Jó szülő-rossz szülő dilemma: Próbafelvételi otthon mindenekelőtt?

Nem hagy nyugodni a gondolat a tesztelést illetően. Mire is gondolok? A középiskolai felvételi tesztek itthoni gyakorlására. Mikor kellene nekiállni? Mivel tesz jót, jobbat, kevésbé jót, rosszat, vagy lesz egy szülő egyenesen felelőtlen– ha leülteti a gyereket most, azonnal, máris, hogy felmérje, mit tud vagy éppenséggel mit nem tud, vagy még vár vele. De meddig? Lehet, hogy máris késésben lenne minden szülő, akinek a gyereke még évekre van a középiskolai felvételitől?

A társadalmunk rengeteg kérdésben megosztó véleménnyel bír. Érezhetjük akár úgyis, hogy lassan már semmiben nincs közmegegyezés, nincs norma. A barátságok, a rokoni szálak akkor maradnak épek, ha inkább nem megyünk bele semmilyen véleménycserébe, mert abból könnyen nézeteltérés, mi több vita születhet.

Az oktatás is ilyen veszélyes beszédtéma, talán azért, mert a hazai oktatást átláthatatlanság, kétely, bizonytalanság és így kilátástalanság övezi. Úgy érzem, lassan elveszem a kételkedés tengerében, egy témában, ami eddig, ennyire nem fertőzött még meg engem.

Feneketlen mélység

Eddig. Most teljesen felkavart az egész téma, amikor az ITT olvasható írásunkhoz egyre mélyebbre ástam magamat a középfokú felvételi eljárás kérdésében, amihez, olyan szülőkkel beszélgettem, akiknek idén felvételiznek a gyerekeik, a múlt hétvégén írták meg a központ középfokú felvételit magyarból és matekból. Ám válaszok helyett csak egyre több kérdés merült fel bennem.

Mégis mi lenne a helyes út? Mitől leszek jó szülő-rossz szülő?

Mikor kell egy gyereknek el kezdeni készülnie a majdani középiskolai felvételihez? Mennyi idővel a felvételi előtt? Egyáltalán milyen iskola jöhet szóba? Alapítványi, magán-, állami vagy egyházi iskola? Két tannyelvű, nyelvi előkészítős vagy nyelvi tagozatos osztály? Négy, hat vagy nyolc évfolyamos gimnázium? Vagy technikum? Számtalan lehetőség, és számtalan információ. Mikor kell elmondani egy gyereknek mi között mi a különbség, amikor még nekünk felnőtteknek is bonyolult?

A fiam most ötödik osztályos, és nem szerepel a terveink, de még a gondolataink között sem, hogy hatosztályos gimnáziumba menjen. A négyosztályos gimnázium lehetősége is csak egy pillanatig volt eshetőség. Hamar elvetettük, amikor kiderült tanulási nehézségekkel áll szemben.

Eddig úgy éreztem, a hetedik osztályig van még időnk azzal foglalkozni, hogy majd milyen esélyei lennének a továbbtanulásra. Úgy éreztem, elég, ha mindig kihozzuk, kicsalogatjuk belőle a maximumot. Ha folyamatosan támogatjuk. És közben figyeljük őt: miben jó, miben kevésbé, mi érdekli, mi az, amiben esetleg a saját jövőjét látja? De most elbizonytalanodtam: lehet már nincs időnk?

Feneketlen mélység úgy érzem, az a rengeteg megválaszolhatatlannak tűnő kérdés, ami a szülőkben felmerül a gyerekük középiskolai tanulmányát tekintve. Mert, ahogy minden más gyereket érintő kérdésben, úgy ebben is megoszlanak a vélemények: Mégpedig élesen és szélsőségesen.

Jó szülő-rossz szülő dilemma: Szükséges az otthoni próbafelvételi tesztek gyakorlása vagy sem? És ha igen, mikortól?

Próbafelvételi otthon

Hallom szülőktől, olyanoktól, akiknek csak egy-két-három-négy év múlva lesz esedékes, ők már készülnének a felvételire, rendszeresen tesztelnek a gyerekkel. Havonta egyszer, kéthetente vagy akár hetente. Ez utóbbit, hogy minden hétvégi programjuk a tesztelés volt, azoktól hallottam inkább, akiknek a gyermeke most írta meg a középfokú felvételi tesztjét.

A másik dilemmám azon túl, hogy máris el kellene-e kezdenünk próbafelvételi teszteket megíratni a gyerekkel vagy sem, az is nagy kérdés számomra, hogy mi a jó magatartás a szülő részéről, mikor meglátja a gyerek teszteredményeit?

Ha jól sikerül, akkor magasztalja a gyereket az égbe, mert na, elsőre milyen okos volt, vagy a szülő csak ismerje el a gyerek tudását, de ne reagálja túl, nehogy elbízza magát? Ha közepes eredménnyel zárul az otthoni próba, mi a helyes kommunikáció, vigasztalja azzal a szülő a gyereket és önmagát, hogy ez volt az első megmérettetés, nem baj, ha ez nem lett olyan jó?

És mi legyen a továbbiakban? Mennyit csináljunk végig? Az elmúlt évek összes felvételi tesztjét? Komolyan? És hogyan vegyem erre rá őt? És magamat? Hogyan kell a gyereket elismernünk, biztatnunk, ha nincs kedve és ereje hozzá, ha kudarcként éli meg, ha fáradt, hogy de, akkor is csinálja?

Otthon is versenyistállót kell berendeznünk? Kivel versenyzik a gyerek? Önmagával, másokkal, a szülővel, a szülő álmaival vagy a sajátjaival?

És mindezt úgy, hogy véleményem szerint a gyerekek így is le vannak terhelve?!

Merre tovább? 

Tényleg mihez, mennyi pont kell? És tényleg, egyáltalán hová szeretnénk, ha járna majd a gyerek? Mit kell követnünk, amit mi szeretnénk, ami szerintünk jó a gyereknek, vagy legyen úgy, ahogyan ő szeretné? Tudhatja egy 11-12-13-14 éves, hogy mi jó neki? Ha visszagondolok, bár én tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni, azt, hogy azt hogyan, milyen úton kell elérnem, azt nem láttam. És a szüleim sem. Éppen rendszerváltás volt akkor.

Ha a saját fiam esetét nézem, most 11 évesen kellene eldöntenie már, hogy vagy éljen a balettnek, négy és fél év tánc után, vagy a történelem, természettudomány iránti érdeklődése legyen a középpontban?

Azt a kérdést már fel sem merem tenni, mi van akkor, ha az első teszt cudarul sikerül? Azonnal menjek Dunának? Vagy inkább ne? Mennyi tesztet kell kitölteni, milyen időközönként és hogyan készüljünk fel rá, tanuljon erre is külön a gyerek? És valójában mégis mi számít jó eredménynek?

Az ötven pont a cél, vagy elég a 49, vagy örüljek, ha harminc pontot elér, vagy mit gondolunk: hiába négyes tanuló, egy tanulási nehézséggel küzdő gyereknek nincs is jövője? Egyáltalán az jó vagy rossz, ha elfogadom, hogy a fiam négyes tanuló és nem ötös, többet kellene kisajtolnom belőle?

Valóban minden gyereknek gimnáziumba kell bekerülnie, mert az a gyerek, aki egy technikumba jut be, az valóban már teljesen elásta volna magát? Jövőképe csakis egy gimnazistának lehet? És az sem mindegy melyikbe jut be?

Állj…állj…állj, mondom magamnak. Bőven elég számunkra most a napi nehézség. A tornyosuló leckék, a folyamatos beszámoltatások az iskolában, a heti három alkalom balett, nem fér bele még az is, hogy próbafelvételizen a gyerek. Vagy van erre időnk? Kell, hogy legyen? Ki kell csikarni?

Mit tegyünk, hogy legyen idő és energia a tesztekre, hagyjuk el a balettet? Na de mozgásra szükség van, és szereti a gyerek.

De mit is tesztelünk? A gyerek tudását, az én nevelési módszeremet, a gyerek kitartását, vagy az én kreativitásomat a motiválásban?

Jó szülő-rossz szülő dilemma

Mit kell tennem? Úgy érzem, az egész középfokú felvételire való felkészülés otthon, a tesztek kitöltésével nem más, mint egy jó szülő-rossz szülő teszt. Ha nem tesztelem a gyereket idejekorán, ha nem mérem fel a tudását, ha nem kezdem a fiamból kihajtani a jobbnál is jobb eredményt, ha nem töltök időt külön ezzel is, ha nem fogadok tanárt mellé, minden tárgyból, amiből kétes jegyre áll, akkor rossz szülő vagyok.

De akkor is rossz szülő vagyok, vagy éppen jó, ha mindezt megteszem vele és magammal? Ha nyúzom, kizsigerelem, hogy tanuljon külön, és időközönként újra és újra tesztelje magát? Jó vagy rossz szülő vagyok, ha nem hagyok időt a fiamnak az amúgy is megfeszített tempó mellett nyugodtan pihenni, ha nem hagyom őt még gyereknek lenni, mert már a jövőjével ijesztgetem? Kit ijesztgetek? A gyereket vagy magamat? Vagy mindkettőnket?

Az is kérdés: attól kellene jó szülőnek tartanom magamat, ha még többet dolgozom, a gyerekemtől (és magamtól) szabadidőt elvéve azért, hogy legyen arra is még pénzem, hogy magántanárokat tudjak fogadni? Akkor is, ha a plusz munkával magamat csinálom ki? Vagy azt a pénzt inkább költsem arra, hogy amikor lehet már inkább utazzunk, és abból töltődjünk?

Hol van mindenben a gyerek elképzelése, véleménye, akarata, jövőképe és legfőképpen a jelene és gyerekkora? Hogy kell jól terelgetnem őt? Mi a jó? Hagyjam, tegyen a saját tempója, megérzése és belátása szerint, vagy vegyem el tőle a gyeplőt és tartsam szorosan?

Mitől vagyok jó szülő, avagy rossz szülő? Mivel teszek neki a legjobbat és hogyan? Hogyan lesz a gyerekemnek (biztos) jövője? Hogyan járulok legjobban ahhoz, hogy jó élete legyen? Boldog legyen?

Próbafelvételi otthon mindenekelőtt, vagy mégsem? Egy kérdés, ami sehogy sem hagy nyugodni.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pexels