Jó estét! – Figyelni a gyerekre, ér!

Jó estét! 

Figyelni a gyerekre, ér!

Ismerjük azt a nevelési elképzelést, miszerint, amikor a felnőttek egymással beszélgetnek, akkor a gyermeknek hallgass a neve. Ismerjük, de egyre inkább kihaló félben van. Ma már a gyerekeket bevonjuk a párbeszédbe, tudomásul véve a jelenlétüket, és ahhoz igazítva a mondandónkat. Élőben, telefonban egyaránt. Ha nem életbevágóan fontos, akkor elhalasztjuk a rá nem tartozó beszélgetést.
Nem úgy, mint amikor a gyerek szól. A vele való párbeszédet nem lehet és nem is szabad elhalasztani. Mert szüksége van a mi figyelmünkre. A miénkre. Mindig. Persze, megérti, ha a közben a forró sütő miatt egy pillanatra, míg kivesszük a gőzölgő piskótát, amiből lekváros tekercs lesz, jobb csendben maradnia. De csak addig. Egyébként nem. S ha úgy érzi nem figyelünk, emelkedik a kis kéz, és az állunknál fogva a fejünket maga felé fordítja: – Mama/Papa ugye figyelsz, rám? És míg magyaráz nekünk a sárkányokról, hercegekről, star wars alakokról és varázslatos lényekről vagy éppen valamilyen csínytevő gondolatáról, addig újra és újra lopva ránk sandít a szeme sarkából, hogy ugye, nem fontosabb nekünk más? A mobilunk, a teregetni való, a készülő vacsora. Senki sem lehet fontosabb, mint ő. Figyelni a gyerekre, ér! 

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Starlet Photo