Ismerd meg magadat: Mozdulj, és figyelj!

Jóformán mindaddig nem gondolunk a testünkre, míg nem ér bennünket valamilyen fájdalom. Noha minél jobban figyelnénk a jelzéseire, annál jobban megérthetnénk magunkat. Ehhez nincs is másra szükség: csakis mozgásra. Pontosabban a testünk mozgásra adott válaszaira.

Testünk érzékelése szinte kimerül sürgető szappanozása közben, ahogy a forró gőzben állva mihamarabb végezni akarunk a mosakodással, valamint amikor sietve tükörbe lesünk kinézetünket ellenőrzéseként, mielőtt elindulunk otthonról. Mindaddig nem gondolunk a testünkre, mint lelkünk biztonsági páncéljára, míg nem kapunk jelzést afelől, nem vigyáztunk rá.

Talán még akkor sem gondolunk igazán bele, hogy jót vagy rosszat teszünk a testünkkel, amikor letudjuk a napi, heti mozgási penzumunkat. Nem figyelünk igazán a jelzésekre, csak rójuk a köröket futócipőben, püföljük a zsákot ütemesen, fordulunk vissza a medencében a következő hosszra.

Hahó! Van odabent valaki?

Igen, kérem szépen, tessék rám figyelni, én vagyok ott bent, én saját magam vagyok igen, igen ebben a testben, abban,amit most nézel végig lehajtott a fejjel vagy éppen szúrós tekintettel pásztázol a tükör előtt állva…én vagyok bent, te magad, a lelked, a gondolataid, az észleléseid, az értelmed és a érzelmed: ÉN.

A testünk sajnos nem tud másként kiabálni ránk, csak úgy, hogy valamilyen módon, a megszokottól eltérő módon jelez: hasogat, csíp, akad, görcsöl, lüktet, szúr, nyilall, lángol, mar, nem mozdul, nem reagál, vagy igen csak nem úgy, mint eddig. Nem úgy mint az előbb, mint tegnap, mint egy hete, mint egy hónapja, mint egy éve, mint sok éve, mint egy évtizede, mint évtizedekkel ezelőtt…..mennyi idős is vagyok? Mennyinek érzem magam? És mennyit mutat a tükör? Mennyinek érzem magamat a testemből? Hogyan reagál a testem az évek múlására?

Ahogy öregedünk egyre gyakrabban szólal meg a testünk is. Hol halkan, hol hangosabban, hol akut módon sürgetőleg, hevesen, de rövid ideig, hol vissza-visszatérően krónikusan, hosszan, múlni nem akaróan. Az évek múlásával ismerünk meg olyan testrészeinket, ízületeinket, csontjainkat, érzékszerveinket, szerveinket, amikről ugyan tudtuk, hogy léteznek, csak éppen természetesnek vettük, hogy léteznek, de valójában nem tudtuk, hogy vannak. Nem tudtuk, mert nem fájtak.

Klisékbe feledkezve

Testünk, mozdulataink, létezésünk sémákba záródik. Megszokott mozgásokat végzünk nap, nap után, gépiesen cselekszünk a legtöbbször, nem gondolva mozgás közben a testünkre, nem figyelve a korpuszunkra. Hiszen nem kell azon gondolkodnunk, hogyan kell kikelnünk az ágyból, melyik lábunkat hogyan kell előre raknunk, hogy eljusson a reggeli megkönnyebbüléshez a mosdóig, hogy felemeljük a karunkat kinyitni a hűtőt, vagy a szánkhoz emelni a bögrét. Nem gondolkodunk azon, hogyan kell beindítani az autót, melyik lábunk kell a fékhez és melyik a gázhoz. Nem gondolkodunk, hogyan hajoljunk le a cipőnk felvételéhez, vagy nyújtózkodjunk fel az üzletben elérni egy magasabb polchoz valamilyen áruért. Nem gondolkozunk, csak cselekszünk. Nehézkessé válunk az ismétlésektől. Értelmünk és érzelmünk gépies megszokásokba merevedik. Fásultak, enerváltak leszünk. Leginkább aziránt, amit érzünk.

A mindennapos mozdulatokon túl, mintákba keveredhetünk akkor is, amikor gépiesen és nem tudatosan eddzük a testünket. Ha nem figyelünk tudatosan arra a szentélyre, amit a testünknek kellene jelentenie.

Mozogni és hallgatni

Mozgáson keresztül lehetünk képesek arra, hogy közelebb tudjunk kerülni önmagunkhoz, a saját testünkhöz. A mozgás, a saját mozgásunk szabadíthatja fel az érzéseinket, az érzelmeinket, a gondolatainkat, a lelkünket, cselekedeteinket. Minél jobban figyelünk befelé, annál közelebb kerülünk önmagunkhoz. A figyelmünk számtalan érzelmünk megértéshez, felismerésekhez vezethet.

Minél jobban odafigyelünk arra hogyan mozgunk, és adott mozgásra hogyan reagál a testünk, annál jobban megérthetjük magunkat, akár a fájdalmak rezdüléséből is. Minél tisztábban érzékeljük magunkat, annál egyértelműbben értjük meg magunkat.

A tudatos befelé figyelő mozgás könnyebben elérhető a statikus nyújtó gyakorlatok, mint a különféle jóga, pilates és gerinctorna útján. Továbbá a tánccal. Testünk minden porcikáját fel kell szabadítanunk befelé figyelő nyújtó mozgással ahhoz, hogy a lelkünk is fel tudjon szabadulni. Amikor nyújtunk, amikor táncolunk, egy idő után az elme kikapcsol, és átadja a helyet a figyelemnek, a szellemnek, a testtudatosságnak. A statikus nyújtás során a mozdulatba lépéskor nagy levegőt szívunk be, és amikor belelépünk a nyújtópozícióba, abba, amire a testünk fájdalommal reagál, akkor nyújtópozícióban maradva hosszan bent tartjuk a levegőt, amit csak lassan fújunk ki. Ezalatt semmi másra nem szabad figyelnünk, mint a lélegzetünkre és a testünk reakcióira. Ha rendszeresen nyújtunk, akkor kiválóan fokozhatjuk a rugalmasságunkat, erősíthetjül a mély- és felületi izmainkat, miközben kitisztítjuk a gondolatainkat.

Kép: Pixabay