Jó estét! A molnár, a fia és a maszk

Jó estét!

A molnár, a fia és a maszk

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vírus, a koronavírus, ami váratlanul terített le emberek sokaságát az egészségükről, és emberek tömegét a józan eszükről…vagy mégsem…egészen pontosan, sokan véltek sokfélét arról, mi a helyes és célravezető megoldás arra, hogy a lehető legkevesebben fertőződjenek, betegedjenek meg.

Így egyike, a király, elnézést a miniszterelnök utasítását, miszerint #maradjotthon, úgy értelmezte, hogy ha éhen halsz se mozdulj ki! Míg másika úgy, hogy az ország vezetője ilyen áldozatot nem kér a népétől, természetesen menjen el vásárolni, de ha lehet, csak hetente egy, maximum két alkalommal. S voltak olyanok, akik megértették, hogy a haza első embere a sétát is megengedte, azzal kritériummal, hogy mindenki tanuljon meg az országban kezet mosni. Rendesen. Víz, szappan, víz, 40 másodpercen át, csuklóig, hüvelykujjat, életvonalat és kézfej csontokat sem kihagyva.

Továbbá, az ország elé kidoboltatott fáma szerint, ha szükségét érezzük, betegségben szenvedünk, vagy attól óvnánk magunkat, akkor viseljünk maszkot.

Amit a nép egyik része (azok közül, akik otthonukból kimozdultak) úgy értelmezett, hogy még ott is viseljen maszkot, ahová a király is gyalog jár, míg más úgy értelmezett, hogy zárt, közösségi légtérben tegye a szája és orra elé (élelmiszerüzlet, patika, munkahely, tömegközlekedés) más meg úgy vett, mivel nem érzi annak szükségét, hát nem viseli.

Ennek a többféle gondolkodásnak az lett az ára, hogy aki maszkot visel azt kinevetik, vagy elkerülik, mert lehet beteg, aki meg nem visel maszkot, azt lenézik. És akár meg is vetik (még jó, hogy nem megverik).

Én magamat értelmes állampolgárnak gondolván, úgy értelmeztem az idevonatkozót, hogy amikor szépen süt a nap, akkor tehetek egészségügyi sétát, kizárólag szűk családom társaságában, mással nem érintkezve, továbbá felveszem a maszkot, mielőtt közösségi térbe, például drogériába lépnék, de nem alszom abban otthon. A maszk azalatt míg alszom, a fertőtlenítés után szárad. 

Egy hibát követtem el, nem írtam rá a maszkra: bőrrákom van, hogy ha mégis olyannal találkoznék, aki szerint vicces maszkot hordani, akkor ne húzzam fel magamat azon, hogy kiröhög. Ahogyan azon se húzzam fel magamat, hogy mások megszólnak, mert a friss levegőn viszont nem veszem fel… mert ugye a stressz nagyon nem tesz jót nekem. (Másnak sem, ha én feszült vagyok)

Most jó alattvalóként, elnézést állampolgárként, komolyan nagyon várom már a rendeletet a maszk helyes és törvényes használatáról, a további viták elkerülésére. Addig is újra megnézem Jean de La Fontaine: Molnár, a fia és szamár című tanmeséjét. Hátha megint csak arra jutok, úgysem lehet mindenkinek eleget tenni. És jobb, ha nem is akarok.

A szerző írásai a nevére kattintva érhetők el: Polgár Ágnes

Kép: Starlet Photography