lesznek.

Ugyanakkor, velük szemben, feltételezhetjük a világi nézetű emberekről, akik nem hisznek Istenben, vagy igen, – de nem követik a bibliai sorokat-, hogy a házasság előtti szex olyannyira természetes a számukra, hogy bőven tudják mi vár rájuk a házasság után, azaz, egy szál gondjuk sem lehet a boldogító igen kimondása után, az intimitás terén.

De mégis van. Mindkét csoportban bővében. 

Azért, mert vagy nem beszélték át az érzelmek, az intimitás, a szexualitás terén az elképzeléseiket, a kíváncsiságukat, a vágyaikat, a tabu lehetőségét hordozó határokat. Vagy igen, megbeszélték, sőt meg is tapasztalták, de azok ellenére elfogadják a másik jóval szabadabb, vagy ellenkezőleg zártabb testi és lelki határait. Mondván és remélvén, hogy a későbbiekben még előnyére változhat a másik, vagy éppen  nem véve tudomást az eltérésről, háttérbe szorítja azt, hiszen annyi minden más szerethető van a másikban.

Csakhogy az olyan elképzelésünk, miszerint a másik változhat is, sokszor több, mint esendő szerelmes mellényúlás. Igen, idővel változhatunk, számtalan lelki és fizikai tényezők befolyásolhatják a szexualitásunkat, a férfiakét éppúgy, mint a nőkét, de alapjában, zsigereinkben nem változunk. Hacsak ki nem égünk az évek során. (Vagy nem találjuk meg más mellett az igazi énünket)

Azoknak, akik moziban látták vagy könyvben olvasták, – s most a minőségtől kérem bőven tekintsünk el – a Szürke ötven árnyalata című remekművet, azoknak nem mondok újdonságot arról, hogyan kellene a szexuális falánkságunkról tárgyalnunk.

Merthogy, kellene. Face to face. Pontokba szedve. Egyértelműsítve, kilátásba helyezve vagy éppen elutasítva mindazokat az árnyalatokat, amelyek sötétséget hozhatnak a kapcsolatunkra. Beleértve és kitérve azokra az eshetőségekre is, amivel senki nem szeret számolni: depresszió, betegség, szülés utáni apátia, potenciális problémák, a férfire tekintve éppúgy, mint a nőre.

Mert hiába szép, ártatlan, mindent elsöprő egy szerelem a legeslegelején, akkor is kell, a biztosabb jövő reményében nemcsak arról beszélgetni, hogy milyen hitet gyakorlunk, melyik politikai színek felé húzunk, mennyi gyereket szeretnénk, hétvégén melyikünk szüleihez járunk ebédelni vagy milyen színek határozzák majd meg a jövendőbeli otthonunk falait, hanem egy sor bensőséges kérdésről is.

Tisztázni kell, szexelünk-e a konyhaasztalon, milyen pozitúrák kerülhetnek bele a kapcsolatunkba a kámaszútrából, félrehúzódunk-e az autóval, ha ránk tör a szenvedély, és vajon beköthetjük-e a másik szemét az izgalmasabb előjáték kedvéért, vagy sem, és a többi?!

Ha nem vagyunk őszinték önmagunkkal és a másikkal szemben, és félelmünk, aggodalmunk, tudáshiányunk, olthatatlan kíváncsiságunk, háttérbe nem szorítható vágyunk van, amiről magunk sem tudunk, vagy igen, de nem tárjuk fel a másik előtt őszintén, félelemből, szégyenből, váratlan reakciótól tartva, avagy a másik megbántását elkerülve, akkor idővel bizony áthághatatlan szakadékok jelenhetnek meg ön-önmagunk és a társunkkal szemben.

Holott nem feledhetjük, a szexuális, intim jellegű beszélgetésre egy kapcsolat elején éppúgy szükség van, mint később az esküvő előtt, majd házasként újra és újra, ahogy élethelyzetünk változik.

Nem nyomhatjuk el magunkban a kívánatos, az ördögi, a szende, a kamasz, a tapasztalt, a naiv, az elsöprő, a szőke, az úrias vagy éppen az egyszerű, az ellenállhatatlan, az elsöprő, a vad, se a romantikus énünket. Mind mi lennénk azok is. Csak beszéljük meg: tárjuk fel, fogadtassuk el magunkat, illetve engedjük be és fogadjuk el a másikat.

S ha nem megy, ha közelhozhatatlanul távol áll egymástól az érzékiségünk, akkor nézzünk szemben annak a tényével és döntsünk el, bírunk e így élni és élni hagyni a másikat, vagy sem. Mert vágy, szenvedély, intimitás nélkül nem jó élni.

Kép: Pixabay