Megcsaltak, most mit kell éreznem?

Ha abból indulunk ki, amikor még naivan, gyermeki lelkülettel álltunk a szerelem elé, és fel sem merülhetett, hogy a szerelem elmúlhat. Avagy kiderülhet róla, hogy csak a fránya kémia a ludas. Hogy a herceg vagy hercegnő átléphet akár egy másik mesébe, mert ott daliásabb, csinosabb szereplőkkel találkozhat. Majd jönnek a pofonok, és egyre másabb érzés lesz megcsaltnak lenni.

Mert a megcsalás ténye annyi mindent jelenthet. Teljesen mást tini korban, pár hónapos járás után, mint a többéves kapcsolatban, de legfőképpen házasságban, amikor már gyerekek vannak. Az első arculcsapás teljesen a földre teríthet bennünket. Gyászolhatunk, sirathatjuk magunkat, na meg azt a jóképű/meseszép másikat, aki ezt tette velünk. Akár még meg is bocsáthatunk neki, mi több elkezdhetünk igazolást gyártani rá, mi oka lehetett. A legrosszabb, amikor ez az alibi gyártás velünk szembe fordul, és önmagunkban kezdjük keresni a hibát.

S ha így van, elszabadulhat a pokol. S ne higgyük azt, hogy csak a nők hajlamosak arra, sokkal inkább típus, életkor és helyzetfüggő, hogy mennyire önostorozza magát valaki, miután kiderül számára, hogy megcsalták. Visszajátszani, analizálni, ízeire bontani, és leginkább feltételezni mi alakulhatott volna másként, amennyiben mi magunk nem így, hanem úgy tettünk volna, az a legcudarabb, amit egy megbántott, csalódott szerelmes tehet önmagával. Ez az ördögi spirál mélyre húzhat bárkit.

Nem feltétlenül jobb az sem, ha valaki teljesen rezignáltá válik,  és nem akarja vagy nem képes kifejezni a fájdalmát. Helyette magában tartja. Mert egyszerűen nem tud feltörni belőle az érzés.

Mert mit is kell érezni amikor megcsalnak? Érezni nem kell semmit. Általában dühös, csalódott, értetlen, becsapott, büszke, kiégett, elárult, szomorú, múltba révedező, jövőt elutasító, kétségbeesett, mérges, zavart és lemondó az ember megcsaltan. Vagy szimplán közömbös. Beletörődő. Vagy megkönnyebbülő. És egy sor másik. S nem is beszéltünk a harmadik félről. S arról mit érzünk annak irányába.

Mert az első felindulásban a legtöbben elfelejtik, hogy bizony kettőn áll a vásár, és jóformán teljesen mindegy, hogy ki csábított el kit, vagy fordítva, lehet, senki senkit, csak így alakult. Egyszerűen nem mondtak nemet egymásnak a felek.

S mit reagálunk a megcsalásra első körben? Okoljuk a harmadik felet, na meg a másikat, vagy önmagunkat, de csak nagyon ritkán kettőnket együtt. Kettőnket, a mi kapcsolatunkat, a mi házasságunkat, és benne saját magunkat. Nem tesszük fel a kérdést, együtt hogy jutottunk el idáig, hogy ez megtörténjen?

Mert, valahol, a lelkünk mélyén tudjuk, ha most magunkba néznénk, bizony kiderülne, hogy van előzménye mindennek. Talán már rég nem ugyanazt érezzük a másik iránt, vagy soha nem is azt éreztük valójában, ami számunkra a szerelem, talán már egy idő óta mi magunk lettünk mások, más célokkal, talán voltak dolgok, amik nem tetszettek, de nem mondtuk el, mert nem mertük, nem akartuk a másikat megbántani, nem akartunk vitát, nem akartunk konfliktust, hangos szót. Éreztük, de magunknak sem mondtuk ki mi hiányzik. Vagy a másik érezte így, talán sejtettük vagy egyenesen tudtuk, akár mindketten érezhettünk így.

A megcsalás nem a semmiből jön. 

Legyen az ok bármi, ez az a pont, ahol már nem szabadna mindezt a szőnyeg alá söpörnünk, ahol már mindent valóban őszintén ki kellene terítennk egymás elé ahhoz, – ha a megcsalásnak a ténye, még megbocsátható részünkről -, hogy ha, mindketten valóban szeretnénk megmentsük még a kapcsolatunkat. Ezt nekünk kell tudnunk és eldöntenünk, hogy meg akarjuk e menteni a kapcsolatunkat, vagy sem. Ezt senki nem teheti meg helyettünk.

Érezzünk bármit, vagy semmit a megrázkódtatástól, kérjünk és adjunk időt mindkettőnknek ahhoz, hogy át tudjuk gondolni, magunkban külön-külön és egymással is, hogyan tovább. A hirtelen felindulásból elkövetett kérdőre vonás,  miértekre való kikényszerített válaszok, útilapu feladása, szakítás és visszacsalás nem megoldás semmire sem. Csak további sebeket ejtünk vele, elsősorban önmagunknak.

Ha viszont megcsaltak, és mi megkönnyebbülést érzünk, a másik árulásával egyfajta szabaduló utat látunk magunk előtt, akkor is tisztázni érdemes a helyzetet utólag, hogy nyugodt szívvel mehessen mindenki tovább a maga-maga útjára.

Kép: Pixabay