Szeretjük a gyereket, szülőnek lenni néha mégis szívás

Sajtot szórtunk a krémlevesbe, szalvétát adtunk, betoltuk a gyereket az étkezőasztalhoz, majd leülnénk éppen enni, amikor kiborul a víz. A mondat felénél tartunk a hivatalos telefonbeszélgetésnél, amikor apró kezek nyúlnak, mert akkor kell a habos kakaó. Online bankolunk amikor ölbe mászik a kicsi, játszani akar, és egy nullával többet utalunk. Nyúlik az arcunk, robban a fejünk, emelnénk a hangunk. Pedig elvileg a gyerek lenne az első.

Írtunk arról, hogyan tanítsuk meg a gyermekinknek, hogy kezelni tudják a hangulatukat: ITT. Most arról írunk hogyan tegyük mi ezt felnőttek, ha a gyermek jelenlétében durranna szét az agyunk. Mert az egyik legnagyobb teher a szülőnek, hogy a mindennapos verkli közben ne csak ellássa a gyermekét, hanem játsszon is vele, tanítsa, nevelje, lehetőleg szeretetteljes légkört teremtve. Csakhogy az élet nem egy reklámfilm, amiben minden szép, jó és harmonikus, hanem kiszámíthatatlan, sérülékeny, meglepő, olykor randa és ijesztő. Így hát a felnőttnek gyakran kell moderálni, türtőztetni magát, visszarendezi az arca ábrázatát és a hangsúlya élét. S ez a teher gyakrabban esik a nőre, mint a férfira, bár egyre gyakoribb, hogy az apa marad otthon a gyerekkel.

Arról, hogyan kezeljük a stresszt, hogy ne a gyereken töltsük le Győri Ildikó, pszichológussal beszélgettünk. A viszonylagos távolság miatt skypon, otthonról, úgy, hogy a kisfiam is a háttérben jelen volt. 

Az én anyám is bírta

– Nem értem mi a baja a feleségemnek, az anyám is bírta három gyerekkel – hallható gyakran férfiaktól. Valóban, sőt a nagymamája is, mi több a dédnagymamája  is bírta sok gyerekkel. Akiknek ráadásul feleannyi kényelmi szolgáltatás adatott meg, mint a ma háziasszonyának. Ma már van automata csilivili előre beprogramozható mosógép, szárítógép, porszívó akár robot változatban, vasaló, különféle mixerek, robotgépek és persze mosogatógép.

Győri Ildikó, pszichológus úgy fogalmaz, a nagymamák előre tudták nyolcvan éves korukig, hogy mit csinálnak majd. Amit egyetlen egy dolog zavarhatott csupán meg (békeidőszakban) mégpedig az időjárás: – Ha esett három napig az eső, nem mentek ki a sárba metszeni a fát, helyette akkor bent dolgoztak. Viszont később, a jó időben még a rokonok is jöttek segíteni. E mellett viszont fix feladatok voltak, mindig ugyanabban az időben. Vidéken a veteményes, az állatok ellátása, az idény termésből főzés, nyáron felkészülés a télre. A városban szombat reggel a piac. Ezek ismétlődtek, jól tervezhetően, de ami ennél is fontosabb – hangsúlyozza – a nőnek nem egyedül kellett megoldania mindent a háztartásban és a gyermeknevelésben, mert több generáció élt együtt, egy fedél alatt.  A nők életük végéig ugyanazt ismételték, így gyakorlatuk is volt a háztartás vezetésében, amibe nem igazán került be új feladat, ami korszerű, más  megoldást követelt volna, mint amit már becsukott szemmel, fejben is tudtak. Olyan változás sem igazán jött, ami miatt egyik napról a másikra el kellett volna hagyni az otthont, akár a várost és az iskolát is.

(A kisfiam itt állított meg bennünket egy kérdéssel: – Szia Ildikó, Mama, már a hetedik fejezetet kezdem írni a történetben, amiben lesz….. Hűen a cikkhez, egyikünkben sem ment fel a pumpa…bár elnézést kértem Ildikótól, ő megerősített, hogy ez így jó)

Miért fontos ez?

Miért fontos az, hogy egyik pillanatról a másikra változhat kisebb és nagyobb dolgokban az életünk, ráadásul nap, mint nap? Mert folyamatos változásban élünk, és nem az állandósult dolgok váltakoznak ciklikusan, hanem újabb és újabb váratlan helyzettel találjuk szembe magunkat. – Nem mindig rajtunk áll, hogy hol és mennyi ideig lakunk, hol és mennyi ideig dolgozunk, és ott is mit csinálunk. Egyik napról a másikra a férjet áthelyezhetik egyik városból a másikba, vagy kiszervezhetik a munkánkat, függetlenül attól, jól végeztük el vagy sem és kaphatunk másik státuszt. A családtagok élhetnek az ország különböző pontjain az egyik nagymama Zalaegerszegen, míg a másik Nyíregyházán, így már nincs segítsége egy anyának. Nem attól függnek ezek a változások, hogy jól vagy rosszul teszünk valamit, fizetjük-e rendesen az albérletet, jól vagy rosszul, határidőre dolgozunk, precízek vagyunk vagy sem. Ezek az új élethelyzetek bizony padlóra küldhetnek. Meg kell tanulnunk élni mindezzel, lehetőleg úgy, hogy ne csak túléljük, hanem meg is éljük a változást – bátorít a szakember.

(A kisfiam felfigyel erre, majd közbekotyog: – Tudod Ildikó, most mi is költözünk. Ma is megyünk új házat nézni. Itt kicsit vissza is térünk még egyszer arra miben volt más akár 60-80 évvel ezelőtt)

A közeg és a védekezés 

– Ha az arányokat nézzük, a nagymamám egész életében volt annyi változás, mint nekem egy félév alatt. Nem azért, mert ő rosszabb vagy jobb volt, vagy én rosszabb vagy jobb vagyok, mint ő, hanem mert ilyen az élet. Visszatérve a példára, ha három napig esett az eső, akkor három nappal később mehettek  a szőlőbe. Mindig volt mit tenni, ami mindig előrébb is vitt. Ma meg megakadsz a változásoktól – viszonyít Győri Ildikó.

(A kisfiam itt megmutatta Ildikónak, az ajtófélfát, amin addig jegyeztük hol tart a növekedésben) 

– Hogyan védekezhetünk a változások ellen? Ha jól belegondolunk, azok a dolgok, amik kimozdítanak bennünket a békés családi életből, azok a legnagyobb arányban kívülről érkeznek. Mert persze, a mosogatás közben szól a gyerek, hogy kakilnia kell, ezért törölhetjük meg a kezünket és ültethetjük a bilire a kisebbet, vagy segíthetünk dolga végeztével a tisztálkodásba a nagyobbnak, de ez lehet a rutin része, hiszen gyerekünk van. Viszont az állandó online kapcsolattal nyitottak vagyunk folyamatosan a külvilágra, ahonnan váratlanul tolakodik be valami.

Ha már nagyobb gyerekünk van és dolgozunk sem jobb a helyzet. Mert a kezünkben van a mobil akkor is, amikor az óvodába vagy az iskolába érkezünk a gyerekért. Mindenre szánunk időt, ami munka, csak a családra nem – szembesít a pszichológus.

– Céges tanácsadáson szoktam kérni a dolgozókat üssék fel a naptárukat. Persze mindig kiderül, hogy csak munkával kapcsolatos időpontok vannak benne, az nem, hogy hívja fel az anyukájukat, sportoljon egy fél órát, vagy a gyermekét elvigye sétálni edzés után, mert szerdán nehéz napja van. Ha nincs benne a napárban, akkor betüremkedhet a szomszéd, aki panaszkodni jön be, s ha nem tettük be fixen, hogy a gyerekkel sétálunk, akkor el is marad a közös program. Nemcsak énidő, hanem mi időre is szükség van. Be kell írni a naptárba a családot – javasolja Győri Ildikó.

A feszültség kívülről érkezik

Mert a feszültség pont ettől van, hogy mindenre figyelünk, csak magunkra és a gyerekre nem. Hagyjuk magunkat elaprózódni. Nem szűrjük a dolgokat, mindig minden csatornán jöhet minden, és a legrosszabb, hogy bármikor: mobilon, számítógépen, tabletten, egyes számú e-mailen, kettes számú e-mailen vagy akár többről is. Sms, közösségi messenger, viber, whatsappon stb. Így amikor jön egy üzenet, megláttunk egy hírt, ami kizökkent, netalántán megijeszt, felbosszant és kilendít bennünket, így ha a gyerek pont akkor firkálja össze magát, kérdez, kezd a mesélésbe, kéri, hogy mi olyat játszunk vele, amit kevésbé szeretünk, akkor pont nem lesz türelmünk a saját gyerekünkhöz.

– Ám ha hagyunk rendszeresen „tiszta időt” amikor kinyomjuk a netet a mobilon és egyáltalán nem vesszük elő, akkor nyugodtabbak lehetünk. Például mielőtt az óvodába, iskolába mennénk a gyerekért, hogy ne azért siettessük az öltözésnél, mert nekünk még egy „fontos” hívásra, üzenetre válaszolnunk kell, vagy ne azért ne figyeljünk rá, amikor mesélne a napi élményéről, mert éppen jót nevetnénk egy poénon vagy szörnyülködnénk egy hozzászóláson. S a tiszta idő mellett azért is korlátozzuk az online időnket, mert önmagunkat is megkímélhetjük, ha akkor nyitjuk meg a hír-, és közösségi oldalakat, amikor tudjuk, hogy képesek vagyunk befogadni a kellemetlen híreket is akár, és biztosak lehetünk abban, marad idő is rá, feldolgozni azokat.

Igen, a gyerek szívás!

Nincs mese, ajánlja Győri Ildikó, tudatosítanunk kell magunkban, a gyerek igen, szívás. És amikor ezt kimondja, a kisfiam mocorogni kezd…természetesen neki elmagyarázzuk, hogyan gondoljuk, mielőtt folytatnánk.

Képtelenség, hogy mindent egy ember egyedül csináljon, ráadásul jól csináljon akár egy gyerekkel is, nemhogy három-néggyel, reggel hat órától este hétig, nyolcig, kilencig, míg a másik fél hullafáradtan haza nem ér. Vezetni a háztartást, bevásárolni, gyereket ellátni, az ilyen- olyan akadályokkal megküzdeni, ami egy gyermeknél előfordulhat, legyen az például ételintolerancia, allergia, vagy valami kezelhető fejlődési rendellenesség. Anyának és apának igenis le kell ülniük, már gyermekvállalás előtt, és alatt, ahogy cseperednek és sokasodnak újra és újra, hogy tudatosítsák magukban mit is jelent a gyerek? Pláne több gyerek. Mi ez napi, heti rutinszinten? Milyen terhet hordoz ez anyagilag? Mert nagyon romantikusan hangzik a gyermekvállalás, de a hétköznapokban ez nagyon kemény meló. És igen, az anya egyedül van ebben a sztoryban reggeltől estig, ahogy apa is abban, hogy tolja haza a lóvét.  Nincs aki segítsen, nincsenek nagyszülők, nagynénik és nagybácsik mint akár harminc évvel ezelőtt is még, akikre számítani lehetett.

– Rendszeresen emlékeztessük erre a másikat, hogy a gyerek(ek) igen mindent felborít(anak) a kettőnk párkapcsolatában, ahhoz képest, mint amit gondoltunk a házasságról. Használjuk a humort eszközként, és álljunk úgy elé, mintha ez egy kiképzőtábor lenne, s örüljünk, mindennek, ami jól sül el. Tudnunk kell, ez kőkemény nemalvást fizikai és lelki megpróbáltatást jelent, ami után, ahogy nagyobbak lesznek a gyerekek, úgy lesz könnyebb  (vagy más, jöhet a kamaszkor), de addig ki kell tartanunk – figyelmeztet a sokat emlegetett kommunikáció jelenségére Győri Ildikó.

Amikor mégis durranna az agyunk

– Ha lenne gy csodaszép Ferrarink, bizonyára nem ütnénk kalapáccsal. Ha megy fel a pumpa gondoljunk arra, ki a legfontosabb a számunkra, hogy mennyi ideig vártunk a gyermekünkre, mennyire készültünk rá, mennyit küzdöttünk érte, milyen cuki volt amikor megszületett. Tudatostsuk, azzal hogy ordítok egy sort a gyerekkel, attól még nem lesz jobb, sőt, csak megijed tőle, sőt ha több gyerek van, akkor azok is elkezdenek sírni. Nekünk meg lelkiismeret-furdalásunk lesz. A gyerek csak az elszenvedője annak, hogy bennünk megy fel a pumpa. Az ilyenkor használt „hüllőagyunkat” kimozdítja a humor – segít a szakember – és  gyorsan futtassuk le, valóban fontos az a dolog, ami miatt idegeskedünk?

– Később elemezzük mi az a feladat amit leadhatunk, mi az amit át kell adnunk a párunknak, vagy segítséget kell rá kérnünk? Mert nem lehet egyszerre a gyerekkel játszani/tanulni, takarítani, főzni és még nagyon szépnek is lenni. Mit adhatok le? Muszáj morzsa-porszívóval menni a gyerek után, és tényleg át kell öltöztetni az ételtől maszatos gyereket, és valóban probléma, ha csatatér a lakás? Csak csendben jegyezném meg, anyáink, nagyanyáink egy héten csak egyszer vagy kétszer mostak, és akár ki lehet jelölni több pontot is a lakásban, ahol játék van. Vagy egyet, ahol viszont nincs. Változtassuk meg az igényeinket. Adjuk le ami felesleges – összegzi Győri Ildikó.

Amellett hogy valóban elkezdünk naptárt használni tudatosan, fogadjuk el a felajánlást, avagy kérjünk külső segítséget. A nagyszülő is el tud menni a gyermekért az óvodába, iskolába, vagy meg tud főzni egy ebédet egy héten, kétszer vagy háromszor, a nagymamák amúgy is várva várják, hogy jöhessenek, ha tudnak. Hívhatunk takarítónőt vagy rendelhetjük is időszakosan az ételt tanuljunk meg segítséget kérni.

(A beszélgetés végén Ildikó és a kisfiam még beszélgettek egy sort, mert Ildikónak természetes volt, hogy egy órát nem rabolhatunk csak úgy el egy gyerektől. Amiért én nagyon hálás voltam Ildikónak, hiszen nem abból a szempontból közelített, hogy a gyerek rossz lenne, mert folyton megjelent, vagy én nem nevelném…)

Győri Ildikó a www.kreativneveles.hu oldalon érhető el.

Kép: Photo by Kelly Sikkema on Unsplash