Párbajoznál értem, szivi?
Mária Terézia rendeletben, fejvesztés terhe mellett tiltotta a párbajt. Mégsem tudta megakadályozni a vérre menő küzdelmeket, melyeket a becsület megvédéséért vívtak a felek, és melyeknek oka legtöbbször – de persze nem kizárólag - egy hölgy volt.
A párbajon kívül – a történelmi korok szinte mindegyikében – számtalan módon küzdöttek meg a férfiak egy nő szerelméért. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy csak a szép, művelt vagy gazdag asszonyokért rántottak fegyvert, pénzt, esetleg tollat és papírt: Zola Nanája rosszlány volt, mégis epekedett érte néhány hímnemű, sőt, a teljesen ismeretlen fürdőző Betsabé még azt is „elérte”, hogy a rá vágyódó Dávid király megölette a férjét, hogy megszerezze az asszonyt.
Valahogy úgy tűnik, csak a mai modern korban nem divat egy nőért epekedni. Éveket várni. Verekedni. Vagy virágboltost felcsengetni az éjszaka közepén.
Nők?
Egyesek szerint ennek a nők az okai, akik ma már sokkal keményebbek: a világháború kényszerítő körülménye okán és óta folyamatosan bizonyítják, hogy ha úgy alakul, fenn tudnak tartani egy családot, helyt tudnak állni az élsportban vagy a politikában, össze tudnak szerelni egy bútort – szinte sugározzák, hogy nincs is szükségük férfira.
Demográfia?
Mások azt mondják, a demográfia az oka: a Földön több a nő, így a férfiaknak nem kell megküzdeniük az ellenkező neműekért – szabadon válogathatnak közülük. Sokan vannak, akik ezt a mindennapokban meg is tapasztalják: egy társkeresőn folytatott beszélgetés egyszerre megszakad, és a férfi annyit sem tesz, hogy udvariasan „kimagyarázza magát”. Elillan és kész. Vagy nem jön el a randira. Esetleg egy szórakozóhelyen fordul el egy visszafogottabb nőtől, és keresi egy „könnyebb” hölgy társaságát. Mert „megteheti”.
Társadalom?
Megint mások a társadalmat, a tanult mintákat (és hiányukat) teszik felelőssé: egy fiú manapság nem lát követendő példát – nem tanulhatja meg, hogyan bánjon egy nővel, mi számít közönségesnek vagy tolakodónak, és mi udvariasnak, férfiasnak, határozottnak. De hol is művelődhetnének a mai srácok? Hát, a villamoson, ahol várandós nők állnak, miközben férfiak terpeszkednek telefonjaikba bújva, biztos nem… Vagy abban az internetes világban kellene jót tanulniuk, ahol a legtöbb férfi-nő interakció mellé elférne egy #mee, too?
Férfiak?
Aztán az is lehet, hogy a sok dirib-darabra tört családban felnőtt fiúkon van nagy teher… egyik nap még gyerekeskedhettek, másnap meg már anyjuk támaszai-barátai, majdhogynem családfők. Elvesztek a szerepek között, nem adatott meg nekik a fokozatosság: először felhőtlenség, aztán felelősség. Az apák elmentek, jöttek helyette mások, akik más példát mutatnak, más elvárásokat támasztanak. Mire a felnövekvő fiúgyermekek megküzdenek önmagukért, elfelejtik, hogy küzdhetnének egy nő kegyeiért is…
Nem kívánok általánosítani. Ezek viszont sajnos tendenciák.
Én azt mondom: nincs olyan, hogy egy korban en bloc jobban tisztelték a nőket, a másikban pedig semmibe vették őket. Biztos vagyok benne, hogy régen is és ma is vannak tenyéren hordozott, és át (meg sajnos meg-)vert nők. A virágosok évtizedekkel ezelőtt és ma is adnak el hatalmas rózsacsokrokat… de az egyéjszakás panziók is megélnek. Bizonyára ma is szép számmal vannak férfias, magabiztos, kedves fiatalemberek, akik tudnak hódolni, udvarolni, kedveskedni. Csak róluk nem szólnak a hírek – említést azokról tesznek, akik egy nő ostromlását agresszíven, közönségesen és ellentmondást nem tűrően viszik véghez – pedig annak egészen más a neve. Erőszaknak hívják.
Ha viszont minden korban, tehát a mostaniban is akadnak udvarló férfiak és udvarlást elváró nők, akkor hol vannak most? Miért vannak kevesen? Kevesen vannak? Miért tud udvarolni az egyik férfi, és miért nem képes rá a másik? Mit „tud” az a nő, akiért rajong az ellenkező nem? (Ha tudnám a megoldást, rögtön megmondanám!)
Ahogy Henny Youngman amerikai humorista szerint: „A jó házasság titka örök titok.”
Bizonyára ugyanennyire tudhatatlan az is, kiből lesz rajongó hősszerelmes férfi, és kiből tisztelt, megbecsült nő.
Kép: Pixabay
Korábban megjelent hasonló témájú írásunk: