Konfliktushelyzet otthon: Más szemszögéből látni a világot ijesztő is lehet

Bár születésünkkor ideig-óráig körülöttünk forog a világ, idővel ki kell alakítanunk egy olyan életstratégiát, amivel jól boldogulunk a különféle helyzetekben. Ehhez különösen jól jön, ha képesek vagyunk a saját elképzelésünk mellett, többféle perspektívát is meglátni. Mert akiknek a gondolkodásmódja erősen a saját énjén és a saját érzésein keresztül forog, az bármilyen jó szándékú akkor is folyton konfliktusokba keveredhet. Miközben például azt érzi, ő mindenkire tekintettel van, de rá senki nem figyel a családban.

Nyilván mindegyikünknek adott, hogy a különféle élethelyzetekben először úgy gondolkodjunk, ahogyan saját magunk tudunk, ahogyan mi képesek vagyunk rá. Vagyis a saját fejünkkel tekintsünk adott helyzetre. Majd utána jöhet következő lépésként, hogy megpróbáljunk más perspektívából, más szemszögből az adott helyzetre tekinteni, hogy a legjobbat tudjuk kihúzni belőle.

Vagyis megpróbálunk a másik fejével gondolkodni, az ő szempontjából tekinteni adott szituációra. Legyen az bármi. A családi életben, a párkapcsolatban ez viszonylag egyszerűnek tűnik, minden adott is hozzá, hiszen ismerjük egymást, ott vagyunk egymásnak. Meg tudjuk kérdezni arról a másikat, többieket hogyan vélekednek adott dologról, hogy utána közösen cselekedjünk.

Már, ha képesek vagyunk arra, hogy meghallgassunk másokat is. De mi van akkor, ha ez nehezünkre esik?

Magamból kiindulva 

Teljesen evidens, ha úgy érezzük, márpedig mi a legtöbbször igenis normálisan, jól, helyesen gondolkodunk. Pontosan tudjuk mi a jó és a mi a rossz. Így fel sem merül bennünk, hogy ami nekünk jó, arról esetleg más nem így vélekedik, vagy az a másiknak nem lenne ugyanolyan jó, mint nekünk. Különösen otthon, a családban, a párkapcsolatunkban miért ne lenne így – egyértelmű, hogy csakis jól gondolkodhatunk, hiszen jót akarunk egymásnak. Vagy mégsem?

Az önközpontú gondolkodásmód alapjában véve nem rossz dolog. A hatékonysága viszont függ attól, hogyan viselkedünk, vagyis ez a gondolkodásmód hogyan mutatkozik meg az életünkben? Többnyire harmónia vesz körül bennünket, vagy gyakoribbak a konfliktusaink csak azért, mert a saját fejünk után megyünk?

Amennyiben gyakoribb a konfliktushelyzet, át kell gondolnunk, hogy valóban jó életstratégia az, ha magunkból kiindulva akarunk mindig cselekedni? És ha azt várjuk, hogy mindenki annak megfelelően tegyen, ahogyan szerintük az jó?

Biztosan jó elgondolás az, ha mások javaslatait, ötleteit figyelmen kívül hagyjuk, mintha azok nem lennének annyira helyes, életképes, eredeti megoldások, mint a miénk?

Ránk koncentrálódó figyelem

Hiába az ismétlődő egymáshoz hasonló konfliktushelyzet, az önközpontú ember nem tud, és lehet nem is akar másként gondolkodni, mint ahogy teszi. Már csak azért sem, mert lehet görbe tükröt tart a kezében. Egy olyat, amiben úgy érzi, hogy ő tulajdonképpen minden döntésében, cselekedetében nem is magára figyel, hanem a másikra, úgy érzi, ő mindent megtesz a partneréért, a családjáért. Mert jót akar. Csakhogy az ő jó akarata nem az, amit a másik, hanem, amit ő akar.

Az önközpontú ember nem feltétlenül önző. Csak nehezen tud másként gondolkodni. Akár kihívást is jelenthet a számára, hogy mások szemszögéből nézze a dolgokat. Lehet fel sem ismeri, hogy másként kellene gondolkodnia. Vagy igen, de képtelen rá. Nem bírja megtenni. Más szemszögéből látni a világot számára ijesztő.

Neki egy másik megoldás megfontolása nehéznek, rémisztőnek tűnik. Bizonytalanná válik a gondolattól is, hogy valami ne úgy legyen, ahogyan szerinte lennie kellene. Még a kompromisszumos megoldások sem jöhetnek szóba a számára, vagy csak nehezen. De ezt, valószínűleg nem ismeri fel.

Azért indul ki magából, mert számára a biztonságot, a védelmet, a kiszámíthatóságot azt jelenti, ha úgy történnek a dolgok, ahogyan szerinte történnie kell. Akkor lesz minden jó és helyes, ha minden úgy lesz, ahogyan ő szeretné. Nem érzi, hogy ettől az elvárástól, bármilyen jó szándék is vezérli, mennyi figyelem, erő koncentrálódik rá, felé a többiektől.

Vagyis lehet azt sem ismeri fel: hogy tulajdonképpen nem ő figyel a többiekre, nem ő az, aki előzékeny, hanem rá kell figyelni, neki kell kedvezni. Mindig. Vagy legalábbis legtöbbször.

Konfliktushelyzet otthon

Ebből a bizonytalanság érzésből fakad az is, hogy konfliktushelyzetben képes úgy tálalni az elképzelését, hogy közben érezteti: ő mindent megtesz a másikért. Képes teljes meggyőződésből – miszerint ő jól cselekszik, az a helyes, amit ő vél – tűzön-vízen átvinni az akaratát. Mindent csak a saját szemszögéből néz, és szorosan ki is tart a saját nézőpontja mellett. Így gyakran végül minden úgy történik, ahogyan ő szeretné.

Nem feltétlenül azért, mert az a legjobb elgondolás, amit a fejébe vett, hanem azért, mert a partnere, a családtagjai inkább feladják a küzdelmet, és beletörődnek az elkerülhetetlenbe. Mert ha nem így történik, és felhoznák a saját véleményüket, elképzelésüket, akkor erős konfliktushelyzetbe kerülnének: megsokszorozódnak a félreértések, viták, veszekedések.

A párkapcsolatért, a családért kompromisszumokat kell hozni – a legtöbben így gondoljuk. Azonban egyáltalán nem mindegy hogy áldozatot hozunk vagy feláldozzuk magunkat másokért. Ha a párunk, családtagunk erősen önközpontú, a konfliktushelyzet valóban megsokszorozódhat, amiben nehéz felajánlani a kompromisszum lehetőségét, nemhogy elérni azt, hogy közösen hozzunk meg olyan döntést, vázoljunk olyan megoldást, ami mindenkinek jó lehet.

Ha úgy véljük, magunkban is erős az önközpontúság, akkor a legközelebbi szituációban engednünk kell annak, hogy meghallgassuk a másik elképzelését, és be kell tudnunk engedni egy másik perspektívát is a miénk mellé. Vagyis fel kell tárni mindazt, mi az ami mindenkinek jó lehet. Igényeinket és a szándékainkat viszonyítani kell egymáshoz.

És végezetül, hogy biztonságban tudjuk magunkat, válaszoljunk arra a kérdése, mi a legrosszabb, ami történhet velünk, ha valamit ez egyszer másként csinálunk, mert engedtünk egy másik perspektívának? Összedől-e a világ körülöttünk vagy sem?

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: ITT