Jó estét! – Van az úgy, hogy néha a Szoknyák is elfáradnak

Jó estét! – 

Van az úgy, hogy néha a Szoknyák is elfáradnak

Nehéz idők járnak mostanában. Legalábbis így érzem. Sokkal nehezebb minden, mint fél éve. Nincsen kényszerű bezártság, de mégis. Lelkileg nehéz. Nehezebb. Mintha most csapódna le minden abból, ami a világban történik.

Nem is a történésekkel van baj. Az élet úgy megy tovább, ahogyan tud. Ha ezért mi, emberek vagyunk a felelősek, akkor is. Ha nem vagyunk felelősek, csak csendben, pislogva figyelünk, akkor is. Ha tehetetlenek vagyunk is. Most még. Ez nem baj.

De akkor is nehéz olykor. Ilyenkor mi történik? Azt tudom elmondani, hogy velem mi történik. Vagyis megpróbálom elmondani. Mert én csak a saját világomban vagyok otthon. Azt ismerem. Az én világomban most minden csendes. Olyan, mint amikor az asztronautákat kilövik a világűrbe.

Néma csend. Csak a saját lélegzetvételünket halljuk. S most jut eszembe, ez milyen jó hasonlat. Ott, az űrben, ahol körülvesz a világmindenség. Felülről látjuk az egész világot. Szó szerint körülvesz a világ. És a lélegzetvételünk?

Ahogyan az asztronauta hallja az űrhajós sisak alatt, majdnem olyan most nekünk a maszk alatt. A maszk uniformizál, miközben elzár a külvilágtól. Maszkban mindenki egyforma, hiába választunk ilyen, olyan mintás változatot. Olyan, mint az egyenruha. És elzárja egymás elől az embereket.

Bár mostanában sokszor kimozdulni sincsen kedvem otthonról, nem hogy más emberekhez. Elfáradtam. Igyekszem mindenben meglátni a pozitívat, a szépet, de megengedem magamnak, hogy rosszkedvem legyen. Hogy egyedül legyek. Saját magammal. Tudom, ilyenkor a legjobb a természetben lenni. Figyelni a vizet. Vagy a hulló faleveleket.

De én szeretek itthon lenni. És sorozatokat nézni. Így legalább történik valami. Mindig más. Ezért van az, hogy mostanában sokszor írunk sorozatokról. Van az úgy, hogy néha a Szoknyák is elfáradnak. Ilyenkor sorozatokat néznek. Ilyen nálunk most ez az időszak.

Szerző: Karóczkai-Müllner Helga
Kép:Unsplash