Kövessem vagy vezessem a szívemet?

Döntéseinkben az agyunké a racionális irányítás, míg a szívünk az érzelmeinket befolyásolja. Hallgatunk a szívünkre, amikor hagyjuk, hogy inkább az érzelmeink hassanak a cselekedeteinkre, mintsem az eszünk. Ám a szívünk hajlamos arra, hogy az adott pillanatban az éppen helyesnek tűnő érzelmeinkre, legújabb szeszélyeinkre és kívánságainkra hallgasson, akár teljesen figyelmen kívül hagyva a józan eszünket is. Mi a helyes: követni a szívünket vagy inkább vezetni azt?

Állunk a szoba közepén és nem győzünk saját magunkon csodálkozni. Komolyan gondoljuk, hogy mindenáron kell nekünk az az új tölgyfa étkező asztal, azokkal a még csak nem is párnás székekkel, vagy az a motor, ami úgy fekszik be a kanyarba, mint a macska a párnák közé, és nekünk ezért fel kell borítanunk a családi kassza egyensúlyát? Máskor, azonnal akarhatunk pizzát enni a kész otthoni leves helyett, vagy egy barátunkkal találkozni, miközben füvet kellen nyírni, na meg úgy megvennénk azt a pink színű cipőt a kirakatból, mert az jár nekünk. Mindannyiunknak vannak vágyai, hóbortjai, hirtelen jött fellángolásai, amelyek kibillenthetik a figyelmünket a helyes irányból.

Ilyen érzés a szerelem is. Ami egycsapásra szebbé teszi a világot, és mindent elérhető közelségbe hoz. Szerelmesen szinte mindent a szívünk irányít, amennyiben teljesen átadjuk számára a gyeplőt.

A szerelem érzete teljesen el tudja borítani az agyunkat is, képesek vagyunk semmi másra nem figyelni csak arra, amit a szívünk súg. Feledve mindent, amit ésszel tudunk. Átlépünk társadalmi-, vallási-, kultúrális-, kor és egyéb fajsúlyos különbségeket is. Ahogy azt is, ha nem pont abba vagyunk szerelmesek, akibe kellene, mert a lelkünk legmélyén tudjuk, hogy a másik nem is hozzánk való. S ha az eszünk közbe is lépne, hogy ne tegyük, és ne hagyjuk figyelmen kívül dolgokat, akkor is elsöpörjük a figyelmeztető jeleket.

Egy válságot élő házasságban is könnyen elveszítheti az ember az uralmát a saját szíve felett. Amikor az egykori lángoló szerelem elfásul, vagy eltűnni látszik, mi több, más negatív érzelmek veszik át az uralmat felette. És úgy érezzük, hogy nekünk ez a kapcsolat már nem kell. Hiszen, nem vagyunk már szerelmesek, már nem érezzük ugyanazt, mint régen és mi magunk is már teljesen más darabokból vagyunk összerakva, mint akkor voltunk, amikor még megismerkedtünk.

Pedig a szív „becsapható” és igenis vezethető. Mert a szív figyelmét mi magunk is felhívhatjuk arra, amiért érdemes dobognia. Így a házasságunk, a kapcsolatunk felé is fordíthatjuk. Csakúgy, mint a szerelem idején, amikor még minden reggel és este szerelmesen köszöntünk egymásnak, naponta többször öleltük meg, csókoltuk meg a másikat, amikor minden időnket jóformán csak egymásra fordítottuk. S ami az időnél is fontosabb, hogy minden figyelmünket is a másik felé irányítottuk. És mindent a másikhoz igazítottunk. Mert a hangsúly ezen van. A szív iránytható.

A szív vezetése

Nem mindegy, hogy követjük vagy vezetjük a szívünket, hiszen a saját sorsunk áll rajta. Egy hívő ember Isten vezetésére bízza a szívét, míg egy világi, nem hívő ember a Sorsra, a körülményekre, esetleg az angyalokra vagy más erőkre, energiákra, a józan eszére vagy éppen semmire, csak megy a szíve után, ami félre is vezetheti őt. Ha olykor nem gondolkodik.

Mielőtt felmerülne bennünk a kérdés, de igen, Istenben hívő ember is gyakran mehet a feje után, ahelyett, hogy arra hallgatna, amit Isten súg neki. Minden ember boldog akar lenni, és minden ember önző módon a legjobbat akarja magának, a családjának, a szeretteinek. Ám mégis eltévedhetünk, ha nem tartjuk kontroll alatt az érzelmeinket.

Szerelmesnek lenni a legszebb érzések egyike, mégsem hatalmazhat fel bennünket semmire sem. Egy elborult féltékeny szív sem mentség semmire sem. Romantikus tápláléka lehet ugyan a féltékenység a művészetnek: gyönyörű irodalmi művek, filmek, képzőművészeti alkotásokat teremtett, de bűnt nem táplálhat.

Az egyik legnehezebb dolgunk bizony a saját szívünkkel van, amikor olyan valami irányába húz, ami felé tényleg nem kellene haladnia, és mi nehezen tudunk tenni ellene. Kapcsolatainkban, amikor egy vita, egy nézeteltérés, vagy akár már egy nagyon elnyúló mélypont van, is ez lenne a teendő: a szívünket a másik felé fordítani újra. A párunk felé. Az értelmünkkel. Újra a másikra irányítani a figyelmünket. A kapcsolatba, a másikba fektetni hitet, energiát és erőt. Koncentrálni a párkapcsolatunkra ésszel, hogy a szívünk behozza a lemaradását. Türelmesen és kitartóan, hogy a szívünk követni tudja azt, ami helyes. Hogy újra szerelmesek legyünk. Vagy legalább emberségesek tudjunk maradni akkor is, amikor már minden összetört körülöttünk.

Kép: Starlet Photo