Pad a tízemeletes tövében

Ha a falak beszélni tudnának, úgy a padok is. Annyi terhet viselnek el. A rájuk telepedő emberek súlyát, a csomagjaik málháját, a gondjaikat, amik a vállukat nyomja, mindazokat a padok átveszik egy kis időre. Annyira mindenképpen, míg megpihennek rajtuk. Némán és csendben viselik a sorsukat. Az is, amelyik a tízemeletes tövében áll bárki rendelkezésére.

A pad a tízemeletes tövében pontosan ugyanolyan pad, mint a többi. Na jó, nem. Hiszen vannak zöld, barna, kék és piros padok is. És talán más színűek is. A kórházkertekben gyakran fehérek. Az impozáns városiak lehetnek feketék is. Vannak hosszabbak, rövidebbek. Díszesebbek, egyszerűbbek. Háttámlásak és anélkülik is. Karfával vagy karfamentesek. Fából, avagy fémből készültek, esetleg műanyagok. De nem csak kinézetében és megmunkálásában más ez a pad, mint a többi, hanem abban is, hogy milyen terheket cipel, örömöket hordoz.

Találkozópont

Minden településen vannak különösen ismert találkozó pontok. Romantikus randevúhelyszínek, gyors összeugró pontok, ahol össze lehet találkozni pár szóra vagy valami átadására-átvételére, avagy onnan továbbmenni. Ha az meg éppen egy pad, akkor leülni rá ücsörögni kicsit vagy sokat.

Mindenki ismer ilyen kultikus helyet, a fővárosiaknak ilyen a gomba, azaz a Móricz Zsigmond körtér, a Köki, avagy a Kőbánya Kispest metrómegálló bejárata. Na meg az Emke, avagy a Blaha Lujza tér saroképülete, vagy éppen ugyanott a 7-es, pontosítva a 7-es busz megállója a Corvin előtt, ami ma is Corvin Áruház. Gyerekkoromban nekem a kedvencem a Jégbüfé volt, mert az olyan nagyon elegánsan hangzott.

Láthatjuk, ezek a találkozóhelyek lehetnek forgalmas csomópontok úgymint metróbejáratok, járműmegállók, pályaudvarok, közkedvelt épületek, mint mozik, színházak és plázák bejárata, de kedveltek a csendesebb zugok is: műemlékek, szobrok, kutak, különféle magaslati pontok, lelátók. A tatabányaiaknak ilyen a Vértes Pláza bejárata, mint könnyen elérhető csomópont, és a Turul, ami egy csendesebb randi helyszín is lehet. A soproniaknak kultikus találkozó hely a Gödör előtt van, és romantikus randihelyszín számukra a Hűség kapuja, oda megbeszélni egy randevút már önmagában beszédes. A miskolciaknak a villanyóra a randi hely, vagy most már a Szinva terasz.

Bárhol is éljünk találkozóhely bármi lehet, akár egy pad is a tízemeletes mellett.

A Szobor bácsi mellett

A fővárosi agglomeráció egyik gazdag településén álló pad nemcsak a kék tízes panel mellett, hanem egy szobor tőszomszédságában is áll. Némi zöld veszi őket körül, bokrok és fák. A szobor egyébiránt második Rákóczi Ferenc szobra, amit fiam még kétévesen nevezett el nemesegyszerűséggel szobor bácsinak, de ezt persze csak kevesen tudják (most, hogy már az olvasónak is elárultam, akár oda is beszélhetünk meg egy randevút).

A padot télen-nyáron „lakják”. Ritkán látni csak egymagában vendég nélkül. De akkor sem szomorú. Mert senki nem megy el csakúgy mellette. Mindig látom az arra közlekedőkön, hogy kíváncsi tekintet nélkül nem hagyják. Ugyanis a pad bérlője bárki lehet. Bár ahogy írtam, ez a pad egy gazdag település közkincse, mégis a főváros közelsége és a közeli hegyek, kis erdők vonzzák a hajléktalanokat oda, így időnként valamelyikük birtokba veszi a padot, de szigorúan csak pár órára, legfeljebb egy éjszakára. Tartósan sosem. Van, hogy csak annyira állnak meg  reggelente egyedül vagy már társaságban, hogy felbontsák a jóleső melegítő kupicát, főleg a zord időben.

Reggeli jelenet az is, hogy valaki hirtelen odaáll a padhoz, hogy lerakja egy fél percre a táskáját hogy utána nézzen mobil, kulcs vagy valami otthon felejtett dolognak. A pad is megkönnyebbül, amikor a sóhaj elhagyja a vendég ajkát, nem maradt semmi fontos otthon.

Máskor praktikusságból ül valaki egy félpercre a padra, hogy a rakoncátlan cipőmadzagját megkösse. Valahogy a lábát senki nem helyezi a padra, mindenki érzi, az valahogy nem ildomos.

Senki nem marad ki

Napközben a nyugdíjasok pihennek meg a padon egy-két szóra, vagy többre. Kibeszélik a lelketlen szomszédokat, a mindig rohanó fiatalokat, a cuki unokákat és a gyermekük házastársát. Nem feledkezve meg az isiászról, a reumáról, a rossz látásról és hallásról sem. Vagy éppen kisgyermekes anyukák pihennek meg, nincs olyan baba amelyik ne akarna felmászni, megpihenni a nagy sétában pont azon a csalogató padon. Mert csalogató.

Délután az iskolából hazabandukoló diákokat vonzza magához, átbeszélni mindazt, ami a suliban történt vagy éppen azt, ami nem történt, mert az a szörnyű intézmény rengeteg időt vesz el az elfoglalt szívű fiataloktól. Akik inkább játszanának, sportolnának, lógnának a játszón vagy videójátékoznának otthon, meg különben is a B-ben az a lány, az nagyon menő. Igazából meseszép, de ilyet egy nyolcadikos nagyfiú már nem mond.

És igen, randevúk helye is az a pad. Barátnők, haverok találkoznak ott egy kis csevejre, mielőtt folytatnák a napjukat, avagy ráérősen mielőtt moziba, koncertre vagy valamilyen fesztiválra indulnának a városba. És párok. Szerelmesek. Még bimbózó szívvel, vagy már nagyon is benne a mindent elsöprő érzésben.

S mindeközben a pad türelmesen hallgat, magába szívja a sok lélek, szív, agy érzelmét, gondolatát, vágyát, bánatát, óhaját és gondját, hogy így segítsen nekünk embereknek. Némán. Kicsinek, nagynak. Fiatalnak, idősnek. Szegénynek, gazdagnak. Egészségesnek, betegnek. Mindenkinek. A pad a tízemeletes tövében. Ami, ha beszélni tudna, egy percre sem állna meg. Illetve nem, bele sem kezdene, mert indiszkrét, tud titkot tartani.

Kép: Szoknya és Nadrág

Szerző: Polgár Ágnes