Ne legyél tróger, a feleséged is királylány!

Amikor a férfinak lánya születik, a bejárati ajtóhoz készíti jelzésként a furkósbotot: az ő kis hercegnője tabu minden "mocskos" férfi számára. Ő maga használja ezt a nagyon is durva, viszont igen kifejező jelzőt. Hiszen tisztában van vele milyenek a hímneműek. Ő is valamikor olyan volt. Talán most is olyan. Sokszor nem tiszteli a nőket. A feleségét sem. Pedig a felesége is lánya valakinek. Az apósának.

Érdekes folyamat ez az egész gyereknevelés. Míg nem válunk szülővé nem értjük miért ilyen elfuserált a világ, hisszük naivan, csak meg kell mondani annak a büdös kölöknek hogyan kell viselkedni, és kész. Csak meg kell tanítani a kislányt nőiesen, a kisfiút férfiasan létezni, és akkor nem lesz gond. Vagy mégis?

Mert, mégis, milyen a nőies nő, és milyen a férfias férfi? A vonaton ülve elnézem az embereket, újra és újra felmerül bennem, hogy milyen sokfélék vagyunk mi nők, és milyen különbözőek a férfiak egyaránt. A Németországból induló, hazafelé tartó vonaton mindenféle náció utazik. A német vonattársaság éppen statisztikát is készít az utasokról, több kérdezőbiztos érdeklődik úti célunk felől?

Az első osztrák állomáshoz érve a vonatozók nagy része lecserélődik. Mindig izgatottan várom, ki az, aki hozzánk ül, kivel kell az asztalon a továbbiakban osztoznunk. (A repülőtéren becsekkolás előtt ugyanígy nézem az utasokat, de akkor azzal a morbid gondolattal, hogy kivel utazom egy koporsóban? Szeretek repülni, csak rémesen félek tőle!)

A harmincas srác, aki eddig előttünk ült, induláskor elintézett egy telefont, majd az út további részében a kólásüvegének támasztott mobiljáról nézett filmet. A mobil, a vonat mozgásától olykor el-elcsúszott, egyenesen neki a keresztrejtvényemnek. Ilyenkor mindig összenevettünk, miközben minden alkalommal újra és újra udvariasan elnézést is kért tőlem. Egyébként jóképű, jókiállású és ápolt fiatalembernek láttam. Mondanám: igazán férfiasnak. Miért? Sorolhatnám, de az, aki nekem jóképű és férfias, az más nőnek nem biztos, hogy az. De az előzékenységét, valószínűleg a nők kivétel nélkül értékelték volna.

Nőiesen, férfiasan

Sokan haladnak el mellettünk a mintegy nyolcszázkilométeres úton. A fiú helyére végül, két feltűnően színes ruhába öltözött, hangos nő foglal helyet. Kissé elborzadom a rikító ruháiktól és a nagyon sárga, arany ékszereiktől. Átfut az agyamon, hogy ez a feltűnő megjelenés csak engem irritál, és vajon kinek tetszik? De azonnal be kell látnom, hogy saját maguknak mindenképpen ez a vonzó, amúgy nem így öltözködnének. És bizonyára vannak férfiak, akiknek ez a stílus jön be. Egyébiránt meg elképesztően kedves volt a két magyar nő a kisfiammal.

Bárhogy csűröm-csavarom, a szépség valóban relatív, de az, hogy egy nő mennyire nőies és egy férfi mennyire férfias, azt nem csak a megjelenés határozza meg, hanem sokkal inkább a viselkedés. Amit egyrészt otthonról hoz mindenki, másrészt magunk is formálhatjuk. Ha akarjuk!

Egy hetvenes, jól szituált házaspár is felszáll, Ausztriában élő magyarok, derül ki róluk később.  A nő halkan vezényel, mit hová tegyen a férje. A szikár, magas öregúr lendíti is a nehéz bőröndöt. A mozdulatain lehet látni, hogy megviseli a feladat, fájhat a dereka, a térde az emeléstől. De szó nélkül teszi.

Negyedszerre teszem meg a mintegy kilencszáz kilométeres távolságot. A férfiak szinte mindenhol nyúltak a bőröndöm után, segítettek felemelni, vagy leemelni azt. Félreálltak, ha elhaladtam mellettük a keskeny helyen az ülések között, és előre engedtek az ajtóban… és én minden esetben kedvesen megköszöntem a figyelmességüket. De ez végül is a nemzetközi gyors.

Alig két óra múlva, hogy leszálltunk a vonatról, a hipermarketben fellök egy férfi, ahelyett, hogy megkérné, lépjek egy lépéssel tovább, mert nem éri el tőlem a pénztárnál a nylonokat. A kampány időszakot leszámítva – amikor még a férfi szalad körbe, hogy kinyissa a nő előtt az autó ajtaját – már nem ilyen cizellált a kép. A szürke hétköznapokban legalábbis ritkán.

Mert kemény, akkor férfias?

Nem bizonyos testrészéről van szó. Hanem a viselkedésről. Fel kell tennünk a kérdést: Valóban attól lenne egy férfi férfias, hogy keményen bánik egy nővel, ha szó szerint felsőbbrendűen viselkedik? Felemeli a hangját, ne adj’ Isten a kezét, szigorú, követelőző, behatárolja a nő megjelenését, viselkedését, gondolatát? Minősíti, szapulja, kifogásolja a nőt? Ellenőrzi, megfélemlíti?

Valóban attól lesz egy férfi úr a saját házában, ha meghatározza a nőnek, hogy a nő milyen színnel lakkozhatja a körmét, rúzsozhatja a száját, hogyan viselheti a haját? Mennyit, mikor és hol érintkezhet a barátnőivel, hogyan főzheti meg jól a marhahúslevest, vagy éppen mennyi pénzt költhet el, és mire? Számtalan nő érzi úgy, mialatt állapotosan, majd kisgyerekkel van otthon, azaz nem pénzkereső, hogy a férfi elszámoltatja, azzal az indokkal, hogy a férfi keres (több) pénzt.

Jönnek a kérdések nap, mint nap: – Miért kellett egy másik színű melltartó? – Miért jársz a drágább kávézóba? – Miért költöttél a gyerekre ennyit?

Miközben a férfi magának megveszi a drágább alsónadrágot, ő maga is nívós helyre ül be a haverokkal egy sörre, és ugyanúgy többezret költ hasznavehetetlen játékokra, mint a nő, mert szintén nem bír, nem akar nemet mondani a gyerekeknek, amikor velük vásárol be a hétvégére.

A pénz egyenlő hatalmi helyzet.

Persze, semmiképpen sem szeretnék igazságtalan lenni: Nem biztos, hogy rossz szándékkal számoltat el a férfi. Lehet az is a férfi üzenete, hogy ne költse el a nő, amit ő nagy nehezen megkeres. Lehet az elszámoltatás oka az is, hogy a férfi szimplán csak védi a családi kasszát. Na meg, honnan tudná a férfi, hogy miért kell több melltartó, hiszen neki nem kell viselnie, így nem tudja, hogy például a fehér blúz alól a fekete fehérnemű átlátszik, vagy másmilyen fazont jó használni a sportra, mint a mindennapokban, és hogy ezek nem feltétlenül szexisek annyira, hogy az esténként a hancúrozásra csábító legyen.

A pénzköltés behatárolása végtére érthető is, ugyanakkor felmerül, ha egy feleség nem maga dönthet számtalan helyzetben, mert a férfi szabályozza őt, akkor mégis hogyan lehet, maradhat egy nő tündöklő királylány? Hogyan maradhat egy nő, nő, ha a férfi nem úgy bánik vele?

Főnök férfi, beosztott nő

Az idősödő vőlegény, a nála jóval fiatalabb menyasszonyának tiltja meg a vörös köröm használatát, mert véleménye szerint azt csak a hűtlen nők viselik. Az asszertív, magas beosztású férj képes minden este hazaérkezéskor, azért vitatkozni a feleségével, mert hagyta a gyerekeknek a könyveket a polcon megmozdítani, és azok így nem egyenesen állnak. A nőnek a konyhában a helye, véli az agrár szakember odahaza, éppen ezért hangosan ki is mondja:

aki főz, az mosogat

és esze ágában sincs besegíteni a házi munkába a feleségének. Mi több, hogy – szerinte, jó példát mutasson – másfél évben egyszer süt egy palacsintát, és akkor el is mosogat maga után. Míg egy másik férfi azért tesz megjegyzést, mert a nő nem visel a hétköznapok során magas sarkút, nem úgy, mint a nők odabent a hivatalban. És észre sem veszi magát, amikor megjegyzést tesz, az amúgy nagyon is csinos felesége színházi öltözékére, hogy miért visel derékban megkötős ruhát, holott neki a szoknya jobban tetszik blúzzal, ahelyett, hogy szimplán elismerné, de jól néz ki a felesége.

Gyakran a munkahelyen sem jobb a helyzet, munka szinten is van ilyen. Elég, ha a férfi otthon, a családi körben papucs a felesége mellett, a gyerekei a fejére nőttek, ezért a munkahelyen a nők felett éli ki a férfiasságát abban, hogy megalázza a nőket. Nem ritka jelenség ez azoknál a fiatal férfiaknál sem, akik kevésbé sikeresek a nők körében, esetleg, még a szülői házban élnek, ahol semmilyen labdába sem rúghat.  A nők megalázásához az sem kell, hogy a nő a férfi beosztottja legyen.

Nőies kislányok! Férfias kisfiúk?

Míg egy kislánynak nyugodtan lehet akár kis autója, piros gőzmozdonya, céltáblája, és játszhat – a nem rózsaszín – minecrafttal, addig, ha egy kisfiú megnézné a hercegnős meséket, szeretné a plüssöket, hovatovább egy Monster vagy Lol babát, akkor nem ritka, hogy katasztrófa helyzet elé néz a család, mert jaj, hogyan lesz így elég férfias a gyerek? (Nem, nem attól, ha játékpisztolyt és mindenáron autót adnak ellensúlyként a fiúgyermek kezébe, hanem ha megtanítják számára kezelni a tesztoszteron erejét)

A nőknek a vérükben van a tetszeni akarás. Már a két-három éves kislányoknak kész női arzenáljuk van. Csattok, hajgumik, kis táskák, gyöngysorok, karkötők, illatpermetek, színes habfürdők, na meg koruknak megfelelő sminkkészletek és körömlakkok. Választhatnak csillogóbbnál ékesebb ruhákat, kiegészítőket. A tükör előtt illegetik-billegetik magukat a kislányok a pörgős szoknyájukban, miközben még kilátszik a bugyijuk. Leülni sem tudnak még a szoknyában zárt lábbal úgy, ahogy az majd idősebben már elvárt lesz. De vajon figyelmezteti őket anyuka vagy apuka, hogy legyenek óvatosak? Megtanítják számára, hogyan óvhatják meg magukat nőként a férfiaktól? Hogyan érhetnek el udvariasságot és tiszteletet? És vajon, ha meg is tanítják számára, az meg is védi őket majd?

A lányok a nőiessségüket először az édesapjukon gyakorolják: Apának gurgulázóbb kacajt adnak, mint Anyának. És az Apák be is kajálják ezt a dorombolást.

Éppen ezért az apukák – nagypapák, férfi rokonok és jóbarátok – gondolatban valóban már a kislány születésekor kikészítik a bejárathoz azt a bizonyos furkósbotot, baseballütőt avagy légpuskát, hogy az ő kicsi lányukat, unokájukat, haverjuk szemükfényét, megvédjék. Kitől? Na igen….. a férfiaktól…. az olyanoktól amilyenek ők maguk is voltak, és még olykor vannak is. Jó esetben végiggondolják, ők maguk hányszor voltak trógerek, mocskos férfiak, egyenesen bunkók a barátnőjükkel, feleségükkel, és vádat emelnek maguk ellen.

Kép: Unsplash