Két boldog emberből, hogyan lesz egy család?

Azzal a mámorító érzéssel kezdődik, a mindenen áthatoló, sejtekben izzó, szűnni nem akaró folyamatos lángolással, amit úgy hívunk: Szerelem. A szerelemmel kezdődik az egész.

Két külön személyiség, két külön ember egymásra találása a mai világban szinte már csodaszámba megy. Bár technikai oldalról jóval több lehetőségünk van, mint volt száz évvel ezelőtt, ez a nagy szabadság mégis inkább valamiféle hátránya az ismerkedésnek, semmint előnye. Túl sok helyről, túl sok információ és impulzus éri az egyedülálló lányokat és fiúkat, a sok információhalmazból nehéz kibogozni a valódi érzelmet, nehéz észrevenni azt a nagybetűs valakit, aki az Életünk társa lehet.

Mégis, amikor két idegenből közeli ismerős lesz, majd barátság és szerelem alakul ki köztük, amikor két szingli végül egy párrá válik, akkor kezdődik el annak a lehetősége, hogy két boldog emberből család legyen. Apró dolgokkal indul, több és több együtt töltött idővel, közös élményekkel, azzal az érzéssel, hogy már nem tudják elképzelni egy napjukat sem a másik nélkül, hogy a másik hiányától szinten minden percben belehalnak egy kicsit. Majd szinte észrevehetetlenül, tudattalanul ugranak bele a semmibe, és választják egymást párnak mindenekfelett.

Lehet, hogy ezért a döntésért fel kell adni a jól megszokott életet, lehet, hogy munkahelyet kell váltani, lehet, hogy reggelente fél órával korábban kell kelni munkába menet, lehet, hogy napi negyven perccel többet kell utazni, és lehet hogy el kell költözni több száz kilométerre. Mert élete szerelme egy másik országban él. 

Mindez azonban megéri minden percben, amikor a egymás mellett hajthatják álomra a fejüket, amikor esténként együtt nevethetnek a filmeken, és akkor is, amikor már ősz hajjal, egymás kezét fogva visszagondolhatnak majd a kezdeti időkre.

Amikor majd elmesélheti a gyerekeiknek, hogy a sok randi után, lassan összeköltöztek, eljegyezték egymást, hogy közös jövőt terveztek és végül, de nem utolsó sorban összeházasodtak.

Visszaemlékezhetnek arra, amikor először sétáltatak be együtt az első lakásuk ajtaján és megtorpanva végig néztek a sivár falakon, számba vették, hogy mi mindent kell tenni azért, hogy abból egy lakható, kényelmes otthon legyen a családjuk számára. A saját családjuk számára. Amikor még csak terverzték, hogy hol lesz a gyerekszoba, milyen bútorokat vásárolnak a most még üresen tátongó térbe, amikor még csak várták, hogy gyereksírás és kacagás tölthesse be a csupasz helyiségeket. 

Percről percre jobban megismerték egymást, mára már a másik mozdulatából, sóhajából tudják, hogy ki, mire gondol, hogyan cselekszik, miként reagál. Nem felejtjik el azt sem, amikor ez a közös élet olykor már túl sok volt, mert veszekedések és hullámvölgyek tarkították, annyira, hogy külön-külön vagy mindketten arra gondoltak: talán külön könnyebb lenne.  

De, végignézve a komód tetején álló, a falra lógatott sok-sok képet, az együtt töltött pillanatok tárgyi emlékeit, valahogy minden kevésbé boldog pillanatban is a közös család mellett döntöttek az összes nehézség ellenére is.

Miért? Mert az a valaha volt két idegen, minden egyes nap egymást választotta mindenekfelett. Kérdés nélkül. Szeretetből.

Optimista lennék? Igen! Még egy válással is a küszöbön.

Kép: Unsplash