Motiválatlanból így nem válik lusta
Olykor képtelenek vagyunk bármit is tenni. Elönt bennünket a közöny. Még egy lépés is kimerítőnek tűnhet. A hideg borongós időszak is rátesz egy lapáttal. Ám a hiba igazából bennünk van. Elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, úgy érezzük kevesek vagyunk a cselekvéshez. Így nem is teszünk semmit, úgy a biztosabb, abból nem lehet baj.
A lustaságról legtöbbünknek randa képek villannak az eszébe: rendetlenség, káosz, kosz, kanapén döglő emberrel, körülötte rendelt ételek otthagyott dobozaival, iratokkal elöntött munkahelyi íróasztallal, edényekkel teli mosogatóval, szennyessel elárasztott mosókonyhával.
A lustaság nem bizalomgerjesztő, mi több a legtöbb ember szemében egyesen szégyen. Hiszen az egész társadalmunk a munkán alapul – és azok, akik nem hajlandók ebben részt venni, hogy önmagukat és a saját környezetüket rendben tartsák, az felkelti a környezet megvetését.
Pedig olykor mindannyian lusták vagyunk. A hideg időszakban könnyen lelombozódhat a mindennapos érdeklődésünk, egy betegség miatt a legyengült szervezet is okozhat hasonló érzést, ahogy a hormonok is hozzájárulhatnak az ólmosság érzetéhez.
Nem beszélve egy-egy nagyobb kaliberű érzelmi veszteségről, csalódásról, fájdalomról, ami alááshatja az önbizalmunkat.
Egy nemrég véget ért szerelmi kapcsolat, egy nem tökéletesen elvégzett munka, egy rosszul elsült párbeszéd, bármi amitől kevesebbnek érezhetjük magunkat megcibálhatja az önérzetünket.
Ha a letargia és a cselekvésképtelenség tartós, akkor előbb vagy utóbb ehhez további szégyenérzet társulhat – ami viszont még lassabbá tehet bennünket, mert még tovább blokkolja a pozitív önképünket.
Valójában a lustaság a rossz önbecsülésről és a motiváció hiányáról szól.
Ebben az ördögi körben, a lustaság kezdetben az önbecsülés hiányáról szól. A lusta embernek erős kétségei vannak a saját kapacitásával kapcsolatban, ezért minden komfortzónán kívüli tevékenységet elkíván kerülni vagy egyenesen halasztani akár. A sikertelen munka után, az elmaradt elismerés és jutalom bántó, ami az önértékelést még rosszabbá teszi.
A szükség van rám érzete mindannyiunknak jól esik. A környezeti reakciók – vagy a hiányzó reakciók -, szintén nagy hatással vannak a motivációra.
Ha már felismertük a fásultságunkat, szembe is kell néznünk vele. Tudatosítani magunkban, hogy bizony minden, a kudarcunkhoz hasonló további szituáció gátat szabhat a cselekvésünknek. Minden olyan feladat, amely nem hozott mostanában elég sikerélményt, az bizony könnyen tűnhet elviselhetetlenül unalmasnak, érdektelennek.
Figyelnünk kell arra, hogy mindezek ellenére sose álljunk meg, ne engedjük eluralkodni magunkon a negatív érzéseket, cselekedjünk tovább.
Bármilyen könnyű pizsamában otthon maradni, elnyúlni a kanapén és habos kakaót szürcsölgetni vagy alkoholt vedelni, azzal csak magunk alatt vágjuk a fát.
Haladjunk lépésről lépésre, gondoljunk pozitívan előre. Ami tegnap nem sikerült, az holnap még jól is elsülhet. Fel kell bizony állnunk és legalább egy lépést előre megtennünk. Ha nincs kedvünk főzni, akkor se tegyük, hogy nem eszünk, legalább rendeljünk ételt, vagy menjünk el otthonról enni valahová. Nem kell az egész lakást kiglancolnunk, de legalább pakoljunk el magunk körül. Nem kell új projekttel előállni a munkahelyünkön, de legalább befejezni az eddigi feladatainkat mindenképp. Nem kell rögtön végigcsinálnunk egy teljes edzésprogramot, elég ha legalább még ma sétálunk egy jó háztömbnyit, holnap már kettőt, holnap után meg esetleg kocogunk, majd futunk. A lényeg, hogy ne hagyjuk magunkon teljesen eluralkodni a közönyt.
Kép: Pixabay
Olvasd ezt is el:
arról 
