Ötven felett sem áll meg a világ!

Nem áll meg a világ az emberrel, ha betölti az ötvenet és még csak más dimenzióba sem kerül. Nem lesz kevesebb sem a problémája, ahogy több sem, legfeljebb csak másfélék, mint addig. Az élethez való hozzáállás az, ami talán változik: mintha ötven felett könnyebben szívódna fel a leszarom tabletta.

Fellélegeztem, hallom az ötvenet betöltött ismerőseimtől, és valóban mintha felszabadultabbak lennének, mint a kerek forduló előtt voltak. Mosolyuk igazolja: Ötven felett sem áll meg a világ!

Már negyvennél omlanak a falak 

Már negyven felett is könnyebb, ezt határozottan állíthatom. Eleinte én sem akartam ezt elhinni, hiába mondták a nálam pár évvel idősebbek, hogy majd meglátom, hogy így lesz. Ugyan láttam a jelét annak, hogy valahogy könnyedebben veszik az életet, mégis úgy éreztem, ez velem így nem eshet meg. Ahhoz én túl perfekcionista vagyok.

De nekik lett igazuk. Szerencsére. Nem azt mondom, hogy egyik pillanatról a másikra történt volna velem, hogy lazább lettem. Ahogy azt sem, hogy laza vagyok. Nem vagyok. Csak lazább lettem. Hogyan? Nem tudom. Egyszer csak így lett.

Magam is meglepődtem, amikor felfedeztem magamon, hogy jé’ kevesebbet majrézom. Hogy egyre kevésbé van szükségem arra, hogy minden kérdésemre elfogadható választ kapjak. A miért kérdések száma is eleve folyamatosan csökken. Valahogy könnyebben fogadom el, hogy másként is történhetnek a dolgok, mint ahogyan én azt gondolom, vagy elvárom, vagy ismerem. És ezzel együtt a megfelelési kényszer alól is valamelyest felszabadultam. Hogy ez az én esetemben jó vagy rossz, azt legfeljebb a közvetlen környezetem tudja megválaszolni.

Áttolódó értékrend

Míg kicsi a gyerek, addig a szülei szabályrendszere, értékrendje a mérvadó. Később, a legtöbb ember életében eljön az az életszakasz, amikor pont nem a szülei véleménye számít első körben. Nekem is volt ilyen időszakom, amikor csak valahol hátul a lelkem mélyén hallgattam az édesanyámra. Viszont ma már, negyven felett eljutottam odáig, hogy elsősorban a szeretteim véleménye érdekel. Mindenki másé egyre kevésbé.

– Úgysem lehet mindenkinek megfelelni – tette hozzá az édesanyám, ennek a cikknek a bevezetőjéhez, amit felolvastam neki. Gyakran beszélem meg vele miről írok, főleg, ha érintett a kérdésben. Ezúttal rögtön családi, baráti példákkal is érveltünk, mennyi féle élethelyzetben lehet egy mai ötvenes.

Szeretteink szerint

De mielőtt rátérnék arra, éppen hol tarthat egy ötvenes, még egy kicsit elidőznék a megfelelési vágynál, ami erősen kínozza a ma emberét. Engem is, bár ahogy írtam, már javuló tendenciát mutatok.

Manapság tényleg kevesen mondhatják el, hogy valóban rendben vannak önmagukkal, nem hiányos az önismeretük, nem túl aggódóak, nem becsülik le önmagukat vagy ellenkezőleg nem túlértékelt énképpel rendelkeznek, egyfajta önvédelemként, akkora arccal, amivel nem lehet beférni egy normál méretű ajtón.

Márpedig minél kevesebben látják be, hogy sem egyformák, sem egyenlőek nem vagyunk és nem adhatunk kéretlenül tanácsot, addig folyamatosan ki vagyunk téve a különféle különvéleményeknek, amik persze nagyon nem egyeznek a miénkkel.

Így egyet tehetünk, ha megpróbáljuk szűrni, hogy kinek a szavára vagyunk hajlandóak adni, és – köszönjük a jó tanácsot, de nem kérünk belőle alapon – kiére nem. Egyébiránt megbolondulunk, mert ahány ember annyi vélemény, és nem lehetünk mindenki szemében tökéletesek, de még elég jók sem. És ugye, nem is kell mindenkinek megfelelni!?

Ötvenesek elcsúszott idősíkokban

Már csak azért sem, mert annyiféle élethelyzetben élő ötvenessel találkozhatunk, függően attól, kinek, hogyan sikerült az eddigi élete, hogyan akarta és akarja élni azt. Nem vagyunk egyformák, sem egyenlők, mindenkinek maga dolga, hogy mikor éppen hol akar, tud tartani a saját életében.

Ha kinyitom a saját családi kalendáriumunkat, elég sokféle élethelyzetet láthatok az ötven feletti szakaszokban. Például arra, hogy nem az édesanyám a legutolsó gyermek a sorban, arra egy ideig senki nem számított a családban. Hiszen a nagymamám közelebb volt az ötvenhez, mint a negyvenhez, amikor is kiderült útban van a legfiatalabb nagynéném. Azóta már az ő gyermekei is felnőttek, és ma már senki nem csodálkozik egy kórházban, amikor egy ötvenhez közeli nő szül. Pedig lehet, az első gyermekét hozza a világra. Vagyis ötven felett kisgyermekes szülő lesz.

De egy ötvenesnek, hasonlóan a nagymamámhoz, szintén lehet, hogy egyszerre van fiatal felnőtt és újszülött gyermeke is. Ilyenre példát sokan ismerünk, ahol tényleg sípban érkezett négy, öt, hat vagy több gyerek.

Míg más ötvenesnek a felnőtt gyermeke éppen kirepül ilyenkor, vagy már családot is alapít, így az ötvenes készülhet a nagyszülősségre. Ahogyan bőven ismerhetünk ötvenes boldog nagymamákat és nagypapákat is.

És igen, vannak ötvenesek, akiknek alakulhatott, vagy alakíthatták direkt úgy az életüket, hogy gyermektelenek maradtak, és bizony a lehető leglazább, legfiatalosabb életet élik ötvenen túl is.

Ötvenes újrakezdők

Az ötvenesek karrierélete manapság igen szórt képet mutat. Vannak, akik a szakmájukban elértek egy bizonyos pozíciót, vagy úgy érzik sosem érik már el, inkább váltanak, mert legalább tizenöt-húsz évet még dolgoznának. Új munkahelyet keresnek maguknak, vagy egyenesen új szakmát tanulnak.

A lifelong learning, az egész életen át tartó tanulás jeligéjével a ma emberének amúgy is szinte elengedhetetlen életszükséglet. De lehet nincs is semmilyen szakmai válságban az az ötvenes, csak más terület is legalább annyira érdekes a számára, mint amit eddig csinált, és felteszi magának a kérdést, miért is ne lehetne váltani?  A kérdés, meg nem is kérdés, persze, hogy lehet. Többi között erre biztatott bennünket Szemán Zoltán karrier coach is ITT a vele készített interjúnkban.

Azaz, éppúgy képezheti tovább, vagy éppen át egy ötvenes, mint egy huszonéves. Diplomázni is lehet bőven ötven felett. Erre is volt példa a családunkban, és mi igen büszkén voltunk mindannyian, amikor az édesanyám idősebb nővére talárt öltött magára, igen, ötven felett és átvette a diplomáját.

Csendben vagy ellenkezőleg zajosan

És az sem ritka az ötvenesek között, hogy eszük águkban sincs már szakmai váltásra, alig várják, hogy elérjék a nyugdíjkorhatárt, egyre lassabban igyekeznek élni az életüket, vagy éppen másképpen mint eddig. Tudatosan nem hajkurásszák már az anyagi javakat, inkább lemondanak dolgokról, csak ne rohanjanak már annyit, mint eleddig.

Továbbá nem feledkezhettünk meg azokról az ötvenesekről sem, akik ellentétesen, pontosan, hogy nagyon is élni akarnak még. Megtenni mindazt amiről úgy érzik, eddig kimaradt számukra. Újra akarják élni a húszas éveiket, de messze nem a kapuzárási pánik hajtja őket, hanem csak az élet öröme, amit már meg mernek élni, hiszen felszabadultabbak!

Fellélegeztem: Ötven felett sem áll meg a világ!

Mert ötven felett jobban hat a „leszarom tabletta” hallom az ötvenes ismerőseimtől. Amin nem tudok csodálkozni, mert a folyamat valóban elkezdődik már negyven felett.

Hiszen ennyi idősen már átestünk kevesebb-több, könnyebb-nehezebb problémán, akadályon, fájdalmon. Sikerült ezeken egyedül, vagy szakértő segítséggel túljutnunk. Ráadásul ezalatt a hosszú évek alatt többé-kevésbé már megismertük önmagunkat, elfogadtuk, megtanuljuk kezelni a jellemhibáinkat, értékelni az erényeinket, az önismeret meg elősegíti a mentális növekedésünket. Ezek pedig mind-mind felszabadultabbá tesznek bennünket.

A boldogság ugyan egyénfüggő, de mégis minél jobban vagyunk jóban önmagunkkal, annál könnyebben éljük meg az életünket. Minél kiegyensúlyozottabbak vagyunk, annál jobban boldogulunk.

Ha meg valami mégsem megy, akkor ötven felett már nem csak hajlandóak vagyunk bevenni a leszarom tablettát, hanem kúraszerűen használni is. És a pirula tényleg gyorsabban kezd hatni, hiszen ott áll mögöttünk az élettapasztalat, hogy végül minden megoldódik valahogy. Hála az égnek, mert végre jobban élvezhetjük az életet, akkor is, ha az semennyire sem könnyebb, mint eddig volt.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Pexels.com