Önmarcangoló kérdés: Örökre egyedül maradok?

A magány érzete egy kapcsolat lezárása után könnyen eluralhatja az elmét. Ami alól kitörni nem könnyű. Ám ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi adja a magány és a félelem gondolatát arra, hogy ez örökké így marad, úgy derűlátóbban nézhetünk a jövő felé.

Hosszútávon nem jó, kimondottan kellemetlen, lehangoló érzés egyedül lenni, egyedül maradni. Különösen nehéz azután, hogy az ember megtapasztalhatta milyen szeretni és szeretve lenni, társnak lenni, társának lennie a másiknak. Együtt gondolkodni.

Miért érzünk magányt?

A magány egy természetes érzés: életünk során gyakran maradunk egyedül, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy magányosak is vagyunk. Az egyedüllétre mindannyiunknak szüksége van, pillanatokra, órákra, napokra, hogy önmagunkkal lehessünk.

A nem magunk választotta, hosszú ideig tartó magánytól való félelmünk ahhoz az alapvető szükségletünkhöz kapcsolódik, hogy elfogadjanak bennünket. A szerelem, a társas kapcsolat az egyik legfontosabb felnőttkori kapcsolódásunk. A szerelemmel való kötődés adhatja meg számunkra a legerősebben azt az érzést, hogy különlegesek vagyunk. Hiszen pont ránk van szüksége a másiknak. És nem másra.

Éppen ezért, hiába tudjuk, hogy kapcsolatban élni önmagában nem feltétlenül egyenlő a boldogsággal, legtöbben mégsem akarunk egyedül maradni. Szeretnénk az életünket megosztani egy másik emberrel. Ez az érzés akkor is bennünk marad, ha nemrég léptünk ki egy olyan kapcsolódásunkból, ami nem olyan boldogságot nyújtott, amilyenre valójában vágytunk.

A magány jó oldala

Jó azt is tudnunk, hogy a magány, az átmeneti egyedüllét bizony jó szolgálatot is tehet nekünk, amennyiben megtanulunk értékként tekinteni rá. A magányunk lehet egy kalandos lakatlan sziget, egy gyönyörű magányos cédrus töve, egy érintetlen tó közepén ringó csónak, egy olyan hely, ahová olykor el is vágynánk a mindennapok szürkesége, monotonitása elől. Hogy megpihenjünk, átgondoljuk az érzelmeinket, emberi kapcsolatainkat, a vágyainkat, az esetleges sérelmeinket.

Éppen ezért különösen fontos egy szakítás, válás után megvizsgálni milyen érzelmek húzódnak bennünk meg a magánytól való félelmünk mögött? Ezek lehetnek például a szakítással vagy válással járó keserűség, szomorúság, csalódás, szégyen, reménytelenség, üresség, kirekesztettség érzése is.

Jó ha tudjuk, megbirkózni ezekkel a negatív érzelmekkel nem könnyű. Nem gyengeség, ha ehhez – szakértői –támogatást kérünk. Ellenkezőleg, nagyon érett és erős gondolkodást feltételez, ha megengedjük magunknak érezni a magányt, meggyászolni a veszteséget, valamint felfedni a szakítással, válással kapcsolatos akár ijesztő egyéb érzéseinket.

Nem egyedül maradni

A félelem, hogy életem végéig egyedül maradok, gyakran az elfogadás tapasztalatának a hiányából fakad. Egy törésből, amikor úgy éreztük nem fogadnak el, nem vagyunk elég fontosak, nem vagyunk elég jó másoknak.

Ezt a múltbéli törést, repedést kell orvosolni: körülnézni kik vannak az életemben, akik szeretnek és kik fogadnak el? Vajon ők miért éreznek így irántam, miért vagyok fontos a számukra? Mi szerezhetne örömöt és mitől gondolnám biztonságban magamat, amikor nem vagyok párkapcsolatban? Mi az, ami hiányzik most a lezárt párkapcsolatomból, amit egyedül is elérhetnék, megteremthetnék anélkül, hogy új kapcsolatot kezdenék vagy a régit visszasírnám? Milyen dolgok érdekelnek engem igazán, mik azok, amiket szeretnék tenni, megélni? Mik azok, amik egy párkapcsolatban valójában fontosak a számomra, és mi az, ami nem?

Válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket és igyekezzünk elfogadni a magányt, és megtalálni annak a hasznos és szép oldalát. Kiépíteni a hétköznapokban mindazt a szépet és jót, amit egyedül is elérhetünk. Ez a változás, az életünk újjáépítéséhez szükséges nagyfokú alkalmazkodás az, ami segíti identitásunkat pozitívan formálni és megszabadulni a ránk károsan ható gondolkodási mintáktól. Például attól a téves érzéstől, hogy örökre egyedül maradnánk.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Baltana