Hatékonyság fenntartása munkafronton is

Élet adta helyzet, amikor olyan munkát kell végezni, ami nem való az ember kedvére. Van ez így. Nehéz fejsze. Annak talán könnyebb, aki szereti a foglalkozását. Ám még akkor is könnyen előfordulhat, hogy átmenetileg nincs kedve a munkához, így a teljesítménye is hullámzik. Ezen mindenkinek túl kell lendülni, minél gyorsabban.

Az érdeklődésünket még akkor is nehéz olykor fenntartani, amikor a hivatásunk egyben az életünk is. Hiába éljük meg hobbiként, szerelemként a foglalkozásunkat, ha a mindennapok befolyásolnak bennünket, a magánéletünk, a környezetünk, az időjárás, az egészségünk, a hormonok és még a kapcsolatunk is az égiekkel.

Bizony, bizony kordában kell tartanunk saját maguk érzelmeit, érzeteit, óhajait ahhoz, hogy egy viszonylagos szinten, egy folytonos mederben tudjuk tartani a munkavégzésünket.

A munkamorál szerves része az is, ahogyan állunk a saját személyes igényünk és az elvégezendő munka arányához is, hogy megtanuljuk háttérbe tolni a személyes szükségleteinket a munka érdekében.

Ehhez nem árt persze némi tudatosság sem. Az egyik talán legfontosabb lépés lehet a részünkről, ha végre elfogadjuk, hogy bizony nyolc, hat, négy – ki mennyi órát dolgozik – munkaidőnk van, amibe be kell iktatnunk szüneteket is, és nem csak hogy ki kellene töltenünk azt, de túl sem szabadna lépnünk. Márpedig ehhez terveznünk kell.

Az adott, előírt határokon belül amennyire mozoghatunk, ügyelnünk kell a saját egyedi igényinkre is. Ha például van harminc perc ebédszünetünk, amiből még a levegőn is szeretnénk legalább öt percet tölteni, akkor bizony nem a kantinban kell beszélgetéssel húznunk az időnket. Vagy ha ez alatt az idő alatt szeretnénk még felhívni telefonon a feleségünket/férjünket/gyermekünket/szülőnket is, akkor, arra kell lehetőséget magunknak szánni.

Ami meg a tényleges munkát jelenti, minden egyes munkakezdéskor fel kell állítani egy tervet, mi az, amit minden körülmények között szeretnénk elvégezni, mert az nélkülözhetetlen, muszáj, le jár a határideje, abból indulnának ki további feladatok.

Az egyik legdemagógabbnak tűnő, de egyben még is a leghatékonyabb megoldás, ha ezt a tervet nem fecnikre, kitépett lapokra, valami kevésbé fontos dolog hátoldalára, hanem egy erre szolgáló füzetbe, határidő naplóba jegyeznénk fel minden egyes nap.

Már csak azért is, hogy egy későbbi tervezéskor, egy hasonló típusú munkánál vissza tudjuk nézni, vajon azzal mennyi idő alatt végeztünk. Azokat a feladatok hagyjuk hátra, amelyek gond nélkül átkerülhetnek másnapra, ha ma már nem jutna rájuk idő.

A másik igen fontos dolog, meg kell tanulnunk figyelmen kívül hagyni a mobilunkat és a privát email fiókunkat. A sokszori, csak egy pillanatot igénybe vevő cselekedetek összegyűjtve már nem néhány pillanatot, nem is csak jó pár percet, hanem akár egy, másfél vagy több órát is igénybe vehetnek. Ki kell kapcsolnunk a hangot és rezgést is a mobilon, és ha szinkronizálja a cselekedetünket az asztali gépünk vagy laptopunk is, akkor azokat is, hogy  megzavarás nélkül, gördülékenyen tudjunk dolgozni.

Amikor a nap folyamán bármikor úgy érezzük, hogy ez így most nem megy tovább, és úgymond meg kell állnunk, akkor álljunk meg pár percre, ha tehetjük.

Ha csak fél percre is, de temessük az arcunkat, az előtte kissé melegre dörzsölt markunkba, hogy megpihenjünk.

Majd inkább iktassunk be egy másik rézfeladatot, vagy tegyük félre ha tehetjük azt, amin eddig munkálkodtunk, míg újra el nem kapjuk a hatékonyságunk fonalát.

A nap végeztével, tegyük rendbe a környezetünket, hogy másnap reggel ne ezzel kelljen kezdenünk. Legyen tiszta, és pormentes az asztalunk és a kütyük, amiket használunk. Fertőtlenítsük le azokat, amikhez gyakran nyúlunk, telefon, klaviatúra, egér és miegymás. Legyen mindennek helye, hogy kézre álljanak azok az eszközök, amelyeket naponta többször is előveszünk, például tollak, cellux, mappák, táblázatok, tűzőgép. Legyen helye a táskánknak, a mobilunknak, a bögrénknek, hogy ne borulhasson könnyen ki a kávénk az iratainkra.

Kép: Pixabay