Máris nagyon szerelmes lenne, de vajon lehetne?!

Egy szempillantás alatt tudna rajongásig felnézni rá, csókra nyitni a száját, átengedni az egyetlen falatot és lenyelni az utolsó szót, hogy ne az övé legyen az mindig. Lemondani az állandó kontrollról, és iránymeghatározásról. Sikítva fordulni az ölelésbe. Ha megtalálná őt!

A szingli nőt állandó vád éri, hogy nem bír le mondani az örökös irányításról. Hogy túl szigorú, mi több válogatós. Szemben azzal, hogy szimplán csak tudja kire és mire lenne szüksége. S hogy nem feltétlenül rajta áll, hogy nem bírja elengedni magát.

Megtenné ő, ha találna egy magához való társat. De nem talál.

Így hát, begubózik és kialakít magának egy olyan életet, amibe nem szívesen enged be senkit. Nem emel falat, csak nem nyit ajtót. Mert ha kinyitja akkor szabad prédájává válik unatkozó szépfiúknak, érett nőre vágyó fiatal kalandoroknak és főleg nős férfiaknak.

Nem arról van szó, hogy nem szeretne párt, társat, kedvest, szerelmet, mert nagyon is vágyik rá. Hanem csak arról, hogy gőze nincs arról kinek engedhetné megnyitni a szívét?

Annak, aki a társkeresőn erős és egészséges, ám a valóságban a válásától darabokra esett cingár, elveszett kisegér? Hogy kezdhetne azzal valódi jövőt, aki még a múltját sem zárta le?

Vagy azzal, akivel az első perctől lángra lobbannak, úgy perzselnek testben és lélekben, mint az égő csipkebokor, de az ettől úgy megijed, hogy nyúlcipőjével az országhatár utánig meg sem áll?

Esetleg abba kellene menthetetlenül szerelembe esnie, aki elfelejti említeni, hogy már nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor nősült, mi több még most is házasságban él?

Netán az a fickó lehetne a menő, aki jó pofizásában a randevún felkap és a nő fejére tesz egy fazekat, mert mi mással udvarolhatna egy lakberendezési boltban az első randevún?

Vajon lehetne befutó az a szörnyen elfoglalt író, aki annyira belefeledkezik a munkájába, hogy jóformán csak sok hetente, két havonta képes kommunikálni, miközben felette is elrepül az idő? Még egy találkozás is elképzelhetetlen, nemhogy egy botorkáló első csók, vagy lepedőt szakító első szex?

Vagy azt a férfit kellene kergetnie, aki elvárja, hogy a nő mindent tárjon fel előtte, kötelezze el magát azonnal neki, és zárjon ki mindenki mást, de ő maga nem képes ezt a lépést megtenni a nőért, inkább érdektelenséget mutat, és bünteti a nőt azért, mert az csak óvatos volt?

Talán abba kéne beleszeretnie, aki megállás nélkül nyomul, pár randi után berendezi az új közös otthont, levezeti az esküvőt, megjárja a nászutat, és sípalakban felvázolja a születendő gyerekek nevét?

Csak nem azt kellene választania, aki bár ott van, és udvarol, és randevúzna is, csakhogy már a legelején megszabta már azt is hová, miben, hogyan kell érkeznie a nőnek, mikor miről mit illene gondolnia, és jó lenne, ha feladná a munkáját, mert a nőnek nincs szüksége dolgozni, és igen, ez a férfi nem tűr ellenkezést semmilyen szinten sem?

Ki lehetne a befutó? Ki előtt nyílhatna meg a szingli nő? Amikor nem kerül elébe olyan, aki független, egészséges, nyitott, szimplán rámosolyog, belátható időn belül meghívja egy randevúra, majd még egyre, megcsókolja a száját feltételek, kikötések, szabályok és elvárások nélkül? Akivel éghet együtt olthatatlanul, nyúlcipő nélkül határon innen és túl?

Kivel szabadna máris nagyon szerelembe esnie?

Kép: Unsplash