Házasságok a mézeshetek után
Boldogan éltek, míg meg nem haltak, míg Hamupipőke őrületbe nem kergette a királyfit az örökös porszívózásával, vagy mégsem? Mi történik a nagybetűs IGEN után? Milyen a rózsaszín álom a teljes valóságban az esküvőt követő egy-két éven belül?
A friss házasélet öröme az egyik legszebb szakasz egy ember életében. Ízlelgetni a férjem/a feleségem megszólítást, szinte már részegítő. A házasság intézményében kétkedők, csalódottak persze csak legyintenek az újonnan esküdtekre: „Szerencsétlenek, még nem tudják mi vár rájuk”.
Bár, magam is elvált vagyok, nekem ez eszembe sem jutna. Továbbra is házasságpárti vagyok. Ezért is beszélgettem a környezetemben élő, nem oly’ rég frigyre lépett párokkal arról, hogyan élik meg ezt az időszakot, milyen is a friss házaséletük. Volt-e már vitájuk, lettek-e új szokásaik, mit változtatott meg számukra:
a P-A-P-Í-R.
Klaudia és Miki
Az ifjú feleséget, Klaudiát ötéves kora óta ismerem. Akkor a legnagyobb szívvel tudott örülni annak az egyszerű mesealakos tortának, amit a születésnapjára sütöttem neki. S bár azóta eltelt jó pár év, Klaudia huszonhárom évesen is csupa szív maradt. Szerintem, Miki, a férje pont ebbe az örömbe és mosolyba szerethetett bele.
Hol is? A gimnáziumban, ahová együtt jártak. Az álomszép esküvőjükön még ebbe a gimnáziumba is ellátogattak, büszkén fotózkodtak már menyasszony és vőlegényként a tablóképük előtt állva. – Több, mint négy és fél éve voltunk együtt, amikor összeházasodtunk. Már kilenc hónapja vagyunk házasok – meséli fülig érő szájjal Klaudia.
– Három és fél éve jártunk amikor megkértem Klaudia kezét. Addig is beszéltünk közös tervekről, mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy egymással szeretnénk lenni most már mindig. De a lánykérés meglepetés volt Klaudiának – árulja el Miki – de kiderül, Klaudia valamit már sejtett az előtte való napokon a fura izgalmakból.
Az irigylésre méltó nagy napról készült egy videófilm, amit nézve nemcsak, hogy sír az ember és annak a lánya is, hanem elfogultság nélkül látja, a fiatalpár valóban határtalanul boldog.
Az esküvői előkészületek leglényegesebb ütköző felülete a szüleik kezelése volt a fiatalpárnak: – Ott volt az a pont, ahol meg kellett tanulnunk kezelni a szüleinket. Ebben egyébként nagyon sokat segített a jegyes hittan, amire jártunk – árulja el a feleség. Klaudia és Miki csak a családi-hivatalos eljegyzés napján költözött össze. Az együttélés érzése nem hozott különösebb változást számukra, de a házassággal kiemelendő dolgok történtek, Klaudia felvette a férje vezetéknevét, kiírták az ajtóra a nevüket, és már a lakcímkártyájukon is ugyanaz a cím szerepel.
– Van valami varázslatos azokban a megszólításokban, hogy férj és feleség! Sokkal összetartóbbnak, biztonságosabbnak érzem a házassági hátteret. Az is nagyon szép és melengető érzés, hogy a házasságban talán gyakrabban beszélünk a közös jövőbeli terveinkről és céljainkról. Nyilván vannak súrlódások, amelyek nem biztos, hogy közvetlenül az együttélésből fakadnak, de ezeket egyikünk sem éli meg kifejezett nehézségként. A legtöbb fontos, nagy horderejű kérdést, ami az aktuális életszakaszunkban releváns, hogy foglalkozzunk vele, azok már mind felmerültek az együtt járásunk során is. Alapvető értékekben egyezünk és így tudjuk támogatni egymást. Mivel ezek a személyiségünk részét képezik, azt hiszem ezek az igazi alapkövek a biztos kapcsolathoz számunkra – foglalja össze Klaudia.
Judit és Sebastian
A fiatal párt a Kőszikla Baptista Gyülekezetből ismerem. Hívők. Judit 23 éves, Sebastian 26 éves. Judit alacsony, Sebastian magas. Nagyon bájosak együtt! Csak rájuk néz az ember, és máris szebb a világ. A nyáron volt az esküvőjük. Nyolc hónapos ismeretség után jöttek össze, a lánykérésig összesen még két év telt el.
– Beszéltünk róla, így sejteni lehetett. Judit várta nagyon, sokszor fel is hozta, amire mindig azt feleltem, hogy akkor lesz lánykérés, ha majd elfelejti. A lánykérés és esküvőnk között újabb két év telt végül el – meséli a fiatal férj.
Hogy ők hívó emberek, azért is érdekes, mert ez alatt a hosszú idő alatt, ami csaknem öt év volt, Judit és Sebastian mindvégig megőrizte önmagukét a másiknak, pedig hetente legalább egy teljes napot mindig együtt töltöttek.
Az együtt élés Sebastián megfogalmazásában csont nélkül nem megy simán, de szerintük gördülékenyebben csiszolódnak egymáshoz, mint általában mások: – Mióta ismerjük egymást soha nem veszekedtünk, mivel odáig el sem jutunk. Mindkettőnknek fontos a kommunikáció, gyakoroljuk, hogy ha bármi nézeteltérés vagy téma felmerül, mindazt nyíltan beszéljük meg.
Házasként a kommunikációt már a nászutukon élesben gyakorolhatták. Éppen csak elindultak, amikor a Magyar-Szlovák országhatáron lerobbant az autójuk. A főtengelytárcsa esett szét, így azonnal félre kellett állniuk. Mindketten megijedtek, ám mindketten más-más miatt. Judit azért, hogy most mi lesz, hogyan jutnak el Prágába, Sebastian meg azért, hogyha Judit hisztizni kezdene, akkor mi lesz? Az ifjú férj a közeli ismerősöket kezdte telefonon keresni, hogy segítséget kérjen tőlük, de valahogy semmi nem akart összejönni. A helyzet egyre reménytelenebb lett számukra. De pár telefon, gondolkodás és egy-egy csendes imát követően, Sebastiánnak eszébe jutott, hogy van egy autós asszisztens kártyája. El is érte a trailerest, aki éppen akkor indult el nyaralni, de még visszafordult hozzájuk: – Ha tíz perccel később hív, már fel sem vettem volna a telefont – mondta neki a szakember. Végül az autó szervizbe került, azzal az ígérettel, hogy mire hazaérnek a nászútról, az készen is lesz. Prágába végül egy kölcsönautóval jutottak el. Estére értek oda.
– A mi szempontunkból a lényeg ebben az volt, hogy én nagyon kellemesen csalódtam Juditban, mert nem hogy hisztizett, még egy jót is aludt ameddig a trailerre vártunk, és örült annak, hogy én mindent meg tudok oldani. A nászútra menet már csak jót tudtunk röhögni az egészen – emlékezik vissza Sebastian.
Amióta együtt élnek, Judit számára kiderült Sebastian lustasága, míg Sebastian felfedezte azt a szimmetriát, miszerint Judit elvárja tőle is, a saját pörgését. De összefoglalóul elmondták, mindezt ellensúlyozza számukra, Judit cukisága és a háziassága, valamint Sebastian törődése és segítőkészsége.
Szinonimák a házasság szavunkra:
hímen, nász, frigy, házastársi viszony, házasélet, életközösség, lakodalom, matrimónium, esküvő, házasságkötés, menyegző.
Veronika és Krisztián
Veronika egyetemre jár és dolgozik. Krisztián nemrég végzett a tanulmányaival, most avatták lelkésszé. Őket is a Kőszikla Baptista Gyülekezetből ismerem. Augusztusban volt az esküvőjük, a Balatonon. Míg a fogadalmukat tették, akaratlanul is figyeltem a násznépet, akkor és ott ihletett meg az Esküvőről esküvőre című írásunk. Mert mindenki egyszerre sírt és nevetett a szertartáson elhangzottakon. Veronika és Krisztián Nagy Napja azért is különleges a számomra, mert útban az esküvőjük felé nyomtuk meg azt a bizonyos gombot, amivel elindítottuk a Szoknya&Nadrág magazint. Azóta nyolc hónap telt el.
Veronika és Krisztián féléves ismeretség után kezdett el járni és másfél év után kérte meg Krisztián, Veronika kezét. A közelgő eseményt sejteni lehetett, már nem csak Veronika várta a lánykérést, az egész gyülekezet tűkön ült. Jól emlékszem, nem is volt könnyű számukra a hol kedves, hol a szinte már tolakodó érdeklődéseket hárítaniuk, egy ízben én magam is a segítségükre siettem. A lánykérésre végül Párizsban esett sor, a gyönyörű képeket látva a gyülekezet velük együtt örült. Ahogy tíz hónap múlva az esküvőjükön is mindannyian jelen voltunk.
S addig, hasonlóan Judithoz és Sebastiánhoz, ők is tiszták maradtak: – Az esküvőig nem költöztünk össze. Hetente két-három alkalommal találkoztunk, az esküvő közeledtével gyakrabban. Fontos volt számunkra hogy Isten szerint menjen a kapcsolat testi része – osztja meg velünk életük intim részét a házaspár.
A házasság utáni közös életről úgy fogalmaznak, természetesen csiszolódnak, mint ahogy szerintük minden más pár, de jól érzik magukat a házasságban. Náluk olyan apró dolgok kerültek a felszínre ütközési pontként, mint az elpakolás vagy a konyha használata. – Sokat jelentenek a kölcsönös szívességek: elmosogatás, takarítás, Veronika ha ennivalót csomagol nekem, az külön boldogsággal tölt el. Ha mégis valamiben nem egyezünk, akkor mi nem “olaszosan” tesszük ezt, hanem sokszor csendesen. Aztán megbeszéljük. Mindig fontos számunkra, hogy hamar kibéküljünk – meséli a férj.
Veronika és Krisztián a határokat húzta meg a család felé, hogy védjék magukat: – Már az első karácsonyt fenntartottuk magunknak és majd a jövőbeli családunkban, amikor már lesznek gyerekink, akkor is a Szenteste a miénk lesz, és a többi ünnepi nap természetesen megyünk majd látogatóba mindkét családhoz, mert úgy tapasztaljuk, hogy az egészséges határok segítenek önmagunk definiálásában és védik a saját értékeinket.
Zsuzsa és Tamás
Zsuzsát és Tamást nem ismerem személyesen. De a barátnőm rokonaiként sokat hallottam róluk. Másfél éve házasok, négy hónapja született meg a kisfiúk, így mostanában még gyakrabban merült fel a nevük.
Tamás nagymamája ugyanabban a faluban lakik, mint Zsuzsa szülei, ezért már gyerekként ismerték egymást. Sokat találkoztak, de a közöttük lévő nyolc év korkülönbség miatt el kellett telnie néhány évnek, hogy Tamás észre is vegye Zsuzsát.
Mióta Tamás felfigyelt Zsuzsára, azóta elválaszthatatlanok. Három éve jártak már együtt, amikor Tamás először, Zsuzsa kezét, a lány édesapjától kérte meg, s csak pár hónap múlva kicsit romantikusabb körülmények között, Szilvásváradon, a fátyolvízesésénél húzta fel a gyűrűt Zsuzsa ujjára. Ezután közös döntés volt az eljegyzés. Sokat beszélgettek róla. – Addig nem akartam összeköltözni míg nem komolyabb a dolog. Régimódi lány vagyok – hangsúlyozta Zsuzsa.
Az eljegyzés után végül két év telt el az esküvőig. Balatonföldvárra utaztak nászútra. Azóta másfél év telt el.
– Ugyanúgy szeretjük egymást most is mint az előtt, de az esküvővel kijelentettük Isten és a világ előtt hogy mi összetartozunk. Nem történt változás, de mégis minden más. Meglepő módon mi elég jól vettük az akadályokat. Azt mondták az első együtt töltött év a vízválasztó, vagy lakva ismeri meg egymást az ember. Nálunk nem volt semmi gond. Újítgattuk a lakásunk, hasonló ízlésünk van. A várandóságom alatt szeretettünk egymás iránt sokat változott. Ahogy nőtt a pocak úgy nőtt a szerelmünk. Remélem, ezzel nem sértek meg senkit, de nekem nagyon jó érzés volt az, hogy a szülőszobán nem kérték tőlem az apasági nyilatkozatot, mert férj és feleségként egyértelmű volt, hogy ki a kisfiam apukája – fogalmaz Zsuzsa.
Szerintük, nincs olyan, hogy vita nélkül menne minden. Nem lehet leélni egy életet úgy, hogy ne tennének vagy mondanának olyat, ami a másiknak rosszul esik. Viszont mindig megbeszélik, ki-ki bocsánatot kér vagy kompromisszumot kötnek. Ha eltemetnék magunkba, egy idő után éket verne közéjük.
Kezdő szülőként, ahogy a legtöbb gyermekes házaspár, ők sem maradtak ki a „jóból”, a kicsi érkeztével idővel feszültebbé váltak, hiszen egy kisbaba a legnagyobb boldogság érzet mellett is felrúgja mindazt, amit az ember a szülőségről képzel. Zsuzsa és Tamás egyik kedvenc közös programjai közé a kosármeccs tartozik. Viszont a kisfiú érkeztével csak Tamás járt el a meccsekre, ami után, a haverokkal akár leült még egy sörre is. – Amivel nincs is probléma, ha én is kaptam volna cserébe „anya időt” . Mert egy kis pihenésre, kikapcsolódásra nekem is szükségem van. De leültünk és megbeszéltük. Azóta nekem is van olyan programom, amit tudok csinálni nélküle, s addig Tamás van a gyermekünkkel – mesélte, hogyan oldották meg a feszültséget.
Zsuzsa és Tamás szeretnének kertes házba költözni, annak a részleteit még odázzák, jelenleg a gyereknevelés nehézségeit élik.
Kép: Unsplash