János macska a szomszédból, a turisztikai szolgáltató
János nem az én cicám. A vendégház szomszédságában lakik, de már tavaly úgy döntött, hogy szezon idejére átköltözik.
Gyönyörű, hamuszínű jószág, és mivel a nyelve mindig kint van, nagyon mókás is.
Mintha csak szerződést kötött volna velem, mint turisztikai szolgáltató, tudja a dolgát, és maradéktalanul végre is hajtja. Érkezik a vendég, János már jön is a szomszédból, és üdvözli őket. Hízeleg és bájolog, sündörög, és bújik, ellenállhatatlanná téve magát, miközben előadja, hogy gyakorlatilag az éhhalál küszöbén áll. Persze senki nem akarja, hogy szegény állat szenvedjen, ezért az összes grillezés, szalonnasütés, vagy csupán egy egyszerű vacsora állandó vendége lesz, és észrevétlenül vándorolnak át a legfinomabb falatok az ő tányérkájába.
Mikor a vendég távozik, János átjön elbúcsúzni, és megy is a dolgára a következő lakóig.
Igen ám, de a múlt héten egy kislány volt a ház lakója… és János szerelembe esett.
Itt már nem csak a finom falatokról volt szó, Jánosunk elválaszthatatlanná vált az új barátjától. Korán reggel már várta az ajtóban, és Sára csak a kedvéért ébredt fel. Beengedte, és egész nap együtt voltak. Mesét néztek, együtt aludtak – ilyenkor János átölelte Sára nyakát–, és játszottak.
De a pár napos pihenésnek vége lett, a kislány hazautazott.
Reggel mentem takarítani a házba. Javába sepregettem, mikor halk sírásra lettem figyelmes. János ült az ajtóban, és sírt. Mert ez nem nyávogás volt. Nem is követelőzés, hogy engedjem be. Halk, panaszos sírás, miközben kétségbeesetten nézett befelé az ajtón. Sárát akarta…
Akkor értettem meg a Kis Herceg néhány sorát:
„Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…”
Szerző: Nagyné Banadics Anikó
Kép: Pexels