Jó estét! – Rajzolnék azért masnit is arra a halálfejre

Jó estét! 

Rajzolnék azért masnit is arra a halálfejre

Ha megszületik egy gyermek, akár fiú vagy kislány, szerintem rögtön látszik rajta, melyik nemhez tartozik, és nem csak azért, mert kék a vagy rózsaszín zoknit visel. A kisfiúk már a pólyában kihúzzák magukat, mint egy huszár, alig lehet őket a ruhába gyömöszölni, a lányok pedig már egy naposan nőies eleganciával viselik a fodros rózsaszín rugdalózót, és olyan formás és hosszú a körmük, mint utána soha, pedig nagyon szeretnék. Ez később sem változik.

A lányok a pörgős szoknya, csillámpóni, pisilős baba szentháromságban hisznek, és tényleg rózsaszínben látják a világot, míg a fiúk a legbékésebb játékkal is azonnal tudnak lőni, és profi járművezetők, legyen az kismotor, dömper, vagy bármi más. Várat és erődöt építenek akármiből, és meglepve veszik tudomásul, mikor az első arra járó kislány függönyt tesz a várkapura, és virágot a képzeletbeli ágyúk csövébe.

Szerintem ez így van jól. Az alábbi történet is a fentieket igazolja: Levente fiam utolsó éves az egyetemen. Tanár bácsi lesz, ha a sors is úgy akarja. Rajzórát tart harmadikos gyerekeknek. Témát kellett választani, hát legyen az a kalózkodás. A gyerekek piszkosul élvezik. Jelmez készül, papírkard és kincsesláda, ez utóbbiba aranyrögök és pénzérmék. Végre valami csillogás, a lányok élvezettel festik a kavicsokat, hadd ragyogjanak. A fiúk halálfejes tallérokat gyártanak joghurtosdoboz fedőből.

Egy kislány odasomfordál „Levi bácsihoz” halkan megkérdezi, nem csinálhatna-e ő is érméket. 

– Dehogynem! – mondja Levente, és máris előrajzolja neki a halálfejet. A kislány méregeti, méregeti: – Tanár bácsi! Nem túl fiús ez? 

– De Pannika! Ez kalózos, ennek ilyennek kell lenni!

– Hát nem is tudom. Én azért mégis rajzolok erre a halálfejre egy masnit…

Szerző: Nagyné Banadics Anikó

Kép: PNGio