Így csinálunk békát a királyfiból

Mielőtt összeköltöztünk volna a férjemmel, egy híján hatszáz kilóméter választott el bennünket, vagyis több éven keresztül távkapcsolatban éltünk. Ha valakinek, hát nekünk bőven fel kellett magunkat vértezni türelemmel és bizalommal, amikre azoknak is nagy szüksége lehet a páros boldogság fenntartásához, akik karnyújtásnyira élnek egymástól.

Máshogy talán át sem tudtuk volna vészelni ezt az időszakot, hiszen volt, hogy hetekre nélkülöznünk kellett egymás társaságát. A videóhívások természetesen segítettek áthidalni a távolságot, de azért mégsem pótolják a másik testi közelségét. Hozzá kell tenni, hogy aki több vasat akar tartani a tűzbe, az akkor is megteszi, ha egy fedél alatt él a párjával, alapvetően nem a távolság az, ami meghatározza egy kapcsolat jövőjét – sokkal meghatározóbb a pár tagjainak hozzáállása, valamint az egymásba és a kapcsolatba vetett bizalom.

Emlékszem, egyszer a repülőtéren, búcsúzkodás közben került szóba közöttünk a férjemmel a csalfaság, aki nagyon találóan öntötte szavakba az érzéseit: – Tudom, hogy benned vakon megbízhatok, de a körülötted legyeskedő férfiakban nem megy…

Ezzel én is így vagyok. Tűzbe tenném érte a kezem, de azért felhúzom az orromat, amikor (számára is ismeretlen) nők küldözgetnek szívecskéket privát üzenetben a Facebookon. A barátnőim közül többen bíztattak arra, hogy legyek résen, ellenőrizzem időnként a telefonját, én azonban nem teszem. Szerintem amíg nem dugdossuk egymás elől a mobilunkat, és tudjuk egymás jelszavát, egyikünknek sincs rejtegetnivalója. Ez csak az egyik oka, amiért nem fürkészem a férjem telefonját, a másik az, hogy ha nekiállnék kémkedni, akkor úgy érezném, a kapcsolatunk elindulna a lejtőn, ami a bizalmatlanság és a féltékenység mocsarába vezet.

Arról, hogy miért és hogyan rontjuk el a kapcsolatainkat, s hogy van-e visszaút, amikor úgy tűnik, hogy nincs közös jövőnk, Dr. Meskó Norbert evolúciós pszichológussal beszélgettünk, aki több témába vágó könyvet is írt.

– Vannak olyan szerencsés „álompárok”, akiknek soha nem feneklik meg a kapcsolata?

– Azt gondolom, hogy nincs olyan kapcsolat, amelyik ne akadozna időnként. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a kapcsolat léket kap-e és elsüllyed, vagy csak azért fut zátonyra, mert túl közel merészkedett a sziklás parthoz. Az is megeshet, hogy az apály miatt feneklik meg a kapcsolat hajója, ám a dagály egy hulláma szépen le is emeli róla. Komolyra fordítva a szót: valószínűleg nem véletlen, azaz nem szerencse kérdése, hogy egyes párkapcsolatok széthullanak egy krízishelyzet következtében, míg mások túljutnak rajta és megerősödnek.

A kutatók, akik az úgy nevezett páros megküzdési stratégiákat vizsgálták, azt találták, hogy a kapcsolatukkal elégedettebb nők és férfiak az őket érő stresszhelyzetben több egymást segítő, támogató viselkedést mutatnak egymás iránt, mint azok, akiknél alacsonyabb párkapcsolati elégedettség mérhető. Az egymásra jobban figyelő, a kapcsolat és a másik iránt kölcsönösen erősebben elkötelezett párok hatékonyabban oldják meg a párkapcsolati nehézségeket, mint azok, akik kevésbé elkötelezettek partnerük felé, és „nem is tudják, mit keresnek a kapcsolatban”.

Pszichológiai szempontból az a legkárosabb, ha nem zárunk le egy megszakadt párkapcsolatot. A gyerekek is ilyenkor sérülnek leginkább.

– Elkerülhetetlen, hogy az idő előrehaladtával a párkapcsolatok átalakulnak?

– Hadd kezdjem egy kérdéssel a választ: törvényszerű, hogy az idő múlásával az emberek átalakulnak? Mivel valóban törvényszerű, hogy mindannyian változunk, és a kapcsolataink is folyamatosan alakulnak, az igazi kérdés inkább az, hogy milyen irányba tart a párkapcsolatunk? Vagy talán az, hogy a kezdeti lángoló érzelmeket követően sikerül-e felkészülnünk a kapcsolat következő szakaszára? Megismertük-e egymást annyira, hogy meg tudjuk különböztetni a másik valódi arcát attól, amilyennek látni szeretnék? És ha igen, akkor megszerettük-e egymást annyira, hogy ezzel együtt el is tudjuk őt fogadni?

A másik lehetőség, hogy a felek „beleragadnak” a kapcsolat kezdeti stádiumába és abból nem tudnak vagy nem akarnak kikászálódni. Az idő közben telik-múlik, és a rosszul megalapozott kapcsolatra nem lehet építeni, a pár tagjai pedig egyszer csak azt érzik, hogy valami nincs rendben. Ezekben az esetekben a párkapcsolat gyakran ellaposodik, amikor alábbhagy a szenvedély, és az egyén csalódással ismeri fel, hogy a másik mégsem olyan, mint amilyennek korábban látta. Ilyenkor talán nem is a másikba lettek szerelmesek, hanem abba a képbe, amit a másikról alkottak magukban.

– Melyek a leggyakoribb okok, amelyek miatt egy pár tagjai úgy érezhetik, hogy kettejüknek nincs közös jövője?

– Nagyon leegyszerűsítve az, hogy tényleg nincs közös jövőjük. Persze az is lehet, hogy amikor valaki kapcsolati krízisben találja magát és igen lehangolt, akkor sokkal sötétebben látja a párkapcsolat jövőjét. Érdekes, hogy amikor egy nagyértékű ingóságot vagy ingatlant készülünk vásárolni, hajlamosak vagyunk sokkal inkább racionális döntéseket hozni, kizárva az érzelmi elfogultságunkat, mint akkor, amikor egy hosszú távú párkapcsolatban köteleződünk el (és például megházasodunk). Pedig valójában mindkettő egy olyan hosszú távú befektetés, amelyre időt, energiát fordítunk és azt várjuk, hogy mindez megtérüljön, örömet szerezzen.

– Igaz az, hogy újra és újra beleszerethetünk a társunkba?

– Igen, bár a legkönnyebb, ha ki sem szeretünk belőle. A szerelemkutatók kezdetben számos szerelem-elmélettel álltak elő, amelyekből kiderült, hogy többféle szerelmet élhetünk át egy-egy partner mellett. Hogy milyen fajta szerelmet érzünk, sok mindentől függhet: nemtől, személyiségtől, kapcsolati státusztól. Vannak, akik hevesen fellobanó, mindent elsöprő, ugyanakkor gyorsan kihúnyó szerelmet éreznek, és ez jól egybevág rövid távú párkapcsolati stratégiájukkal. Mások viszont olyan szerelmet éreznek, amely sosem alszik ki, legfeljebb időszakonként kevésbe nagy lángon ég, inkább parázslik. De aki ismeri a tűz és a szerelem természetét, tudja, miként lehet felszítani az ilyen parázsló érzelmeket.

Komolyra fordítva a szót: amit pszichológiai szinten szerelemként élünk meg, az élettani szempontból különböző hormonok működését is jelenti párhuzamosan. A kapcsolat korai időszakában az agyban termelődő „szerelemhormon” (fenil-etilamin, amely egy természetes anfetamin) hozza létre azt az eufórikus érzést, amelynek hatására fokozódik a szexuális aktivitás, csökken az alvásigény, nő a szervezet energia-ellátottsága. Ez a hatás azonban viszonylag hamar „lecseng” (kb. 2-3 év), úgyhogy az ennél hosszabb kapcsolatok kialakulásában más vegyületeknek is szerepet kell játszaniuk. A kutatók éppen ezt találták: a tartós kapcsolatoknál ugyanaz a „szeretethormon” (oxitocin) magas szintje mérhető, amelynek hatására a szervezet megnyugszik, ellazul, amely csökkenti a stresszérzést, sőt, emeli a másik ember iránti bizalom mértékét.

Az oxitocin nagy mennyiségben szabadul fel a szülő nők szervezetében, és nagy jelentősége van a korai baba-mama kötődés kialakulásában, de a párkapcsolati kötődésben is szerepet játszik, hiszen az orgazmus utáni ellazult állapot is ennek a hormonnak a velejárója. Szóval, a szerelem eltérő élményeket jelenthet a kapcsolat különböző periódusaiban, és ennek – a kapcsolat szempontjából nézve – mind helye és ideje van.

Az nem visz előrébb egy kapcsolatot, ha azon kesergünk, ami elmúlt, ahelyett, hogy annak örülnénk, ami éppen most történik velünk.

– Ha egy kapcsolat megtorpan, külső segítség nélkül is rendbejöhetnek a dolgok?

– Nehéz erre egyértelműen válaszolni, mert ez leginkább az adott problémától és az adott pártól függ. Ami biztos: minden kapcsolatban vannak megtorpanások, krízisek, amelyek a fejlődés velejárói. A jól működő kapcsolatban ezt a pár belső erőforrásaira támaszkodva is megoldja, vagy kisebb-nagyobb külső segítséget vesz igénybe hozzá. Ez lehet családtag vagy barát segítsége, esetleg pszichológus, párterapeuta bevonása.

A rosszul működő kapcsolatban azonban a nem egyértelmű, és nem egymást támogató kommunikáció mellett a problémák megoldása is alacsony hatásfokú. Ezért az ilyen párkapcsolat a feszültségek hatására nem megedződik, hanem széthullik. Persze segítséget kérni sem könnyű, főleg egy idegentől. Pedig az idegen éppen azért segíthet, mert objektív, tárgyilagos, és a szakértelme miatt új megvilágításba képes helyezni az adott problémát.

A párkapcsolati nehézségek esetén ugyanazzal a paradoxonnal találkozhatunk, mint a testi betegségeknél. A nők gyakrabban járnak orvoshoz, hajlamosabbak úgy észlelni, hogy bajuk van, és ezt jelzik is azzal, hogy segítséget kérnek. A férfiak viszont nehezebben ismerik be, hogy szembe kellene nézniük egy-egy párkapcsolti problémával, külső segítséget kérni pedig pláne nehezükre esik.

– Igaz az, hogy míg meg nem oldjuk, rendszeresen belefuthatunk ugyanabba a problémába különböző kapcsolatok esetén is?

– Igen, van rá esély. Amikor egy új kapcsolatba kezdünk, természetesen nem az a legfőbb dolgunk, hogy újdonsült partnerünket összehasonlítgassuk az előzővel. Pedig megesik, hogy nagyon hasonló karaktereket választunk, ami érthető is, hiszen bizonyos fajta emberek vonzanak bennünket, bizonyosak pedig nem. Mivel azonban a párkapcsolatoknak is megvan a maga fejlődési üteme és törvényszerűsége, elképzelhető, hogy az előző kapcsolatban megoldatlanul hagyott problémával az új kapcsolatban is szembetalálkozunk. Ez határozottan jelzi, hogy a dolog valószínüleg rólunk szól, és a saját fejlődési elakadásunk köszön vissza. Ilyenek lehetnek a párkapcsolatban a saját személyes határok megtalálása, vagy a kapcsolati intimitás beállítása.

Mivel a párválasztás egyfajta adok-veszek, figyelembe kell vennünk, hogy mi magunk milyen paraméterekkel rendelkezünk a párválasztás piacán. A saját párkapcsolati minőségünket (családcentrikusság, hűség, őszinteség) bele kell kalkulálnunk az ideális partnerrel szemben támasztott elvárásaink közé, ha azt akarjuk, hogy a nagy ő valóban reális elképzelés legyen.

Kép: Pixabay