Jó estét! – Kacagtató online oktatás: hímzőtű a szénakazalban

Jó estét! – Kacagtató online oktatás: hímzőtű a szénakazalban

Az online oktatásról annyi mindent lehetne mondani. Jót és rosszat egyaránt. Gyerek, pedagógus és szülő szemszögéből megannyi vélemény, benyomás, illetve tapasztalat is lehet. A kacagtató nem tartozik valószínűleg a leggyakrabban használt jelzők közé. A kacagtató jelzőt –félek–  kevés ember használná, megértem azt a sokféle okot, amit fel lehetne sorolni, hogy miért nem kacagtató. Én mégis, az idén visszatérő, online általános iskolai oktatást hallgatva-figyelve meglehetősen sokat tudtam kacagni, mégpedig jóízűen az elmúlt hetekben.

Az online oktatás számomra olyan mint egy extrém kalandpark, csak otthon. Minden alkalomra tartogat valami megfejtendő, megoldandó, kivitelezendő megoldást, abban a keretben, ami otthon van. A mai volt számomra a legmeglepőbb és ezen tudtam a legjobban kacagni. A mai technika óra a következő elvárással kezdődött: Vegyen a gyerek elő egy hímzőtűt és hímzőfonalat. 

Mi sem természetesebb ugye? Olyan, mintha cukrot vagy sót kérne a pedagógus. Mondjuk nálam mindkettő egyszerre fogyott el az online oktatás első hetére, amikor ráadásul még karanténban voltunk a koronavírus miatt, szóval jó, hogy nem limonádét vagy só-liszt gyurmát akart volna készíttetni a gyerekekkel. De azért só és cukor általában szokott otthon lenni, de hímzőtű? 

Rögtön végigsuhant a fejemen, vajon hány háztartásban lehet találni hímzőfonalat és tűt, na meg olyan kartonpapírt, amire nyuszit vagy tojást rajzolva ki lehet azt hímezni. Már csak azért is kacagtam a kívánságon, mert pont pár napja regisztráltam hogy nincs egy rendes tű itthon. A hímzőfonallal kevésbé volt problémám. Tűt meg kértem a szomszédtól, akinek foglalkozásából hívatottan is van otthon egy meglehetősen sokszínű készlete. Óvó néni. Jóízűt kacagott ő is, amikor meghallotta a pedagógusunk kérését.

Mire visszaléptem a lakásba, a tűvel a kezemben, már hallottam is a tanárnő hangját, amint az egyik tanulót, amelyik nem talált otthon tűt, arra biztat éppen, hogy oldja meg kreatívan ezt a helyzetet. El nem tudtam képzelni, hogyan gondolta azt, hogy kreatívan? Mégis mivel lehet helyettesíteni egy tűt? És miért kellene egy tizenegy-tizenkét éves gyereknek feltétlenül tudnia, hol tartják otthon a varrókészletet? A tanárnő egy lyukas mentőövet is dobott: keressen a tanuló ziherejsztűt….mégis mire? Varrni? 

Szerintem, ha a tanárnő kívülről tekintene minderre a kérésre,-elvárásra, szituációra akkor önmaga is felkacagna, hogy kérhetett pont egy hímzőtűt? Minden napra jut egy hasonló meglepetés. Mindegyiknek magamban adok egy mottót, a mai napnak ez lett: Hímzőtű a szénakazalban.

Órák után egyébként elmentünk a fiammal a közeli hipermarketbe és vettünk egy új tűkészletet, volt benne hímzőtű is. Hozzáteszem, az áruházban a hímzőtűt úgy kerestük, mint a tűt a szénakazalban. Az utolsó olyan tűkészletet hoztuk el, amiben hímzőtű is volt. Meglehet, a többi szülő is elrohant tűt venni. Ziher, ami ziher. 

Szerző:  Polgár Ágnes
Kép: Burst