Jó estét! – Nincs főnököm. Ezért lenne jó panziósnak lenni?

Jó estét!

Nincs főnököm. Ezért lenne jó panziósnak lenni?

Ma reggel megkérdezték, szeretem e a munkám. Milyen panziósnak lenni?

– Jó – mondom – hiszen nincs főnököm.

Pár perccel később már az ágyat húztam, járt az agyam közben szokás szerint: – Jó, persze jó, de nem ezért jó. Húzom az ágyneműt, amit korán reggel vasaltam. Ropogós, illatos, még meleg, mint a frissen sütött kenyér. Önkéntelenül is nagyot szippantok belőle. Csukott szemeim mögött ringó búzamezőt, barna héjú kenyeret, napraforgótáblát látok. Ilyen illatot egy laborban sem tudnak teremteni a tudósok. Az ágy kész, végigsimítom. Újra, és újra, míg minden ránc eltűnik. Szép…

Látom benne a nagymamát, aki ritkán látott unokának mesél éppen. Látom a szerelmeseket, akiknek a behúzott függöny mögött ott az egész világ. A házaspárt, aki összemosolyog, és nosztalgiába merül. A nénit, akit a családja hozott el, legszebb hálóingében, amit a kórházra tartogatott. Már hajnalban tesz vesz a konyhában, csendben nézegeti az ibolyás bögrét, amilyen neki is volt. Látom a ráncos kezét, ahogy az ágy faragott gombját simogatja. Szeme a múltba néz, keresi fiatalkorát.

Látom az Amerikában élő írónőt, aki csak ül, és hallgatja a kályhában pattogó tüzet. Sok sok embert látok, akik mind idegenként érkeznek és kedves ismerősként távoznak. Pedig ez csak egy ház, régi bútorokkal. Nincsenek minősítő csillagok, nincs welness részleg. Komfort is alig, de minden van, ami a léleknek kell. Történetek vannak, amit a bútorok hordoznak, diófa van, és pad, ahol a vándor pihen.

Vidáman billegő muskátlik hívogatnak, és még a rigó is tudja, mikor kell énekelni. Százéves székek húzzák ki magukat a sarokban, hogy maradásra bírjanak, és vitrinben megöregedett kávéscsészék kéredzkednek a két tenyered közé. Szóval ezért jó panziósnak lenni.

Szerző: Nagyné Banadics Anikó
Kép: Boróka Vendégház