Jó estét! – Hurrá! Kezdődik az iskola, óvoda, a munka. Biztos hurrá?

Jó estét!

Hurrá! Kezdődik az iskola, óvoda, a munka. Biztos hurrá?

Alig ért véget a karácsony. A legtöbb családnál még áll a karácsonyfa, és talán még maradék bejgli vagy mézeskalács is akad. A szilveszteri koccintás pláne néhány napja volt. De már máris véget ért a téli szünet. Holnap kezdődik az iskola, az óvoda, a munka. És mi ennek egyáltalán nem örülünk.

Pedig lehetne végre csend. Mert ahol egynél több gyerek van, ott minden van, de a csendes percek azok hiányoznak. A téli szünet pedig mégis csak két hétig tartott. Sok időt töltöttünk itthon. Az idei ünnepen a társasági kapcsolatainkat is minimalizáltuk – mi legalábbis. Tehát többet voltunk – újra – együtt öten a négy fal között. Ami nem volt egyszerű.

De miért is lenne? Minél több ember él egy fedél alatt, annál többféle igényt kell kielégíteni. Ami tetszik az egyiknek, nem tetszik a másiknak. Tény: a gyerekek hangosak, mindig mást akarnak, egymás szavába vágnak, rendszeresen összevesznek valamin. Nem elég jó a reggeli, valaki eltüntetett egy létfontosságú legó-darabot,  és különben is: túl sokan vagyunk egy szobában, valaki menjen ki. Mindig van ok a problémára.

Szülő legyen a talpán, aki ilyen helyzetben higgadt tud maradni, és minden otthonlévő kedvének eleget tud tenni. Valaki biztos mindig sértődött valami miatt.  Tehát örülnünk kellene, ha ennek végre vége, nem?

És mégsem. Mert még ez a zűrzavaros együttlét is jobb, mint újra visszaállni a napi rutinhoz. Időre kelni, és mindent az időnek alárendelni szerintünk az egyik legfárasztóbb dolog a világon. S ha kezdődik az iskola, újra korán csörög az óra, és mindent annak rendelünk alá, hogy odaérjünk – valahova.

Nem kárpótol az sem, ha több időnk marad magunkra. Nyugodtan kávézni, öt percig csak úgy csöndben – vagy majdnem csöndben, de legalábbis a gyereküvöltést mellőzve – meredni a távolba. Ezek persze jó dolgok, és mégis.

Mert hiába panaszkodunk néha a kihűlt kávénk, az állandóan elégedetlenkedő családtagok, vagy a gyerekek igényeinek kedvezve az újra és újra ebédre felszolgált bolognai spagettit miatt. Mindezeket  mégis otthon, nem az órához kötve kellett elvégeznünk. Ha végre kezdődik az iskola, legalább azt ebédelhetünk, amit mi szeretnénk. Végre.

De mi lesz a közös otthoni mozizással? A közös társasjátékozással? A – néha túlságosan hangosan – együtt töltött idővel? Ha nehezen is választjuk ki a közös nevezőt – legyen az film vagy társasjáték, vagy bármilyen tevékenység. Mikor tudunk újra közösen annyit bámulni a képernyőt, amennyit nem szégyellünk?

És ez miért is lenne baj? Iskolaidőben erre úgy sincsen lehetőségünk. Néha erre is szükségünk van. Ne mindig csak rohanjunk. Holnap kezdődik az iskola, az óvoda, a munka. Ma este még élvezzük ki.

Szerző és kép: Karóczkai-Müllner Helga