Home office: Időbeosztás ellenére sem, sincs, nem marad szabadidőm!
A home office kifejezés egy évvel ezelőtt többeknek még újdonságnak számított. Hallottak ugyan róla, de nem volt részük benne. Ma már jóval többen dolgoznak otthonról, mint korábban. Amivel, az a tévhit, miszerint könnyebb annak, aki otthonról dolgozik, mondhatni megdőlt. Főleg nehezített terepen, gyakran összezárva a családdal lehet eljutni addig az érzéshez: bárhogy zsonglőrködöm, magamra már nem jut idő! Hasznosnak tűnhet visszatekinteni erre az egy évre, hogy tudjuk hol kellene változtatnunk. Még.
Régi hiedelem volt a home office-ban dolgozókról, miszerint ők jóval több szabadidővel rendelkeznek, mint azok, akik bejárnak a munkahelyükre. Mert szabadidejük lesz abból, hogy nem kell utazniuk, maguk oszthatják be az idejüket, nem kell felesleges üresjáratot tartaniuk a kollégákkal, bármikor megpihenhetnek, ha szükségét érzik, és ami a legfontosabb, még az otthoni dolgaikkal is jól haladhatnak.
Ez a téveszme mára megdőlt, már csak azért is, mert úgy, tartósan home office-ban dolgozni, hogy közben a család is otthon van, teljesen más tészta, mint amikor nem voltak megszorítások. Ma már sokaknak be kellett látniuk, hogy otthon dolgozni, nem feltétlenül aranyélet.
Mondhatjuk, hogy egy éve tart ez az állapot, vagyis volt idő igazodni ehhez az új helyzethez. Mára már az újonnan otthon dolgozók is –remélhetőleg– kialakítottak egy olyan új szokásrendet, ami mentén jól tudnak otthon dolgozni. Még úgy is, hogy akár sokáig remélték, ez csak egy átmeneti állapot lesz, és jó ideig nem akartak, tudtak berendezkedni az állandóságra. Ők később zárkóztak fel, és később kezdték életképessé tenni maguknak ezt a helyzetet.
Persze személyiség függő, ki mennyire tud jól, és viszonylag gyorsan alkalmazkodni egy-egy új helyzetez. De most még azok, akik amúgy eléggé jól idomulnak a változó körülményekhez, azok is megrekedhettek. Egyszer-kétszer, többször is. Hiszen az, amit most megélünk az mindannyiunk számára ismeretlen volt elsőre. Ma már nem ismeretlen. Van már tapasztalatunk. Éppen ezért érdemes most visszanézni, és leszűrni a tapasztalatainkat, hogy ügyesebbek lehessünk a jövőben.
Home office: Házirend nélkül nem megy
A kezdeteknél nagyjából mindenkinek hamar leesett, a házirendet újra kell gondolni. Elkerülhetetlen az új, munkavégzésre vonatkozó szabályok felállítása az otthonunkban, ha már egyszer otthon kell dolgoznunk. Ami azzal kezdődött, hogy vonalat kellett húzni munka és magánélet között. Majd úgy kellett átalakítani az otthoni körülményeinket, ami segítségünkre lehetett az új élethelyzetünkben.
Ebédlőből, vagy a mindenes szobából lett dolgozószoba, vagy a nappaliban lett egy sarok a munkára, mert az nem lehetett sokáig elviselhető állapot, hogy a fürdőszobába vagy a kamrába menjünk be némi csöndért a zoom meetingünkhöz. Át kellett idővel rendezni a lakást. Munkaállomás(oka)t kialakítani.
Az egyik leggyakrabban emlegetett körülmény az volt, hogy ne töltsük pizsamában az egész napot. Eleve minden napot kezdjünk el valahogy. Legyen valami átmenet az ébredés és a munka között. Mintha csak bemennénk a munkahelyünkre. Ilyen megoldás lett például a beágyazás. Mert míg megigazítjuk a vánkost, a gyerekek után is, addig pont át tudjuk gondolni, mi is áll előttünk aznap. Vagy a közös reggeli készítés is lehetett mára ilyen.
És bár ultra kényelmesnek tűnt a kanapén dolgozni, ez csak ideig-óráig volt életképes. Rá kellett jönnie mindenkinek, ez valójában nem is lakályos: az embernek fájni kezd a dereka, a háta, ahogy görnyed a monitor és a papírok fölé, semmi nincs a keze ügyében, és folyton elbóbiskolna. Így valójában nem lehet dolgozni. Hosszútávon semmiképpen sem.
Leginkább azért nem, mert nem biztos, hogy az agy is képes így átállni az otthon vagyok itt elereszthetem magamat létből – a most dolgoznom kell állapotba. Ez legfeljebb annak megy, aki már hosszú évek óta otthonról dolgozik, és olyan személyiséggel bír, akit a munkája annyira el tud ragadni, hogy az sem számít, ha az ágyból sem kell ki, és úgy dolgozik.
Tehát meg kellett tanulni elhatárolódni attól, hogy mikor vagyunk lélekben és tettben otthon, és mikor vagyunk lélekben és tettben home office-ban.
Határok, blokkok, keretek és időbeosztás
Továbbá mindenkinek meg kellett tanulnia fegyelmeznie önmagát, hogy ne csússzon ki a keze közül újra és újra a munka, ha valamiben megzavarták. Ami, ha az ember családban él, akkor ez gyakran, nagyon gyakran előfordulhat.Vagyis éles vonalat kellett húzni a munka és a magánélet között.
Ami az egyik legnehezebb pont volt, és sokaknak még most sem igazán sikerült. Vagy, tévesen úgy érzik magukról igen, nekik ez sikerült, de ha megkérdeznénk a családtagjait erről, akkor feltehetőleg az a válasz jönne: állandóan dolgozik, sosem ér rá, feszült, ideges. És ezt nem kizárólag a gyerekek fogalmaznák így meg, hanem a férj a feleségről, vagy fordítva.
Persze, annak sem könnyű, aki teljesen egyedül van otthon. Őket lehet nem zavarja meg a nagymama, hogy most már elég a szellőztetésből és csukja be valaki az ablakot, vagy a kisgyerek, hogy éhes, és joghurtot kér, majd a joghurt után öt perccel, hogy építsünk neki tornyot, vagy pisilnie kell. Vagy akár a három dolgot oldjuk meg egyszerre neki.
Az egyedülálló ezzel szemben lehet magányos. Lehet alig kap visszajelzést, a napi meetingek természetesen csak a munkáról szólnak, mindenki a lényegre szorítkozik, nincs csevej. Így nehéz motiváltnak maradnia. Persze, hogy vonzóbb a Netflixen a kórházsorozat nézni, vagy meglátni egy foltot a falon és inkább nekiállni kifesteni a fél lakást, mint dolgozni. Ez persze túlzás volt, de az ember folyton láthat valamit, amit meg kell csinálni feltétlenül az otthonában, akkor és most, mint sem haladnia a munkával.
A háztartás vezetése mindenhol kérdés. Mert tényleg mindig lenne mit otthon csinálni. Azzal, hogy állandóan otthon vagyunk, elkerülhetetlen, hogy ne kerüljenek elő újabb és újabb dolgok, ne legyen kupi, ne keljen folyton rendet rakni, takarítani és mosni. Gyerekekkel ez csak hatványozódik. Az állandó otthonléttel folyamatossá válik a főzés is, hiszen étkezni is kell, a reggeli után szinte már készíthetjük az ebédet, majd a vacsorát, a köztes étkezések is időt kívánnak tőlünk. Elkészíteni, megenni, majd utána elmosogatni és elpakolni is idő. Na meg kiesés a munkából.
A család, az család – egyenlő otthont teremteni nem is olyan könnyű
Azokban a családokban, ahol home office-ban dolgozik legalább az egyik fél, ott elkerülhetetlen volt, hogy ez alatt az egy év alatt ne húzzanak közösen mindenféle határvonalat a család összes tagjával. Hogy ne üljenek le hétről-hétre, napról-napra egyeztetni: kinek milyen elfoglaltságai lesznek az adott időszakban.
Például minden reggel vagy este vázolják az előttük álló 24 órát: igazodva a munkahelyi előírásokhoz, kinek milyen leadási határidejei vannak, mikor van szüksége a meeting szobának kinevezett ebédlőre, vagy két óra viszonylagos csendre a munkájához, ami alatt jó lenne, ha senki nem zavarná. De utána tényleg, valójában kicsit a családjával is lenne és akár ki is venné a részét a teendőkből.
Mindezt azért, hogy felosszák azokat a feladatokat is ki, mikor csukja be a nagymamának az ablakot és ül le beszélgetni vele, ki készíti el a reggelit a gyerekeknek, ki ül le velük tanulni és megy ki velük a levegőre játszani, sétálni. Kinek a feladata levinni a szemetet, időpontot foglalni a házhozszállításra és így elintézni a bevásárlást, megfőzni az ebédet és a vacsorát. Pontosítani, mi az a háztartási és családi feladat, amit együtt érdemes vagy akár szórakoztató megoldani, amihez szüksége van az egyiknek a másik segítségére és így tovább.
És, ami a legfontosabb: mikor kaphatna mindenki, egyenként némi szabadidőt. Legalább hetente kétszer egy-egy órát arra, hogy elmenjen futni, megnézzen két részt az adott sorozatból, elolvasson pár oldalt a könyvéből vagy vegyen egy illatos fürdőt. Akármit. És ugyanakkor mindenki belátná, ha ennél több szabadidőre ebben a helyzetben most nem jutna senkinek.
Mindezt azért, hogy tényleg mindenkinek jusson lélegzetvételnyi szabadidő, senki ne érezze azt, hogy mindent ő maga csinál egyedül. Mert ha nem egyeztetnek a felek, és nem próbálnak meg egyezségre jutni újra és újra, akkor abból félreértések születhettek. Ami duzzogáshoz, sértődéshez, haraghoz vagy akár vitához és sajnos veszekedéshez is vezethetett. Vagy ami rosszabb, idővel lemondáshoz, közömbösséghez.
Időbeosztás ellenére sem, sincs, nem maradt szabadidőm!
Mindez nem könnyű, időbeosztás, cselekvési terv ide vagy oda, nem számolhatunk a váratlanokkal, márpedig váratlanra mindig akad példa. És még akiknek sikerült legalább többé-kevésbé kettéválasztani a két területet, határvonalat húzni a magánélet és munka között, azok viszont a legtöbbször arról számolnak be, hogy elvesztették a szabadidő fogalmát. Még azok is, akik egyedülállóként vannak otthon és dolgoznak. Mert online dolgozni teljesen más, mint a munkahelyen.
Ami nem csoda, mert ebben a helyzetben, tényleg borzasztóan nehéz elhatárolódni. És talán az is már félsiker, ha nem akarunk többet kihozni magunkból, mint amit bírunk. Vagyis elfogadni ezt az élethelyzetet, amiről nem tudjuk meddig tart még. Leszokni a vasalásról, nem idegeskedni a rendetlenségen, elfogadni, hogy lehet már nem egy filmsorozat nézése a kikapcsolódás nekünk, hanem más feltöltődésre lenne szükségünk, de gőzünk nincs mi az. Elfogadni, hogy mentálisan mindannyian terhelve vagyunk.
Tehát most nincs más teendő, mint egy újabb vonalat húzni, és megkeresni az elmúlt egy év tapasztalatából azokat a személyes pontokat, ahol újra és újra el szoktunk csúszni, ami miatt nem marad időnk magunkra. Megnézni miben és hol változott az értékrendünk, mi az, ami terhel, elszomorít, megakaszt bennünket és megpróbálni megkeresni azt, ami plusz energia forrást, örömet szerez nekünk.
Ha szükséges, akkor új szabályokat kell hoznunk, másként, más blokkokban felosztani a napunkat és folyamatosan egyeztetni a többi családtaggal. Megvizsgálni, mi mennyi időt vesz igénybe, hogy a családunk tudjon igazodni hozzánk, illetve mi magunk hozzájuk. Hol vannak üres járataink, mit lehetne akkor csinálni, amikor leblokkolunk, vagy megrekedünk? Az is lehet, hogy a munkára fordított időben kell korlátoznunk magunkat, mert túl sokat dolgozunk, mert nem vagyunk képesek megálljt parancsolni magunknak, ezért vagy azért. A munkamániának is számtalan oka lehet.
Gondoljuk át, keressük meg a saját válaszainkat arra, hogyan lehetne a home office mellett szabadidőnk magunkra is. Tegyük élhetőbbé a mindennapjainkat, változtatni sosem késő, nem elég várni arra, hogy ennek egyszer vége lesz, mert sajnos nem tudjuk meddig tart még ez az időszak.
Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Magdeleine