Ínyenc gyerek: kosárba a lazaccal és rókagombával a piknikhez

Manapság már egyáltalán nem baj, ha egy nő nem tud, vagy nem szeret főzni. Bőséges a hazai és nemzetközi konyhai felhozatal, bármilyen készételt elérhetünk. Még anyaként sem feltétlenül probléma a konyhai antitalentum, a gyerekek kamaszkorig gyakran beérik két-három-négy féle recepttel. Vannak persze kivételek, akiknek viszont nagyon nem mindegy mi kerül az asztalra. Az én fiam ilyen.

Vannak gyakori témák az anyukák között. Az egyik ilyen az evés – nem evés kérdése. Nem véletlenül, hiszen első pillanattól, már a szülést követően igazi frusztráció alap a nőnek, hogyan gyarapszik a gyereke. A védőnő és gyerekorvos mellett, boldog-boldogtalan érdeklődik az anyatej mennyisége felől.

Később az éppen trendnek megfelelő első falatok, a hozzátáplálás lesz a kérdés. Az ételallergének, érzékenységek, intoleranciák is felmerülnek ekkor: tej, glutén, tojás, szója, eper, dió és társai. Márpedig, ha egy gyerek ételérzékeny, bizony további kellemetlenségek érhetik a szülőt. Engem is ért, a koraszülött, kis súllyal született gyerek megfelelő tápláláshoz sokaknak eleve volt keresetlen szava, hát még, amikor kiderült, mi mindenre allergiás.

Úgy látom, a gyerek étvágya tini korig kérdés, főleg, ha válogat. De akkor is, ha egy igazi ínyenc. Mint az én fiam. Aki, kétszer egymást követő nap már nem szívesen eszi meg ugyanazt az ételt. Így nálunk naponta frissen főzött kerül az asztalra.

Ami, nem mindig volt így. Hozzátápláláskor az első alma pépet olyan fintorogva tolta ki magából, hogy öröm volt nézni, pedig az egyik legédesebb bio almát kapta. Akkor nem gondoltam volna, hogy nagyobbként napi egy-két, de akár három egész almát is képes lesz benyomni magába. Uzsonnára.

Jó evő – rossz evő gyerek

Téves lenne abból kiindulni, hogy a gyermekem azért lenne ínyenc, mert szeretek és tudok is főzni. Szerintem, semmi összefüggés nincs egy anya konyhatündérsége és a gyereke étvágya között. Bizton állítom, mert a kisfiam másfél éves volt, amikor én kemoterápiát kaptam egy bélrendszeri rákműtét után, és évekig nagyjából tizenöt féle alapanyagból ehettem. A fiam sok ételt csak a menzáról vagy a nagymamáktól ismert még ebben az időben, mert nem volt erőm külön főzni neki.

Nem mondom, hogy ez nem bántott, de akkor az első dolgom a gyógyulás volt, nem éreztem semmit sem elveszni. Tudtam, lesz még lehetőségem igazi konyhát vezetni. Nem tévedtem. Sőt! Ma már nem győzöm ötlettel, idővel és pénztárcával a változatosságot megadni a számára. (Úgy, hogy ketten tizenhárom féle összetevőre vagyunk érzékenyek, így eleve búza-, és laktózmentes étrendről beszélek) De akkor a kritika, csodálkozás, jó szándékú tanács úton-útfélen megtalált. Több ilyen is volt.

Az egyik ilyen a szendvics kérdés volt. Míg más három-négyévessel már el lehetett indulni a játszótérre, kisebb-nagyobb kirándulásra, túrára egy-egy szendviccsel, addig az enyémmel nem. Ahogy két kenyér egymásra került, közéjük pakolva bármilyen földi jóval, a fiam máris rázni kezdte a fejét.

Számára a szendvics csakis otthon, tányérról volt fogyasztható. Kizárólag egymás mellé pakolva a belevalóval. Amennyiben bárki jószándékkal, avagy na majd én megmutatom, hogy megy ez, célzattal rátette a felvágottat, szalámit, sajtot, a főtt tojást, avagy a kedvencét az uborkát a kenyérfélére, máris elégedetlenkedésnek adott hangot a gyerekem. Az óvodában is így tett: szétszedte a szendvicsét. Egészen iskolás koráig, bárki-bármit mondott.

Ma viszont már önkéntesen teszi az omlettet a kenyerére. És a tányérján az ételeket a mai napig szétválasztja: külön eszi a köretet, a húst és a hozzá szánt salátát is, a főzeléket és a feltétet. Miért? Hogy külön élvezhesse az ízeket. Mondom, hogy ínyenc.

Csakis színes étel

A fiam ezen kívül négyéves koráig elutasított – az anyatej, majd a tápszeren kívül – szinte minden ételt, ami fehér színű volt. Egészen pontosan tejes. Amikor kiderült, hogy laktózérzékeny, már nem is csodálkoztunk a különcségén. Szép lassan engedett a laktózmentes fehér ételeknek.

Bár nem igazán volt jó evő négy-ötéves koráig, mert szörnyen keveset evett, de már az ínyencsége akkor mutatkozni kezdett: kígyóuborkát evett minden mennyiségben a vajas, de szigorúan nem margarinos kenyérhez, ragaszkodott az avokádóhoz, a friss tárkonyhoz, bazsalikomhoz, petrezselyemhez, mentához, citromfűhöz ételekbe és frissítőkbe egyaránt. És nálunk a teába, limonádéba is csak frissen csavart citrom mehet, az előre készen kapható citromlé nem ismert.

Szerette az összes gyümölcsöt, már az almát is. Majszolta a zöldségeket, a gombát akár nyersen is. És ami mindennél jobban ízlett már négyévesen neki, azok a különféle halfélék, a tenger gyümölcsei és a rák volt. Igen, a rák!

A rákot? – a gyereknek legyen szíves!

Visszatérő meghökkenés az éttermekben, hogy a gyerek milyen ételt rendel, az pláne, hogy nem is marad meg a kikért ínyencség a tányérján, vagy igen, de csak azért, mert a mennyisége az, ami kikezd a gyerekkel, nem az étel íze.

Most tizenegy éves, és le tudom venni a lábáról azzal, ha a vöröslencséből és sárgarépából készült penne tetején, tejszínes-bazsalikomos füstölt lazacos a feltét. Vagy ha a bolognai szósz „valódi” zellerrel, sárgarépával, marhahússal és májjal készül, nem csak valami paradicsomos szószt teszek elé, ami bolognainak van álcázva.

Négyéves volt az ínyenc, amikor az IKEA áruházban nem kis feltünést keltett, ahogy valódi szakértelemmel szabadította ki a páncéljából az állat húsát, hogy azt citrommal meglocsolva magába gyűrje. A konyha vezető akkor a fiamnak vett elő a fagyasztóból még további rákot, mert a sült krumpli és a húsgolyó annyira nem érdekelte.

Így nálunk az olyan kérdésre az étteremben, hogy a királyrák, tintahal, mangalica, libamájas falatok, az ilyen-olyan sushi-maki-nigiri tál vagy fűszeres kolbász kinek lett rendelve, a legtöbb esetben a válasz az: a gyereknek legyen szíves!

Ínyenc menüsor

Nálunk hetente egyszer bizonyára van hal, lassan a fiam az összes ilyen-olyan módra húsételt ismeri és kéri, de ha teljesen vegán a menü, akkor is jó étvággyal falatozza a cukkinit, a padlizsánt, a csicseriborsót, a lencseféléket, sütőtököt, céklát grillezve, vagy éppen a mángoldot.

Szereti a tojást bármilyen módon elkészítve, a főzelékeket, legyen az bármilyen zöldségből, a grillezett és camambert sajtféléket áfonyával, az édes körtelevest ropógosra sütött baconcsíkokkal, a sütőben sült vajas-petrezselymes krumplit önmagában. Különbséget tud tenni a húsos ételek mellé tálalt édes és sós szószok és lekvárok között, kedvence a sárgarépaleves is chilivel, gyömbérrel vagy éppen római köménnyel ízesítve.

Kérésére, a legutóbbi születésnapjára, sóskaramellás tortát sütöttem. Nálunk a csokoládé tiltó listán van, mert a fiam allergiás a kakaóra, minden formában (naptej kakaóvaj nélkül, szinte ritkaság számba megy), ha csokoládéra vágyom, akkor eszem, amikor nem együtt vagyunk, hogy ne bánja annyira azt, hogy ő nem eheti.

A fiam valódi ínyenc. Előszeretettel segít a konyhában, vannak ételek, amiket már maga elkészít, és előszeretettel nézi velem, vagy akár egyedül a különböző főzőműsorokat. Nem sorolom tovább.

De elárulom, olykor nem könnyű ez sem, hiszen macerás változatosan főzni, folyton naprakésznek lenni a konyhában, még úgy is, hogy egyébként tényleg szeretek főzni.

Nem beszélve arról, hogy a nem hétköznapi alapanyagok, még kis mennyiségben is drágák. Folyton az árakat nézem, hogy változatosan tudjak tálalni. Tegnap egy maroknyi rókagombát vásároltam két szeletnyi füstölt lazaccal, hogy a mai kirándulásra füstölt lazacos-rókagombás quiche kerüljön a piknik kosárba. Mégiscsak nyaralunk!

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: A szerző saját családi képalbumából.