Magunknak vagyunk üzlet, nem másnak, legyünk kíváncsiak magunkra!

Már megint beszélgetek magammal. Mármint magamban, csendben. Miközben elindultam bevásárolni a hétvégére, és jövő hétre. Élelmiszert elősorban. Figyelem az embereket ahogyan elmennek mellettem. Úgy látom, az egyedül haladók is magukba vannak szállva. Nemhiába. A legtöbb időt mindenki önmagával tölti. Valamikor meg kell beszélni magunkkal az ügyeinket.

Szeretem a nyelvünket. A magyar nyelv színessége, szókincse folyamatos választékosságra szólítja az embert. Még is van egy angol kifejezés amit kifejezetten szeretek hallania: „that is your business” – magyarul: ez a te dolgod, te ügyed. Mert ilyenkor mindig emlékeztetem magamat arra, önmagunkért csakis saját magunk vagyunk a felelősek!

Szeretem kihallani belőle ezt a szót, hogy business, ami önmagában azt jelenti üzlet, mert ez nagyon kifejezi számomra azt, hogy én csak magamnak vagyok üzlet, elsősorban én profitálhatok saját magamból. Elsősorban magamnak vagyok érték, nem másnak.

Számomra ebben a kifejezésben „that is your business” egyrészt benne van a tisztelet, hogy elfogadjuk a másik személyiségét, döntését, kívánságát, dolgát, amihez meg is kell adni egymásnak a kellő távolságot, másrészt az a figyelmeztetés is benne van, hogy jól kell ismernünk magunkat. Mindenkinek alaposan tisztában kell lennie önmagával. Tudnia kell önmagáról, számára mi a jó avagy a rossz. Más nem döntheti el helyette, hogy neki mi üzlet és mi nem.

Magamhoz szólni

Éppen ezért tartom nagyon fontosnak azt, hogy igenis szóba álljunk magunkkal. Akkor is, ha nem tetszik az, amit magunkról látunk, hallunk. Például egy tévéfelvételen én szörnyen kövérnek láttam most magamat. Nem vagyok vékony, ez tény. De, amit a felvételen láttam az egyenesen elborzasztott. Nyugodt szívvel beszéltem erről a televíziós riporterrel, Enikővel, mert vele máskor is kölcsönösen megbeszéltük már szívünk ügyét, üzletét. Tudom, hogy a kamera kövérít, és alacsony vagyok, ráadásul ülve minden másként látszik, mint állva. Azt is tudom, hogy mennyit eszem, mozgom, ahogyan azt is, hogy a szervezetemben a prolaktin hormon többszöröse a normálisnak, ami hízáshoz vezet. És nézek tükörbe is rendszeresen. De mégis meghökkentem attól, amit láttam.

Még nem dolgoztam fel mindezt, de tudom, azzal, hogy most ezt mind lemertem írni a vadidegen olvasónak, az is már egyféle beszélgetés magammal arról, hogy mi az ami nekem tetszik magamban és mi az, ami nem. És tudom azt is, hogy ez majd elvezet oda, miként oldjam meg ezt a helyzetet. Én. Mert más nem oldhatja meg helyettem.

Ahogyan azt is tudom, hogy akkor is el kell majd beszélgetnem magammal, amikor újabb orvosi vizsgálatok alá vetem magamat, illetve amikor még intenzívebben tornázom a nap elején, hogy ne akarjam feladni a küzdelmet.

Magamnak én vagyok az üzlet

Mindezen gondolkodtam ma, amikor elindultam vásárolni. A tévéfelvételen, azon mi mindent kell tennem, hogy minden visszaálljon abba a normál és vékony kerékvágásba, ahogyan az nekem jó, miközben menet közben figyeltem az embereket. És a tizenegy éves fiamra gondoltam, azokra a beszélgetéseinkre, amik arról szóltak, hogy igenis a saját felelőssége jóban lenni önmagával.

Mert igen, míg gyerek, addig még sok mindenért mi a szülei vagyunk a felelősek, de ezeknek a dolgoknak a száma egyre csökken, ahogyan ő növekszik. És napról-napra egyre több dolog van, ami már a saját maga ügye, biznisze és már nem a miénk. Az ő felelőssége, hogy mindent úgy tegyen, ahogyan az neki jó, ami az ő, saját maga javát szolgálja.

Séta közben elgondolkodtam azon, vajon mindenki belegondol ezekbe szülőként, és vajon átadja a gyermekének ezt a tudást? Vagy nem? Mert nem tartja fontosnak, vagy nem így gondolja mindezt, ahogy én.

Szerintem, ez egy fölöttébb fontos dolog, hogy mindamellett, hogy bízzunk a Teremtőben, a jó szerencsében, a csillagok állásában, az univerzumban…(ki hogy dönt) önmagunkkal nagyon is tisztában kell lennünk. Hinni és bízni is valamiben, vagy valakiben úgy tudunk igazán, ha tisztában vagyunk önmagunkkal.

Hiába kérek Istentől vékony derekat, ha nem vagyok képesek bízni abban, hogy a több mozgás, a másfajta étkezés, és szükség esetén a speciális hormonra ható gyógyszer igenis segít, és nem teszek még többet magamért, mint eddig. Mert az én derekam mérete az én üzletem, nem másé.

Randevú önmagunkkal

Mindannyian a legtöbb időt saját magunkkal töltjük. Ám, az nagyon nem mindegy mennyire figyelünk közben önmagunkra. Úgy igazán! Mennyire vagyunk kíváncsiak magunkra? Meghalljuk a saját vágyainkat? Kifogásainkat, ellenállásainkat, tettre készségünket és elhivatottságunkat egy-egy üzletben, vagy nem? Mert bármennyire is szereti egymást a szülő-gyerek, párkapcsolatban egymást a felek, avagy a barátok, azaz számíthatunk mások támogatására, akkor is mindenki elsősorban a saját életének a kovácsa. Nem másé.

Tehát jobb, ha szeretjük magunkat. És vissza-visszatérően találkozunk önmagunkkal, a saját gondolatainkkal, legyenek azok bármilyenek, hogy valójában tisztában legyünk azzal, mit szeretnénk és mit nem. Mi az, amit meg tudunk, és akarunk tenni magunkért, mi az ami nehézséget okozhat, mi az amit még ki tudnánk hozni magunkból, ha jobban oda tennénk magunkat, meddig tartanak a saját határaink, mi az, amiért már nem akarunk pálcát törni saját magunk felett, és így tovább.

Kellenek a romantikus randevúk önmagunkkal. Egy tárgyalás, amin megbeszéljük magunkkal, nekünk mi üzlet és mi nem. Legyen ez a beszélgetés egy energizáló fürdő, egy kellemes séta, egy kiadós bokszolás vagy erdei futás közben, teljesen mindegy, a lényeg, hogy tényleg figyeljünk a saját gondolatainkra. Mert magunknak vagyunk üzlet, nem másnak! Magunkból kell kihozni a legjobbat és legtöbbet, hogy jobban tudjunk maradni önmagunkkal. Szeretni tudjuk azt, akik éppen vagyunk. És akik még lehetünk.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Unsplash