Jó estét! – Egy mesében arról, miért is szeszélyes az április

Jó estét! – Egy mesében arról, miért is szeszélyes az április

Gondban van a Természet. Ül a határidőnaplója fölött, fogja a fejét, neki van keseredve: – Jaj, el vagyok maradva mindennel, hogy fogom magam utolérni?!

A gond ott kezdődött, hogy Tél apó, és az a szeleburdi Tavasz összeveszett valami generációs vitán. A kis Tavasz állította, hogy őt szeretik az emberek a legjobban, mert szép, és fiatal, ráadásul annyi újat hoz a világba. Az öreg figyelmeztette, hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége és haszna. Gondoljon csak a földeken a hótakaróra, a növények pihenésére, no és itt van a karácsony is, hát ne mondja már, hogy ez mind semmi!

De a kis bakfis rákontrázott, hogy neki is van ünnepe a húsvét, és a virágzó fáknál szebb és hasznosabb nincs. Addig-addig vitáztak, hogy a Tél megleckéztette a társát, és jól megnyomta még a munkáját áprilisban is. De ennek a perpatvarnak szegény Természet itta meg a levét. Kapkodta a fejét, siettetné a világot, tudja, hogy késésben van. Szólt a nárciszoknak, igyekezzenek, alig pár napjuk van a virágzásra. A tulipánok is felsorakoztak, gyorsan bontják a szirmukat, billegnek egyet kettőt a tavaszi szélben, és már fakulnak, hullanak is lefelé. A jácintok alig mutatták meg magukat.

Az aranyvesszőknek könnyű, ők messziről virítanak, de idejük nekik sincs sok, hiszen a nyári virágok már ott toporognak a küszöbön, övék a nagyobb munka, egészen őszig virítaniuk kell. A zöld fű teljes erőbedobással dolgozik. Szinte percenként, szemlátomást nő, de előre engedi a pitypangokat, mert nekik is dolguk van, hirdetni a tavaszt ott, ahol a nemes virágok ezt nem teszik meg.

A fák is felébredtek gyorsan. Megdörzsölték a szemüket és már virágba is borultak, mielőtt az ember a szokásos metszést, permetezést elvégezte volna. Szerencse, hogy a méhecskék készenlétben voltak, máris vígan forogtak a fehér sziromszoknyák körül. Még szerencse – gondolja a Természet– hogy az állatokkal nincs ennyi gond. Azok tudják, ha születni kell, hát születni kell! Mindegy, hogy hó vagy zöld pázsit fogadja őket.

– Azt hiszem, lassan helyreáll a rend – mondja a mögötte álló Nyárnak – Neked már nem kell kapkodni. A Természet becsukja a határidőnaplóját, és hátradől a székében. Még jó, hogy ő, a Természet, mindig tudja a dolgát.

Szöveg: Nagyné Banadics Anikó
Kép: Pixabay