Jó estét! – Svédcsavar: a család biztonságából könnyű farkast kiáltani

Jó estét!

Svédcsavar: a család biztonságából könnyű farkast kiáltani!

Hosszú évek óta zavarba esem, amikor nekem szögezik a kérdést, te miért nem élsz Svédországban, ha az édesapád ott él? Kilencéves voltam, amikor az apukám a családjával Svédországba ment. A pontos megfogalmazás az lenne disszidált, de számomra csúnya ez a kifejezés, nem is szeretem használni. Akkor sem, ha igaz a szó jelentése: azért kerekedett fel, mert nem akart itt élni, ebben az országban, abban a rendszerben, ami akkor volt, ami elől elszökött. 

Azért nem szeretem ezt a szót, hogy disszidált, mert egy kislánynak, még ha érti is, hogy a szökés nem előle, hanem egy ország elől volt, akkor is fájdalmas, hiszen ő veszített elsősorban. Nem egy ország. Nem egy ország veszíttette el az édesapját, hanem egy kislány. Történetesen én. Aki, egyébként családban élt így is. Nagy-nagy családban. 

A nagyszülőkkel, és nagynénivel, nagybácsival, benne egy szigetként ketten az édesanyámmal éltem. Egy nagypolgári lakásban. Egy percig nem éreztem úgy, hogy ne családban élnék. Család:nagymama, nagypapa, nagybácsi, nagynéni, anya és gyermeke. Akkor sem, amikor később, az anyukámmal elköltöztünk és ketten éltünk, én akkor is családban éltem. Család: anya és a gyermeke. 

Miközben a családom másik fele Svédországban élt. Az apukám, a felesége és a testvérem. Igen, a féltestvérem, de mit számít ez, nekünk ez eszünkbe sosem jutott, hogy ne lennénk teljes értékű testvérek, csak azért, mert nem egy az anyukánk. Megmagyarázni fafejű embereknek annál nehezebb volt, ezt kikerültük azzal, hogy inkább nem beszéltünk olyanoknak egymásról, akiken süket füleket találtunk.

Család voltunk később ketten a férjemmel is. Család: férj és feleség. Hosszú évekig éltünk így, ketten alkotva a saját családunkat, kialakítva a saját szokásainkat. Aztán megszületetett a gyermekünk és lettünk hárman, mondhatni klasszikus család: férj, feleség és gyerek. Míg úgy nem hozta a sors, hogy elváltunk. A fiamnak az a család, hogy vagyunk mi ketten: anya és fia.

A család számomra, bármilyen alakot ölthet, én abban nem leszek más. Egy hívő, keresztény ember vagyok, aki, ha becsukja a szemét, a szíve mélyén azt látja, a családban hárman, négyen, öten, sokan vannak. Nő, férfi és számtalan gyerek. De a valóság olykor mást hoz. Most ez a más van.

Semmivel nem vagyok sem több, sem kevesebb azért, mert éppen nem a klasszikus családban élek. És más sem lesz sem kevesebb, pláne nem több, csak azért, mert klasszikus családmodellben él: anya-apa-gyerekek. 

A család biztonságában élve könnyű farkast kiáltani, pedig nem ártana azzal tisztában lenni, hogy nem tudjuk mit hoz a holnap. Válások voltak, vannak és lesznek. Senki ne kiáltson farkast másokra, mert a család áldott biztonságában él! (már ha az biztonságot nyújt valóban, a szeretet kérdéséről már nem is beszélve!)

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Pexels