Kávéházi beszélgetés: Az igazi szerelem nem akadálymentes!

Szerelem. Ezt akarjuk mindannyian, de vajon képesek vagyunk átadni magunkat az érzéseknek? Vagy várunk a nagy romantikus fordulatokra? Amik, ha nem jönnek el maguktól időben, akkor sutba is kell vágni a kapcsolatot? Egy kávéházi beszélgetés:

Majdnem kiesett a kanál a kezemből, egyenesen a fehér csokoládés kávémba, amikor a nő a másik asztalnál visszakérdezett: – Tényleg beszélnem kellene vele arról, hogy merre tart a kapcsolatunk?
A népszerű kávézólánc kerek kis asztalai szinte az összes üzletben közel egymáshoz vannak tolva, aki oda beül, és beszélgetni kezd, tisztában van azzal, hogy szinte nyílt titok, ami ott elhangzik. Így gyakran előfordul akár az is, hogy hamar bekapcsolódik egy-egy idegen a beszélgetésbe, két külön asztaltársaság összeismerkedik. Most is ez történt, talán valahogy önkéntelenül elárultam magam, hogy meglepett maga a kérdés. Miért? Mert pont ugyenez a kérdés hangzott el egy nappal ezelőtt valaki mástól. Hiába igyekeztem bőszen a laptopomba feledkezni, nem tarthattam magamban a meghökkenésemet, mert a barna és a szőke nő kíváncsian várta a válaszomat.

Nevén nevezni a kapcsolatot

Beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, a barna hajú nő nem igazán jut el a párkapcsolataiban arra a szintre, hogy megbeszélje az aktuális partnerével, mit is szeretnének egymástól. Most is így van. Együtt van valakivel, akivel jó együtt lenni, ám mintha nem haladnának előre. De kerüli a témát, nem kérdez rá a helyzetre. Mert arra vár, hogy minden úgy legyen, mint a mesékben, a filmekben. Azaz várja, hogy egyszercsak egyértelmű lesz, hogy ez a kapcsolat egy szerelem. – Ha rákérdeznék, és kiderülne, hogy ez csak szex, akkor nemcsak szörnyen érezném magam, hanem még az esélyét is elveszíteném, hogy több lehessen – szedi össze az érzéseit a barna nő, majd folytatja – lehet, hogy ez önbecsapás, vagy ostobaság, de most mégis mit kéne tennem, olyan ciki és lealacsonyító kimondani, hogy mi most csak szexelünk?! – teszi fel a költői kérdést a barna hajú nő.

A szőke nő, aki amúgy gyermektelen, facér, de semmiképpen se nevezné magát szinglinek, így fogalmaz magáról: – Jelenleg éppen nincs partnerem. Mindig a legelején tisztázom, hogy mit nem szeretnék. Nem szeretnék sem házasságot, sem gyereket. Hiába vagyok mindjárt negyven.

Kérdően néznek rám, mit gondolok erről. Tulajdonképpen nem tudok mást tenni, mint megerősíteni a szőkét, mert én is így vélem, arra, hogy mit szeretne egymástól két ember, arra már az elején ki kell térni. Ugyanakkor hozzáteszem: – Szerintem két ember már a legelején érzi, hogy a köztük kialakuló kapcsolat milyen típusú lehet, mondjuk úgy, megmozdult bennük a kémia vagy sem, amit képesnek kell lenniük összeegyeztetni azzal a jövőképpel, amire vágynak. Ha például valaki komoly kapcsolatot keres, de akivel találkozott azzal már az elején érezhető, hogy rövid távig futhatnának csak együtt, akkor tisztázni kell, hogy abból így lehet valami vagy sem. A főbb csapásvonalakat kell csak megadni, és hagyni, hogy a maga útján kibontakozzanak a dolgok. Mert, ha nem így teszünk, akkor vagy beleéljük magunkat valamibe, ami nincs, vagy éppen hogy nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget annak, ami meg van.

Na, itt felszisszen a barna hajú hölgy, akiről egyébként kiderül, hogy negyvenéves, elvált, és hasonlóan hozzám, ő is egyedül neveli a fiát, hogy pont ezért nem mer rákérdezni a dolgokra. Mert, ha számára kiderül, hogy valami nem lehet több, akkor elveszíti a reményt, szerinte nem szabad elrontani az elejét azzal, hogy megbeszéljük merre van az arra. Egészen pontosan így fogalmaz: – Lehet, hogy egyféle romantikus hazugságban élek, mert úgy érzem, akit felülről rendeltek nekem, az annyira passzol majd hozzám, hogy semmi nem lesz kérdés a kapcsolatunkban. Így volt tizenhét éve a volt férjemmel is, ebben hiszek most is.

Nem írtunk alá még semmit

A szőke nő erre így reagál: – Nem írunk azzal alá semmit szerintem, ha azt mondjuk a másiknak, hogy nem komoly kapcsolatban gondolkodunk, ahogy azzal sem történik semmi, hogy kimondjuk, de mi komoly kapcsolatot akarunk. Hiszen én sem zárom ki a lehetőségét, hogy egyszer nem gondolom meg magam, és nem akarok majd később férjhez menni. De míg nem érzem így egy férfival sem, hogy na vele igen, addig én erre rendezkedem be. Ha azt mondjuk, csak lazán, de hagyunk időt egymásnak, akkor abból szerintem azért még bármi lehet. És szerintem ez most így ennyi idősen már teljesen más, mint húsz éve volt.

A szőke nő szerint, a barátnője tizenhét évvel ezelőtt valószínűleg azért nem kérdőjelezett meg semmit, mert nem voltak még rossz tapasztalatai, ami megzavarhatta volna a rózsaszín felhőt, ami mindent beterített akkor felettük. Akkor még nyugodtan hihetett a mesékben, abban is, hogy igen, ha két ember egymásnak van teremtve, akkor azok tökéletesen passzolnak is egymáshoz. Igenis az igazi szerelem nem akadálymentes, ezt tudomásul kell venni! És messze nem olyan, mint a filmekben, a mesékben.

A barna hajú elismeri, hiába telt el másfél évtized, a házasságkötése óta, vált el, majd szakított több tucatszám, ő még mindig el akarja hinni, hogy akik valóban szeretik egymást azok maradéktalanul össze is illenek, pont úgy ahogy a romantikus love storykban.

Csak a mesében

A szőke nő szerint viszont nem létezik olyan, hogy valakivel maradéktalanul összeillünk. Bár a kezdeti lelkesedés és az érzelmek először mutathatják azt, hogy mindenben passzolunk, és igenis érdekel bennünket minden, amit a másik fél tesz, amivel foglalkozik, ami őt érdekli. Ami a szőke szerint pont jó, hogy kíváncsiak vagyunk a másikra, ám ha kiderül, hogy pont nem szeretünk fallabdázni, nekünk siralmasan unalmas a városnézés egy utazáskor, vagy a világért sem ülnénk fel a másikkal egy motorra, attól még ne illenénk össze. Bizonyára fordítva is lenne olyan, számukra fontos elfoglaltság, hobbi, amit meg a másikat nem érdekli. – De ez nem gond. Sőt! A külön töltött idő nem a kapcsolat ellen, hanem ellenkezőleg, mellette szól, ha a közös és a külön töltött idő után viszont, figyelünk a másikra, mert valóban érdekel a másik élménybeszámolója – hadarja a szőke.

Újra egymásra néznek, de hiába, megint a szőkével értek egyet, miközben azon törőm a fejemet, hogy ne haragítsam magamra a barnát végérvényeseb. Igyekszem óvatosan fogalmazni: – Én is szeretnék hinni a tündérmesékben, de szerintem nagyon fontos, hogy hagyjuk felfedezni egymás valóságát, és ne akarjuk előre eldönteni, hogy az érzelmek mindent legyőznek. Töltsünk minél több időt együtt ahhoz, hogy megtaláljuk a közös érdeklődési pontokat, de kiderüljenek az ellentétes pólusok is. És ne bánkódjunk, ha vannak különbözőségek, mert mindenkinek kell saját idő.

Itt mindannyian elcsendesedtünk, mert mind a hárman, magunkban, csendben átgondoltuk a saját magunk párkapcsolatát, míg kihörpintettük a maradék kávénkat. Mielőtt még elbúcsúztunk volna, most én leptem meg a barnát és a szőkét a kérésemmel, miszerint járuljanak ahhoz, hogy név nélkül lejegyezhessem mindezt a Szoknya és Nadrág Magazinnak. Megengedték.

Köszönöm! A vörös

Kép: Unsplash