Jó estét! – Az anyósom megmondta: eperlekvár nélkül nincs nyár 

Anyósomnak szeretettel

Jó estét! – Az anyósom megmondta: eperlekvár nélkül nincs nyár 

Most már megállíthatatlanul itt van a nyár. Kezdünk olvadni. Mi magunk, az aszfalt, a fagylalt, pillanatok alatt romlik az eper, aminek szezonvége van, a legjobb, ha azonnal megesszük. Esetleg lefagyasztjuk télre. Ha bírjuk a plusz hőséget nekiállhatunk lekvárt is főzni. 

Idén én egyáltalán nem terveztem. Ön igen? Én nem, mert tudtam, hogy nem férne bele az időmbe, a kapacitásomba. Sem az, hogy üvegeket gyűjtsek, vegyek, sterilizáljak, sem az, hogy kilószámra tisztítsam a gyümölcsöt, majd türelmesen főzzem, dunsztoljam, mert én nem teszek bele sem tartósítószert, sem dzsemfixálót. Aztán másként alakult.

Először is szembejött az akciós eper, amiből többet vettem, mint terveztem. Hazacipeltem. Ki tud ellenállni az epernek? A költői kérdést: lekvárt főzöl? – az anyósom tette fel. Nem akartam. De végül nekiálltam. Az 5,2 kiló tisztított eperből, 2,5 kilót zacskókba porcióztam félkilónként a fagyasztóba, hatvan dekából főztem krémlevest négy személyre, 20 deka ment az apák napi Pavlova torta tetejére, és a maradékot csak feltettem főzni lekvárral – hiszen az anyósom megmondta. 

Aki főzött már lekvárt, az pontosan tudja mennyi apró nüanszon lehet megcsúszni. Ha ezeket ismerjük, akkor tulajdonképpen már nem is olyan ördöngösség. A nehézsége inkább a mennyiségből adódik, minél több a gyümölcs annál hosszadalmasabb az előkészítés, a főzés, elrakás. Majd egy pillanat műve a fogyasztása…de itt ugye nem nagy adagról írhatok, ami ráadásul már pucolva volt. 

Csak úgy szemmértékre ment bele a cukor, annyi se, mint a gyümölcs mennyiségének a fele, lassan főztem jó pár óráig, közben sterilizáltam – három üveget, két nagyot és egy kicsit. Először a kicsiket töltöttem majdnem színültig lekvárral, a tetejére sütőrumot öntöttem (alkohollal tartósítom), és végül a nagy üveget, ami nem lett tele, de a rumot attól sem sajnáltam. 

Ahogy hazaért a fiam az apás hétvégéről, máris kereste a lekvárt. Éppen kihűlt a dunsztban. A nagy üvegest bontottam is, hogy megkóstolja, hiszen az úgyis a hűtőbe ment volna. Ízlett neki, mondta is, ennek puncs íze van. Persze, a sütőrumtól. Valamivel később kereste a konyhában újra, még egy kóstolásra.

Innen felgyorsultak az események. Egy pillanat műve volt az egész: látom, nem tudja a befőttesüvegről lecsavarni a tetejét, éppen nyitottam a szám, hogy segítek, léptem is felé, amikor ő, úgy gondolta, ha fejre állítja az üveget, akkor könnyebb lesz kinyitnia…

Négyszer mostam fel azóta a konyhakövet, de még mindig ragadunk az eperlekvártól. Hiába az anyósom megmondta: eperlekvár nélkül nincs nyár. És tényleg nincs. Úszunk az eperlekvár szezonban. A tizenkét éves és én. 

Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Littlespoonfarm