Soha ne mondd, hogy soha!

Egyszerűsít. Megint egyszerűsít. Két hónapja került szóba, hogy a nagynéni a töltött csokoládét szereti, így ahányszor meglátogatja, annyiszor visz neki. Pedig azóta a szórakozott tánti, a nyolcvanadik életévében naponta favorizál mást. Újabban a csokit ignorálja, helyette a nápolyiért áhítozik. A citromosért. Hiába, semmi sem örök.

Az állandóság biztonságot nyújt, tudjuk mindannyian. Így amikor nyugalomra vágyunk,  igyekszünk a lehető legegyszerűbben élni az életünket, egy bizonyos ösvényen haladva, véletlenül sem letérve az útról. Akár mereven ragaszkodva a szokásainkhoz, a saját külön bejáratú dolgainkhoz, a magunk elképzeléséhez. Amik hosszú távon már akár rugalmatlanná, kissé, vagy akár nagyon merevvé tehetnek bennünket, szűkítik le a saját életterünket. És gyakran  azokét is, akik körülöttünk vannak.

A szerelmesek összecsiszolódása sem más, mint két szokásrendszer összehangolása. Minél merevebbek vagyunk, minél görcsösebben ragaszkodunk a saját igazunkhoz, annál nehezebb az együttélés.

Versengés nélkül

– Kisbabát várok, a tizenharmadik hétben vagyok – újságolja boldogan a barátnő, amire hasonlóan izgatottan válaszolja vissza a másik: – én is kismama vagyok, kilenchetes.  A terhesség boldog és olykor riasztó izgalmát együtt éli át a két barátnő, hasonlóan az első hónapok olykor idegtépő bizonytalanságát is. Mindig az ad tanácsot a másiknak, amelyik hamarább éli át a kérdéses helyzetet: a baba első hasfájását, a fogacska előbújását, az első lázat vagy kórházi élményt. Versengés nélkül beszélik át a fejlődési szakaszokat, sikerélményeket, nevelési hibákat, türelmetlenséget, az anyaság boldog és olykor őszintén kiakasztó pillanatait. Megosztották egymással életük legfontosabb pillanatait az ezeréves barátság alatt. Hiszik, az előítélet nem jó magatartás, mert nem lehet tudni mit hoz a holnap. Amiről ma azt hinné az ember, az teljesen képtelenség, vele nem történhet meg, nem kerülhet bizonyos helyzetbe, az bármikor megtörténhet, bárkivel, akár velük is. Jelmondatuk: Soha, ne mondd, hogy soha! 

Míg az egyik éppen válik, a másik újra férjhez menni készül. És eszük ágába sem jut egymásnak kéretlen tanácsot adni. A válóért aggódik az egyik, míg a friss arának örül a másik. A barátságuk rendíthetetlen. Tisztában vannak azzal, hogy nem szabad úgy leegyszerűsíteni a mindennapokat, ahogyan az unokahúg teszi a tántival. Azért, mert egy házasság nem sikerült, bár mennyire fájdalmas abból kijönni és új életet kezdeni, még nincs vége a világnak.

Egyszerűsítés

Mert az, hogy a nagynéni tegnap délután időeltöltésnek a makaót választotta, nem jelenti azt, hogy holnap nem ultizna inkább. Az unokahúg sem fiatal, maga is negyvenéves, és idegesítően egyszerűsít mindent. Ugyanabba a szállodába jár minden évben nyaralni a férjével, ugyanott vásárol, lehetőleg mindig adott napon, csütörtökön, mert szerinte, akkor vannak a legkevesebben a szupermarketben. A környezetét pont ezzel őrjíti meg a legjobban, hogy tántoríthatatlanul egyformán cselekszik, és a legkisebb módosítás is elviselhetetlenné teszi őt. Hovatovább nem megkérdezi, hanem saját gondolkodása és tapasztalata szerint von le általa igaznak vélt tanulságokat és közli, véleménye szerint ki, mit és hogyan szeret(het)ne leginkább tenni. S ebben aligha lehet apelláta, a legjobb, ha mindenki úgy tesz, ahogy ő akarja. Ami azért nagyon nehezen elfogadható viselkedés, mert az élet folyamatosan változik.

Nagy levegő, ráhangolódás

– Soha ne mondd, hogy soha! – nevetnek össze a barátnők, miközben egyikük, a menyasszony, éppen egy ekrü színű ruhát próbál fel a nagy napra, míg a másik, amelyik válófélben van egy gyors felszámolásban éppen azt mérlegeli félhangosan, mennyiért tudná eladni az emlékbe eltett menyasszonyi ruháját? Egyikük sem gondolta volna, tavalyi lyenkor, hogy az életük fenekestül fordul fel ilyenkorra.

Gyakran felkészületlenül érhet bennünket az életünk olykor hirtelen vett alakulása, vagy a hozzánk közel álló sorsának fordulata, ami részben vagy egészben akár a mi helyzetünkre is hatással lehet. Ezek az új életfordultaok lehetnek akár ijesztőek, aggasztóak is. Időre lehet szükség a feldolgozásukrara, emésztésükre és arra, hogy a lehető legkevesebb kétséggel és a legtöbb örömmel tudjuk megélni az új dolgokat. Hagyni kell magunknak erre elegendő időt hagyni, és szükség esetén külső segítséget kérni hozzá.

Tudomásul kell vennünk, hogy velünk is bármi megtörténhet, hogy az élet kiszámíthatatlan, és csak rajtunk áll milyen utat választunk a saját életünkben. Nem ijedünk meg a szükséges mérlegelésektől, attól, hogy olykor már úton kell tovább haladnunk, mint eddig jártunk. És míg a változás tart, addig nekünk kell úrrá lennünk a bennünk feltörő különféle érzéseken, amelyek akár ellent is mondhatnak egymásnak.

Igen, lehet egyszerre boldog és riadt egy kismama ahogy várja a gyermeke érkeztét, tölthetik el menyasszonyt, vőlegényt hasonló vegyes érzelmek, ahogy közelednek a nagy nap felé, és hasonlóan összekuszáltak lehetünk új munka vállalásakor, más városba, országba való költözésnél, de még egy temetés, gyász idején is, amikor jól tudjuk, hogy a nagyon beteg rokonnak, barátnak megváltás volt már a halál.

Kép: Unsplash