Jó estét! – Igenis lehet nem polgári, hanem extrém módon idősödni!

Jó estét!

Igenis lehet nem polgári, hanem extrém módon idősödni!

Kicsi korom óta érdeklődéssel hallgatom a nálam idősebbeket, a jóval idősebbeket is. A nagyszüleimet főleg. Érdekelt a tapasztalatuk, mindaz, ami számomra még ismeretlen volt. Vagy nem is lehetett ismert, esetleg nem is szándékoztam volna találkozni az említettekkel, például a bombázással. Viszont az érdekelt, hogyan éltek túl számos nehézséget.

Ma sincs ez másként. Mindig is voltak nálam idősebb, jóval idősebb barátaim, ismerőseim. Mert szerintem a barátságban nem számít a kor. Annyira nem, hogy vannak nálam jóval fiatalabb barátaim is, akiknél nem biztos, hogy tapasztaltabb vagyok, de lehet olyan terület, amiben igen. Jó példát mutatni nem kor kérdése. Rossz példát mutatni sem, bár az okos ember inkább más hibájából tanul.

Ám amit a saját bőrünkön, testünkön tapasztalunk, az valódi tanulságot ígér. Minél több nehézséget viselünk jól, annál szélesebb az életismeretünk.

Az ismeretségi körömben van egy 79 éves nő. Mondhatnám néni, de annyira nem látom a szó legszorosabb értelmében néninek, mert annyira aktív, fiatalos személyiség. Mondhatni extrém módon az. Már ismerkedésünk első pillanatában megengedte, felszólított, kérte: tegezzem. Igaz, hogy a közeg, amiben találkoztunk eleve ezt hozta magával, én mégis nehezen tudtam eleget tenni a kérésének.

Persze tegezem, de nem bírok vele nem extra módon udvarias lenni. Pedig ő, mai szóval élve extra laza. Eleve ott kezdődik az egész, hogy van 14 unokája és 5 dédunokája, akiknek szerintem mind pontosan tudja a nevét és a korát is. Egészen biztos vagyok benne, hogy még össze sem keveri őket. Egyébként a férje sem más, ő is mindig megy valahová, sosem található otthon. Ráadásul, hol egy, hol kettő egyetemista unoka is él náluk.

Bárhogy nézzük, az ismerősömről elmondható, hogy extrém élettapasztalattal bír. Pedig a legfontosabbat még nem is említettem, két helyen dolgozik még hetvenkilenc évesen. Ami a legjobban tetszik benne, hogy ő maga úgy fogalmaz, hogy semmit sem csinál polgári, szokványos módon, így aligha érdekes, hogyan éli meg az időskorát.

Tény amit állít: ahány ember, annyi életfelfogás. Szerinte, ő maga abnormális a közgondolkodás szerint. Példaként említi: – Nem várom, hogy majd a gyerekeim segítsenek, hanem én keresem a minél szorosabb kapcsolatot, és az esetleges segítés lehetőségét. Ahogyan az igében van: „Ha­nem a vi­lág bo­lond­ja­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, hogy meg­szé­gye­nít­se a böl­cse­ket, és a vi­lág erőt­le­ne­it vá­lasz­tot­ta ki ma­gá­nak Is­ten, hogy meg­szé­gye­nít­se az erő­se­ket. (1 Korinthusi 1)

Bevallom, nekem ez az életszemlélet nagyon tetszik, azt hiszem én is így szeretném hetvenkilenc évesen élni az életemet. Ilyen extrém módon. Még akkor is, ha annyi idősen már nekem is lesznek itt-ott fájdalmaim. De tanulva az ismerősömtől, bízom benne, hogy némi önsajnálat után, majd én is meglátom mindazt, amit most ő is. Az okot a hálára, hogy extrém módon pörögjek én is tovább.

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pixabay