Nem a nő senki, a férfi a hímsoviniszta (és törvényt sért)

A női fülnek éles, amikor egy férfi úgy szól hozzá, úgy viselkedik vele, vagy akarna viselkedni, mintha a nő egy kapcarongy lenne. Családon belül is bántó, hát még a közéletben. Márpedig vannak férfiak, akik nem képesen egyenrangúan bánni a nővel.

Félek, a női egyenjogúság nem létezését firtató írások egy nő részéről a leggyakrabban csakis egy személyes, vagy a szerzőhöz nagyon közel álló személy(ek) kellemetlen érzetéből, sértettségéből, avagy bántalmazásából ered. Ami nem csoda, mert mai napig vannak olyan férfiak, akik szeretik alacsonyabb helyre tenni a nőket. A magánéletben éppúgy, mint a közéletben, a postán, az étteremben, a ruhaüzletben, mint a munka világában és az üzleti kapcsolatokban is. Amivel nem könnyű mit kezdeni.

Bevallom, sokszor én sem tudok, mert meglepődőm azon, hogy még mindig van olyan, amikor nekem nem lehet szavam. Akkor sem, ha adott férfinek, szemben velem, gőze nincs arról, hogy tulajdonképpen miről beszél.

Mit mond a törvény? 

Kezdjük a törvénnyel, hogy keretet adjunk a témának. Magyarország alaptörvényének XV. cikk első bekezdése a következőt mondja ki: A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

Majd így folytatja:Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

Kimondja az alkotmány harmadikként: A nők és a férfiak egyenjogúak. Majd még hozzáteszi az ötödik bekezdésében:  Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.

Láthatóan a törvény a férfiakat nem emeli ki. De vajon miért nem? Nyilván azért, mert a férfiakat nem kell a nőkkel szemben megvédeni (néhány elenyésző eset tekintetében) ugyanakkor fordítva igen. A nőket a férfiakkal szemben meg kell védeni. Verbálisan és fizikailag is. Sajnos, a mai napig. Mégpedig rendszeresen.

A tyúk vagy a tojás esete 

Na de, mikor sérti valaki a törvényt? Szerintem, az alkotmány figyelmen kívül hagyása ott kezdődik, amikor a férfi a nőt lenézi. Nem egyszer, nem kétszer, nem csak alkalmanként, hanem általánosságban. Van erre is egy kifejezés. Hímsovinizmus. Hímsoviniszta: az, aki a nőkkel szemben előítéletekkel rendelkezik, a nőket lenézi.

Azaz, alapban úgy gondolkodik a férfi, hogy a nő kevesebb nála. Ez a számára a normális. Feltehetőleg ebben szocializálódott. Így nevelkedett. Ezért így is viselkedik és így bánik a nőkkel. Kijelenti neki, és nem kéri tőle a dolgokat. Nem tűr ellentmondást. Nehezen bír udvarias lenni a nővel. Elvár a nőtől dolgokat, leginkább, hogy kiszolgálja őt. És legfőképpen: a nőnek nincs szava vele szemben, tehát nem lehet igaza sem.

Vagyis a hímsoviniszta férfi ilyen, így gondolkodik, ez lett belenevelve, hogy ez a normális. Erre mondják magyarul azt, hogy ezt látta otthon. Nagyon leegyszerűsítve az apa így viselkedett az anyával, és a lány gyermekeivel is, ezt látta a fiúgyermek, ebben nőtt fel.

Nagyon könnyelmű kijelentés lenne erre azt mondani, mert a nő ezt hagyta. Hagyta, mert ő maga is ilyen elnyomó közegből jött, vagy hagyta mert nem volt ereje, ezért vagy azért, harcolnia mindezzel szemben. Vagy mert így volt kényelmes neki. Le kell szögezni, vannak nők, akiknek kell, akiknek szükségük van arra, hogy a férfi megmondja számára, mit hogyan csináljon, vagy ne csináljon. Ez ad neki biztonságot.

Bárhogy legyen, kár az anyára fogni ez az ő hibája ő nevelte így a fiát (lányát), és mégis. Ha anyaként hagyom, a gyerekem (is) ebben nőjön fel, akkor ez lesz neki a normális, az alap és az elfogadott. Azaz: – Nyugodtan fiam mondd meg nekem, hogy én, a felnőtt anyád maradjak veszteg.

Nekem ez, elárulom elfogadhatatlan. A gyermek kérhet, én meg szülőként eldöntöm a kérését, függetlenül attól, hogy a gyermekem lány vagy fiú, figyelembe véve az ő akaratát. Párkapcsolatban szintén. A párom felvázol egy helyzetet és eldöntjük ketten, hogyan szeretnénk abban állást foglalni. És fordítva. Én is elmondhatom mit szeretnék és együtt döntünk arról mi lesz. Azaz, számomra a tyúknál kezdődik minden, függetlenül attól, hogy mit láttam otthon. Én vagyok a tyúk. És én tyúkként az egyenlőségre szavazok, hogy a tojásom ebben szocializálódjon. Amihez olyan kakast választok, aki ebben partner. Olyan kakast, akinek olyan tyúk kell, akivel lehet egyenlő és akivel demokráciában élhet. Senki nem ura senkinek.

Nem a nő senki, a férfi a hímsoviniszta

Ebben az alapfelállásban, a nő nem senki és a férfi nem hímsoviniszta. És mielőtt szó érné a ház elejét, leszögezem, a nő sem lehet egy zsarnok, aki kihasználva a nőiességét, a hisztivel élve sakkban tarthatja a ház népét. A nő az én nézettemben, nem vívhatja ki az egyeduralmát, se a tiszteletet, se a figyelmet azzal, ha neki nem tetsző kérdésekben kétszázas vérnyomást produkál, elájul és repülősót kér, avagy manapság nyugtatót hármasával arra apellálva, hogy ő a gyengébbik nem.

A nő lehet alacsonyabb, törékenyebb, akár ügyetlenebb is fizikailag, amiért segítséget kérhet és kaphat, de nem jár neki. Az udvariasság nem jár. Az udvariasság adható tiszteletből, szeretetből, szerelemből. Amit a nő nem követelhet, hanem elfogadhat. Mert elfogadni az udvariasságot is tudni kell. Kérni is tudni kell. – Béla, kérlek add fel rám a kabátot. Tök egyszerű.

Ha meg kérem ez nem működik, mert a férfi olyan, amilyen, hímsoviniszta, amit mi nőként nem tudunk és nem is akarunk elviselni akkor, amennyire lehet kerüljük a szóban forgó férfit. (Feleségül semmiképpen se menjünk hozzá.) Sértsen törvényt nyugodtan a férfi, de ha lehet egyedül. Ne velünk. Mert mi nők nem vagyunk senkik.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Pexels