Jó estét! – Híd, amely összeköt
Jó estét!
Híd, amely összeköt
Azt tudjuk, hogy a hidaknak mi a szerepük: átjutni a túloldalra. Ez elég magasztosan hangzik, de végül is valóban így van. Ahol víz van – általában folyó vagy tengerszoros – ott épülhet híd, amelyen a gyalogosok, és olykor az autók is átkelhetnek. Emiatt igencsak praktikus építmény. A hidak összekötnek. Két partot, két városrészt, két országot, de akár két kontinenst is. Ne becsüljük le a hidak szerepét!
Ha egy várost választ ketté egy folyó, akkor ott lehet szimbólum a híd. Két felet köt össze – egésszé. Embereket, akik nap mint nap, vagy olykor-olykor használják. Akik talán nem is gondolnak ilyenkor a híd szerepére.
A Lánchíd már jó ideje nem az, ami valójában kellene, hogy legyen. Már nem összekötő. Most inkább szétválaszt. Miért? Mi szükség minderre? A Lánchíd Budapest jelképe, egy ország jelképe, az embereké, amelyet Széchenyi álmodott meg nekünk. Nem kellene, hogy vita tárgya legyen. Ki a felelős érte? Mi mindannyian.
Ha csak rágondolunk a Lánchídra, mi kellene, hogy eszünkbe jusson? Nem az, hogy focilabda két térfél között, amelyet csak úgy ide-oda lehet rúgni. Ne legyen eszköz. Senki eszköze! A gyerekekre mindig érdemes figyelni. Ők mit tudnak a Lánchídról? Pár napja átautóztunk rajta együtt.
A napokon belül négyéves lányom csak csodálkozni tudott: de gyönyörű! A kilencéves fiam már azt is tudja, hogy mi a kőoroszlánok legendája. Az, amit ők mondanak vagy gondolnak, az mindannyiunk jövője. Az emlékünk, az örökségünk. Keljünk át a hídon, és gondoskodjunk róla együtt. Összekössön, ne szétválasszon!
Szerző: Karóczkai-Müllner Helga
arról 
