Munkakörön innen és túl: jól végzem a feladatomat?

A napilapnál kezdő újságíróként, amikor emberektől kellett információt gyűjteni, a megkérdezett szakemberek olykor nem tudtak a munka-, és hatáskörükön belül maradni. Gyakori volt, hogy jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a beosztásuknak, vagy éppen gőzük nem volt arról, mi is a feladatuk igazán. Pedig az alapos munkához nem ártana tudni mi is a saját munkakörünk.

A fejetlenség, a káosz, a pontatlanság oly sok szakterületre érvényes. Napi szinten hallok zokszót, panaszt arról, hogy képtelenség hivatalos ügyet intézni egyszerűen, de még egy bevásárlás vagy levélfeladás sem megy nyugodtan. Nekem sem kellett messzire mennem nyaralás alatt ahhoz, hogy ne húzzam fel magamat.

Polcon van, de mégsem eladó

A Balaton partján a piros-kék hipermarketben már a pénztárnál derült ki, hogy a kosaramba tett gluténmentes csokis keksznek semmi keresni valója nem volt a polcon. A szállító tévesen hagyta ott, az adott márkát ugyan forgalmazzák, de csak a kenyerét a gyártónak, a kekszeit már nem. Mert nem volt vonalkód, nem vásárolhattam meg, így keksz nélkül maradtam, éhesen. Halkan mondom, búzaallergiám van, semmilyen más mentes keksz nem volt az egész hipermarketben. Nem, nem a sarki kisboltban, a hipermarketben. Sem a pénztáros, sem a boltvezető, senki nem tudta kinek a hibája mindez. Nyilvánvalóan a vásárlóé, azaz az enyém, mert mi a fenének van búzaallergiám, vegyek vaníliás karikát azzal nincs baj, van vonalkódja, vagy háztartási kekszet, ja, hogy búzából készült? Vállrándítással megoldották.

A mindentudó recepciós

A munkaügyi kirendeltségen fennhangon kérdezi a recepción álló nő, aki a sorszámokat adja, mit akar a kedves delikvens, aki egyre csak hajtogatja, hogy a munkaszerződését hozta bemutatni, és a közvetítő lapját átadni a megszokott ügyintézőnek. Ám a recepciós csak értetlenkedik, egyre kioktatóbban és hangosabban beszél a szerencsétlen ügyféllel, hogy erre nincs szükség, persze úgy, hogy mindenki hallja az egészen kicsi hivatalban. Mire végre, a sokszori oda-vissza párbeszédből kiderül, hogy az ügyfél közfoglalkoztatott és nem beszél hülyeséget, miszerint a sikeres munkaközvetítés után valóban le kell adnia a szóban forgó dokumentumot, de addigra már mindenki tudja a hivatalban már az anyja nevét és a pontos lakcímét is. Mindezt azért, mert a recepción álló hölgynek gőze nincs arról, hogy mennyi mindennel kell egy ügyfélnek a kirendeltségre járulnia és mivel nem. Viszont mégis nála van a karhatalom, hogy kit melyik ablakhoz sorol vagy éppen nem sorol be. Nulla diszkrécióval. Mert ugye, kinek nem kellemetlen, hogy ha átmenetileg is, de munkanélküli volt?

Diagnosztizálás kutyafuttában

Titkárnők gyöngye

Margó pontosan tudja, hogy a főnöke hogyan issza a teát, mennyi gyümölcstea filtert kell az egy literes kancsóba a tűz forró vízhez adagolnia úgy, hogy az pontosan hét órakor ihatóan meleg legyen, mire a nagy főnök megérkezik. Keveredés nélkül vezeti a vezérigazgató céges, és magán naptárait, ez utóbbiból kettő is van, egymással szinkronban, Margó diszkréten kezeli a családnak és a szeretőnek fenntartott naptárakat, amik véletlenül sem kerülhetnek fedésbe egymással. Kérdés nélkül tudja, hogy melyik kollégát hogyan értékeli a főnök, és kinek nincs további jövője a cégnél. Továbbá a mérlegállást, az eredményeket is. Margó mindezek tudatában egy pillanatra sem lazít, résen van, nehogy elveszítse a státuszát. Olykor át is lendül a ló túlsó oldalára, ilyenkor túlértékeli magát, fontoskodik, kotnyeleskedik, megkeseríti más vezetők, kollegák életét. Simán háttérbe tol a főnök előtt számára nem fontos embereket, vagy akiktől ő maga fél. A kereskedelmi vezető, ezért el is jött a cégtől.

Önkéntes rendőrök

Különféle hivatalokban, postákon, is találkozhatunk egy-egy „önkéntes rendőrrel”. A biztonsági őrök itt gyakran nem csak arra felügyelnek, hogy rend legyen, hanem – talán, mert „helyzet híján” semmi dolguk nincs – mint egy recepciós útba igazítanak, ügyfél-sorszámot adagolnak. Amivel semmi probléma nincsen, de ha nem vagyunk a helyzethez szokva, nem feltétlenül értjük elsőre, hogy miért kell nekünk kérdezz-felelek játékba belemenni, ahelyett, hogy mi magunk választanánk ki az automatán, hogy milyen ügyben, problémával, intézni valóval érkeztünk. Miért kell, mögöttünk toporgó emberek előtt kitárnunk az életünket arról, hogy új autót vettünk és átíratnánk a nevünkre, váltunk és vissza vennénk a lánykori nevünket, meghalt egy rokonunk és bejelentenénk,  vagy adótartozásunk van és részletfizetést kérnénk. Az embernek így is van elég baja, bőven elég közvetlenül az ügyintézőnek feltárnia azt, lehetőleg négyszemközt.

Persze sokan nem olyan munkát végeznek, ami igazán a szakmájukba, az elképzeléseikbe vág, mert örülnek, ha találnak állást, olyan időbeosztásban, ami az élethelyzetükhöz társítható, olyan távolságban, ami a legkönnyebben elérhető, olyan felelősséggel, ami számukra még vállalható. Nem mindenki tud és mer váltani, ha egy család megélhetése a tét. A kiszolgáltatottság, életunttá és feladatterhessé tesz. Sokan végzik a munkájukat motivációmentesen, rosszkedvvel, beletörődéssel. Ami akaratlanul is több mulasztást okozhat.

Probléma szokott az is lenni, ha a dolgozó nem pontosan egyeztett a felettesével és közvetlen munkatársaival arról, hogy mettől-meddig tart munkakörének a határai, elvárásai és felelősségei is ahhoz, hogy ne végezzen se több, se kevesebb munkát annál, mint amit elvárnak tőle, amiért megfizetik, továbbá amivel nemhogy nem veszélyezteti senki testi és szellemi értékét, ellenkezőleg hozzátesz ahhoz, hogy egy emberibb környezetben éljünk.

Kép: Pixabay